Ha valaki megalkuvást nem tűrő amerikai rendezőket gyűjtene össze, a listájára mindenképp írja fel Gore Verbinskit, aki még 2002-ben életkortól függetlenül mindenkit traumatizált A kör című horrorfilmjével. Tudják, amelyikben a fekete hajú kislány mászik ki a tévéből. De az ő nevéhez fűződik A Karib-tenger kalózai első három felvonása is, melyekben Johnny Depp állt excentrikus kalóznak. 2016 óta, amikor Az egészség ellenszere című horror-fantasyt bemutatták, Verbinski azonban mélyen hallgatott. Egészen mostanáig, a napokban ugyanis felkerült VOD-ra (video-on-demand) az író-rendező újdonsága, és hamarosan lemezes formában is beszerezhető lesz a Good Luck, Have Fun, Don’t Die című időutazós film.
Talán a legérdekesebb kérdés ezzel a sci-fivel kapcsolatban, hogy mi hozta vissza a nyugdíjból az alkotót. Erre a válasz egészen kézenfekvőnek tűnik. Az AI térnyerése miatti frusztráció, és tagadhatatlan utálat az emberi agyat még az eddiginél nagyobb tunyaságra sarkalló technológiai újítással kapcsolatban. A direktor alkotótársával, a forgatókönyvet jegyző, Ricky Gervais jobbkezeként ismert Matthew Robinsonnal együtt ezeket a negatív érzelmeket és félelmeket meglovagolva hozott nekünk egy olyan sztorit, amely már a felütésével eléri, hogy le akarjon elé ülni az ember.
A Good Luck, Have Fun, Don’t Die egy Los Angeles-i kajáldában indít, ahol mindenki békésen fogyasztja a vacsoráját, egészen addig, míg becsattog az étterembe egy átlátszó esőkabátot, és alatta mindenféle kütyüt viselő, hobónak kinéző fickó (Sam Rockwell). A különc ürge azt állítja, hogy a jövőből érkezett, és elkezd üvöltözni a vendégekkel, hogy azonnal dobják el a telefonjukat, és kezdjenek valamit magukkal, mert csúnya vége lesz így a világnak. Mint kiderül, hősünk dühének az az oka, hogy már 100-nál is többször megkísérelte a küldetését, mindenféle variációban összeszedett lelkes önkénteseket és magával rángatott vonakodó férfiakat, nőket, ám az AI uralta, pusztulatos jövőt, amihez képest a Terminátor futurisztikus víziója könnyed esti mese, nem sikerült megakadályozniuk.
A Rick & Morty című animációs széria egészen hangosan kiparodizálta egyszer a csapatösszeállítós sci-fiket. Gore Verbinski új ebből a szempontból, esetlennek is bizonyul, ahogy vissza-visszaugrunk az időben, hogy megismerjük azokat, akik majd a Jövőből Jött Férfi segítségére lesznek, de ezeken az összefonódó szálakon helyenként olyan bizarr eseményeket látunk,
hogy azokat még a Black Mirror is simán megirigyelné.
Ott van példának okáért Janet (Zazie Beetz) és Mark (Michael Pena), akik egy pár, mindketten tanárok, és egy napon egészen fura viselkedést tapasztalnak a 11. osztályosok részéről. Na, nem az órán való folyamatos telefonnyomkodás rázza meg a hivatásuk iránt egyre kevésbé lelkesedő pedagógusok lelkét, hanem inkább az, hogy a nebulók elkezdenek agresszíven viselkedni, mint akiknek kimosták az agyukat. Ennek szövődményéhez, pontosabban egy iskolai lövöldözéshez kapcsolódik a film legötletesebb húzása, mely Susan (Juno Temple) karakterét mélyíti el, akinek a fiát lövik le, ám a klónozásnak hála, ami Verbinskiék világában már csendben elérhető lehetőség, visszahozzák anyuka szeme fényét. Vagy legalábbis egy reklámokkal megspékelt, lelketlenebb verzióját.
Itt, mármint a film jelenében furakodik a képbe az AI, merthogy nagyon úgy tűnik, hogy mind a diákok tekintetében, mind Susan életében beköszön a jó öreg mesterséges intelligencia. Ahogy a Ponies és A Fehér Lótusz sztárja, Haley Lu Richardson-féle Ingridnek is meggyűlik a baja az AI-jal, köszönhetően annak, hogy a szőkeség pasiját szippantja be a virtuális világ, mégpedig menthetetlenül.
Ahogy halad előre a Good Luck, Have Fun, Don’t Die, úgy egyértelműsödik, hogy a csapat tagjai mind olyan sérelmeket cipelnek magukkal, amik arra ösztönzik őket, hogy lecsapjanak a világra törő AI-ra, még mielőtt az a bizonyos 9 éves kisgyerek megalkotja, és elszabadítja azt.
Tényleg sok az átfedés a Terminátorral, és bár Verbinski filmje a falra hányja a cinikus humort, a drámát, a technofóbiát és AI-utálatot, mégis egy csomó minden megtapad azon a bizonyos falon, és elgondolkoztat. Ezúttal még csak a szánkba se rágják a dolgokat a forgatókönyvírók, habár a béna, mesterkélt és félresikerült macskaprompt a végén engem egy kicsit kivetett ebből az elborult műélvezetből.
Érdekes tanmeséről van szó, és szórakoztató néznivalónak bizonyul a Good Luck, Have Fun, Don’t Die, kíváncsian várom, hogy majd pár évtizeddel később tényleg hova fut ki ez a mesterséges intelligencia körüli őrület, besül-e a dolog, megpróbálják-e üzletté tenni, vagy esetleg teljes agymosás lesz-e a vége, mint ahogy Verbinskiék vizionálják. Itt-ott okos, humoros és megdöbbentő is egyszerre ez a film, de mélyebbnek hiszi magát, mint amennyire az. Elég sok ötletet máshonnan ollóz össze, és az állandó flashbackek is megtörik a Jövőből Jött Férfi és csapata akciózásait. A karakterépítést tekintve ügyesebben is lehetett volna ezt csinálni, sci-fiként azonban teszi a dolgát a Good Luck, Have Fun, Don’t Die, mert a jelenünkre, lehetséges jövőnkre reflektál, görbe tükröt mutat az egyre agyatlanabb társadalomnak. Még az is lehet, hogy igazuk lesz az íróknak? Meglátjuk, de ne legyen.
6,5/10
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!