Az Egyesült Államok globális szerepvállalásával szemben kritikus America First (Amerika az első) elvét valló izolacionisták – köztük Trump legrégebbi hívei – egyre nyíltabban kerülnek szembe a háborút támogató, Izrael-párti szárnnyal. Joe Kent, a Nemzeti Terrorelhárítási Központ vezetője lemondása, a jobboldali-konzervatív médiaszemélyiségek között kibontakozó éles konfliktusok, valamint a közvélemény-kutatások eredményei mind arra utalnak, hogy a kibontakozó belső válság komolyan veszélyeztetheti a Republikánus Párt esélyeit a 2026-os félidei választáson.
A Trump-táboron belüli feszültségek már 2025 júniusában megjelentek, amikor az elnök elrendelte az Operation Midnight Hammer keretében iráni nukleáris létesítmények bombázását, atomfegyver fejlesztésének veszélyére hivatkozva. Ez éles ellentétben állt azzal, amit Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója néhány hónappal korábban egy szenátusi meghallgatáson állított:
eszerint a perzsa állam nem törekszik nukleáris fegyverek előállítására.
A támadás megindítását követően Trump azt nyilatkozta, hogy a hírszerzés „tévedett”, amit Gabbard nem cáfolt, inkább azzal védekezett, hogy a média kiforgatta a szavait. A rezsimváltás gondolatát azonban több befolyásos Trump-szövetséges is bírálta. Közéjük tartozott az azóta szeptemberben meggyilkolt Charlie Kirk, a Turning Point USA ifjúsági szervezet alapítója és a fiatal konzervatív mozgalom kulcsfigurája, akinek háborúval szemben kritikus megszólalásai vírusszerűen terjedtek a közösségi médiában.
Az igazi problémák csak most kezdődtek
A belső konfliktust igazán a 2026 februárjában kezdődött Operation Epic Fury élezte ki, aminek során amerikai csapások értek iráni olajlétesítményeket, likvidálták Ali Hámenei ajatollahot, és folyamatos légitámadások kezdődtek. Március 2-i sajtótájékoztatóján Marco Rubio külügyminiszter elismerte, hogy az amerikai hírszerzés tudomást szerzett a közelgő izraeli hadműveletről, és attól tartottak, hogy Irán emiatt amerikai célpontokat támadt volna – így megelőző csapást mértek, hogy elkerüljék a nagyobb veszteséget.
A Trump-tábor izolacionista America First-szárnyából azonban sokan ezt úgy értelmezték, hogy a Trump-kormányzat egy külföldi,
izraeli lobbi befolyásának hatására egy másik ország érdekeit helyezte az amerikai nemzeti érdek elé.
A döntés az adminisztráción belül is vitákat váltott ki. Sajtóértesülések szerint a katonai beavatkozásokkal kapcsolatban általában szkeptikus J. D. Vance alelnök a háttérben végig ellenezte az iráni akciót. A hadművelet megindítását követően azonban ő is nyilvánosan felsorakozott Trump mögé, és igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy nem várható egy újabb elhúzódó háború a Közel-Keleten. Tulsi Gabbard eközben egy szenátusi meghallgatáson elismerte, hogy a hírszerzés információi szerint Irán nem állította helyre nukleáris kapacitásait a 2025-ös csapások óta, de hangsúlyozta, hogy a fenyegetés súlyosságának megítélése végső soron az elnök hatáskörébe tartozik.
Vance és Gabbard korábban széles támogatottságnak örvendtek az izolacionista szavazók körében, de az iráni beavatkozás melletti kiállás csorbát ejtett a hitelességükön, romlott a megítélésük. Az adminisztráción belüli konfliktus újabb szintjét jelentette Joe Kent lemondása. A Trump által kinevezett, hozzá lojálisnak tartott terrorelhárítási igazgató nyilvános levelet tett közzé, amiben azt állította, hogy
Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést, a háborút Izrael és az izraeli lobbi nyomására indítottuk.
A Republikánus Párton belüli szakadás a törvényhozásban is megjelent. A libertariánus elveket valló Thomas Massie kentuckyi képviselő „illegális rezsimváltó háborúnak” nevezte az iráni beavatkozást. Ro Khanna demokrata képviselővel közösen háborús felhatalmazási határozatról szóló előterjesztést nyújtottak be. A javaslat arra kötelezte volna a kongresszust, hogy szavazzon a háború folytatásáról, de végül szűk többséggel elbukott. Massie kritikájához több politikus, köztük Rand Paul szenátor és Marjorie Taylor Greene volt képviselőnő, Trump egyik legkitartóbb híve is csatlakozott, jelezve, hogy a párt izolacionista frakciója nyíltan szembefordult az adminisztráció döntésével.
