Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) beszámolója szerint az USA fegyveres erői két és fél tonnás óriásbombákkal támadták a kijelölt iráni célpontokat a Hormuzi-szoros térségében. A légicsapások célja az volt, hogy jelentős kárt tegyenek a megerősített iráni rakétalétesítményekben.
A fegyvert hivatalosan Guided Bomb Unit–72 jelöléssel látták el, és a mélyen a föld alá ásott, rendkívül vastag betonfalakkal védett komplexumok megsemmisítésére fejlesztették ki. A bombázó repülőgépek mellett a vadászrepülőgépek is képesek a hordozására.
Nincs hivatalos adat arról, hogy a GBU–72 milyen mélyre képes behatolni a földbe, mielőtt felrobban, de az amerikaiak azt állítják, hogy pusztító ereje miatt köröket ver a hasonló, korábban rendszeresített fegyverekre — így a GBU-28-ra is. Összehasonlításképp, a GBU–28 legkorábbi változatai állítólag 46 méter mélységig hatoltak a földbe, és a több mint 4,6 méter vastag vasbetont is képesek voltak áttörni. Ebből arra következtethetünk, hogy a GBU–72 ennél is mélyebbre képes hatolni, és a 4,6 méter vastagságú vasbeton sem képes ellenállni neki.
Minden tekintetben jobb az elődnél
A fejlesztési folyamatba az Applied Research Associates nevű védelmi vállalat is bekapcsolódott, amely fejlett számítógépes modellezési és szimulációs technikákkal optimalizálta a bomba teljesítményét, még a fizikai prototípus elkészítése előtt. 2021 októberében egy F–15E Strike Eagle sikeres tesztet hajtott végre a bunkerromboló fegyverrel, de a GBU–72 hivatalosan csak 2024 közepén érte el a kezdeti hadrendbe állítási képességet.
Jelenleg az F–15E Strike Eagle és az F–15I (amit az izraeli hadsereg rendszeresített) vadászgép, valamint a B–1B Lancer bombázó képes a GBU–72 hordozására. Egyes jelentések szerint a jövőben a B–2 Spirit lopakodó bombázó is megkaphatja a fegyvert.
Elődjével, a GBU–28-sal összevetve a GBU-72 számos területen lépett előre. A GBU-28-at az 1991-es öbölháború idején fejlesztették ki rohamtempóban, miután kiderült, hogy a rendszerben lévő BLU–109/B nem képes kárt tenni a föld alatt elrejtett iraki bunkerekben. A GBU-28-ból mintegy száz darabot exportáltak Izraelbe 2005–2006-ban, és Dél-Koreába is szállítottak belőle. Az öbölháborút követően az amerikai légierő Szerbiában (1999), Afganisztánban (2001) és Irakban (2003) is alkalmazta.
A GBU–72 legnagyobb előnye elődjével szemben a navigációs rendszerben rejlik. Míg a GBU–28/B lézervezérlést alkalmaz, addig a „nagytestvér” a globális helymeghatározó rendszerek (GPS) és az inerciális navigációs rendszerek (INS) kombinációját használja. Ez utóbbi megoldás nem érzékeny az időjárási viszonyokra, a vastag felhőtakaró, a homokvihar, a füst vagy a por sem ront a találati pontosságán.
Az alábbi videó nem most készült, csupán szemlélteti, mire képes a GBU–72:
BREAKING 🚨
🇺🇸 🇮🇷 U.S. forces struck underground Iranian missile sites along the Hormuz coastline using 5,000-lb GBU-72 bunker-buster bombs, per CENTCOM.
Targets included hardened anti-ship positions threatening commercial shipping.
🎥 Representative video shows the strike… pic.twitter.com/jXw5cvOH5a
— FalconUpdatesHQ (@FalconUpdatesHQ) March 18, 2026
Az izraeli–amerikai–iráni konfliktus eseményeit folyamatosan követjük percről percre tudósításunkban, amelyet ide kattintva olvashat.
(Borítókép: Műholdas felvétel a Hormuzi-szorosról. Fotó: Gallo Images / Orbital Horizon / Copernicus Sentinel Data 2025)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!