A kampányidőszak kezdetével valóban szinte szó szerint berobbant a választási adok-kapok Magyarországon, és a politikusok mellett közszereplők és hírességek is egyre aktívabban formálnak véleményt közéleti kérdésekről. A közösségimédia-felületeken egymást érik a politikai utalások, kritikák és odaszúrások, a napokban pedig egy újabb nyilvános szóváltás borzolta fel a kedélyeket.

Ezúttal a humorista Bruti, azaz Tóth Imre és Hajdú Péter kerültek reflektorfénybe, miután Bruti egy videóban és a hozzá fűzött bejegyzésben keményen beleállt a műsorvezetőbe.

Hajdú Péter korábbi ügye váltotta ki a csörtét

Bruti Facebook-reeljében élesen bírálta Hajdú Pétert, a videóhoz fűzött szövegben pedig konkrétan azt írta, hogy

Hajdú Pétert nagy értékű (280 milliós) költségvetési csalás miatt ítélték el 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, amelyet 4 év próbaidőre felfüggesztettek! Most a bűnöző értetlenkedett picit.

A humorista a bevezetőben így még nem éppen politikai vagy közéleti kritikát fogalmazott meg, hanem egy korábbi, jogerős bírósági ügyre utalt, amelyben Hajdú Pétert elítélték. A bejegyzés szövegéhez hasonlóan a videó hangvétele is kifejezetten konfrontatívra sikerült. 

Bruti a videójában arra a korábban Hajdú Péter által közölt bejegyzésre reagált, amelyben a műsorvezető azt taglalta, hogy szerinte miért problémás és erkölcsileg megkérdőjelezhető az, hogy Magyar Péter kiállt a nyilvánosság elé, és tüzetesen beszámolt arról, hogy mi történt az elmúlt hetekben temérdek beszédtémát szolgáltató radnaimark.hu oldalon látható szobában, a történtek ellenére mégis az ország miniszterelnöke akar lenni. 

A humorista azzal magyarázta a mostani videója elkészítését, hogy Hajdú ezen bejegyzése alá írt kommentjét letiltották, így most azt újra felteszi. 

Szóval kedves Hajdú Péter, Peti, ha szólíthatlak így, hogyha tudomásodra jutna, hogy valaki mondjuk a Frizbi Entertainment Kft. nevében fiktív számlákat fogadna be, és azok áfatartalmát jogosulatlanul levonná az adóbevallásaiban, és ezzel a módszerrel több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozna az állami költségvetésnek, akkor te ezt a csávót felnyomnád a g*cibe? Vagy várj, hogy ez te voltál?

– hangzik el a videóban.

Hajdú Péter beleállt a vitába

A videót nem hagyta szó nélkül Hajdú Péter, aki a humoristához hasonlóan kemény véleményt fogalmazott meg aktuális vitapartneréről. „Ismét megtalált valaki, ismét készült rólam egy videó, és ez az illető fő műve, merthogy ekkora nézettséget korábban nem tudott elérni, hát ehhez is én kellettem.” Hozzátette, hogy korábban nem ismerte a humoristát, de „alaposan utánanézett”, majd név szerint is megszólította. „Bruti a beceneve és Tóth Imrének hívják. Kedves Imre, akkor beszéljünk őszintén és beszéljünk világosan.”

Hajdú a korábbi ügyére is kitért, elismerve: „12 évvel ezelőtt én valóban hibát követtem el.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már az első perctől vállalta a felelősséget. „Jeleztem, hogy megtérítem, azaz visszafizetem a kárt. Nem mentegetőztem, nem kértem kegyelmet, beleálltam és kifizettem az utolsó fillérig.” Állítása szerint az ügyet jogerősen lezárták, „ezért előzetes mentesítést kaptam”. Kiemelte, hogy „mindig volt, és most is van erkölcsi bizonyítványom. Nincs mentelmi jogom, nem akarok politikus lenni, és nem akarok miniszterelnök lenni”.

A műsorvezető szerint a mostani támadás politikai motivációjú.

Ha valaki a főnököd dolgait a szájára veszi, akkor te megpróbálod őt hitelteleníteni. Megpróbálod őt relativizálni. Ez történt most is. Haver, én nem akarok hatalmat, de nem kérek és nem adok kegyelmet neked sem. Szuper, gratulálok, ez nem tragédia

– utalt vélhetően Magyar Péterre a műsorvezető.

Ezt követően Hajdú Péter is személyesebb hangnemre váltott, amikor Bruti közéleti szerepvállalását emlegette. „55 éves vagy, 40 éves korodra sikerült leérettségizned. Szuper, gratulálok, ez nem tragédia. Az a tragédia, amikor erkölcsi magaslatról prédikálsz” – mondta. Felidézte a 2017-es zuglói időközi választást is: „109 szavazatot kaptál, 109-en gondolták azt, hogy te alkalmas vagy őket képviselni.”

Hajdú szerint míg ő vállalta a felelősséget a múltjáért, addig vitapartnere politikai oldalváltásokkal próbált előrejutni. „Én hibáztam, beleálltam, vállaltam a tetteimért a felelősséget, és te mit csináltál a 109 szavazat után?” – tette fel a kérdést. Azt is szóvá tette, hogy Bruti korábban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben szerepelt, majd szerinte „2024-ben dobtad a Kétfarkú Kutya Pártot is, gyorsan alapítottál egy Tisza-szigetet, hogy még közelebb kerülj a főnöködhöz”.

A videó végén Hajdú egy televíziós szereplést emlegetve a bátorság kérdését is felvetette, amikor – állítása szerint – barátját, Varga Attila Sixxet, Alekosz „szénné égette” a műsorában, Bruti pedig nem állt ki mellette.

Mondtál egy hangot is a védelmében? Dehogy mondtál. Ez vagy te, barátokat árulsz el és pártokat váltogatsz, én pedig gerincet nem. És ez az, amit utólag nem lehet megszerezni. Szégyelld magad, Imre!

– fogalmazott Hajdú Péter. 

(Borítókép: Tóth Imre 2024. március 15-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)


Inda Press Kiadó

Amerikai sztahanov

Száműzetés, New York, Kelet-Európa – egy élet könyvbe sűrítve.

ÉRDEKEL

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!