Az amerikai jobboldali média is fordulatot vett
A szakadás különösen látványosan jelent meg a jobboldali-konzervatív médiában. Tucker Carlson, a Fox News egykori sztárja és a MAGA egyik legbefolyásosabb hangja élesen bírálta az Irán elleni csapásokat, „undorítónak és gonosznak” nevezte azokat, és azt állította, hogy Izrael és Netanjahu miniszterelnök valahogy nyomást gyakorolt az amerikai vezetőkre.
Ezzel szemben Mark Levin rádiós kommentátor, a beavatkozás egyik leghangosabb híve személyeskedő támadást indított Carlson ellen, „féregnek” titulálva őt. A vitába a korábban szintén a Fox Newsnál dolgozó Megyn Kelly is bekapcsolódott, és Carlson védelmében azt állította, hogy a zsidó származású Levin számára Izrael az első.
A konfliktusba végül Trump is beszállt, és a közösségimédia-oldalán kijelentette, hogy „aki rosszat szól Markról, hamar a háttérbe szorulhat”, valamint hogy „nem ők a MAGA, hanem én”. Más befolyásos, korábban Trumpot támogató véleményformálók, Alex Jones vagy Joe Rogan szintén csalódottságuknak adtak hangot az iráni elleni háborúval kapcsolatban, ami tovább erősítette a táboron belüli repedéseket.
Az iráni háború nagyon megosztja az amerikai közvéleményt
Az iráni történések megítélése a választói bázist is megosztja. A Quincy Institute és az Ipsos felmérése szerint a 2024-ben Trumpra szavazók 79 százaléka támogatná a háború gyors lezárását, azaz a „győzelem kikiáltását és a gyors kivonulást”, és 58 százalékuk ellenezné amerikai szárazföldi csapatok bevetését, emellett 55 százalékuk tart attól, hogy a konfliktus miatt emelkednek a benzinárak. A közvélemény-kutatás szerint a Trump-szavazók 76 százaléka összességében támogatja a háborút, míg 23 százalék ellenzi. Azonban az iráni beavatkozás támogatóinak aránya sokkal alacsonyabb a fiatalok, valamint a rendszeres podcasthallgatók körében.
Egy másik kutatás szerint a független szavazók 63 százaléka elégedetlen Trump iráni politikájával, míg a teljes népességet tekintve ez a szám 56 százalék. Ezek a számok azt jelzik, hogy a konfliktus elhúzódása, az olajárak emelkedése és az azzal járó infláció veszélye, valamint a „vég nélküli háború” réme különösen érzékenyen érinti azokat a csoportokat, amelyek 2024-ben éppen a béke ígérete miatt szavaztak Trumpra. Az izolacionista szárny passzivitása komoly veszélyt jelenthet a republikánusokra a 2026-os félidős választáson, amikor a képviselőház egészét, a szenátus egyharmadát, valamint tagállami kormányzókat és egyéb tisztviselőket választanak meg.
Az iráni háború tehát nem csupán külpolitikai kérdés, hanem a Trump-koalíció belső ellentmondásainak látványos megnyilvánulása. A megosztottság végighúzódik az adminisztráción, a Republikánus Párton, a médián, valamint a választói bázison is. Sokan úgy látják, hogy Trump nem tartotta be a békére vonatkozó központi kampányígéretét, miközben az a benyomás is erősödik, hogy az amerikai külpolitikában túl nagy szerepet játszanak külső – elsősorban izraeli – érdekek.
Mindez különösen a fiatalabb, háborúellenes szavazók körében erodálja a támogatottságot.
Trump népszerűségének egyik kulcsa az volt, hogy elítélte George W. Bush közel-keleti politikáját és az iraki háborút, és a neokonzervatívokkal, valamint a Republikánus Párt régi elitjével szemben határozta meg magát. Ha a konfliktus elhúzódik, az nemcsak a háború népszerűtlenségét mélyítheti tovább, hanem azokat a politikai alapokat is megingathatja, amelyek lehetővé tették Trump politikai felemelkedését. Ebben az esetben könnyen elképzelhető, hogy tartósan megbomlik a MAGA-mozgalom egysége, és ezért a Republikánus Párt kézzelfogható politikai árat fizethet a 2026-os félidős választásokon.
A szerző a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
(Borítókép: Donald Trump 2024. június 28-án Chesapeake-ben, Virginiában. Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!