Az FC Barcelona szokatlan, kora délutáni időpontban lép pályára a hétvégén, vasárnap 14 órakor a Rayo Vallecanót fogadja a La Liga 29. fordulójában. Ez lehet zsinórban a 14. győzelem a felújított Camp Nouban, a cél a szerda esti lendület megtartása és a Real Madriddal szembeni 4 pontos előny megőrzése.
Ha van együttes, amely ellen az aktuális edzőtől és kerettől függetlenül szinte garantált a szenvedős játék a Barça számára, az a Rayo Vallecano. A madridiak 2021-ben jutottak vissza az élvonalba, az azóta egymás ellen játszott 9 bajnokin mindössze 3-szor örülhettek a katalánok, egynél több gólos siker pedig csak 2024 tavaszán jött össze. Az összképet tovább rontja, hogy a rendszeres mérkőzések ellenére 2021 januárja és 2024 májusa között több mint 3 éven keresztül nem sikerült nyerni ebben a párosításban, de a tavalyi, egyébként rendkívül sikeres szezonban is csak két szűkos győzelemre futotta, szeptemberben pedig ellenük jött az idény első pontvesztése.

Nem csak a Barcelonának jelent kihívást a Rayo, Iñigo Pérez együttese intenzíven támad le, kevés időt és teret adva ellenfeleinek a labdakihozatalokra, ami szokatlan kihívás a La Liga defenzívebb kiscsapataihoz képest. A keretük azonban, dacára a bátor és kreatív stílusú edzőiknek, minőséget és mélységet tekintve egyaránt messze van a bajnokság élcsapataitól, így egy-egy kifutott szezon (például a tavalyi, ahol európai kupaindulást harcoltak ki, valamint a 2022/23-as még Andoni Iraola vezetésével) ellenére nem tudják állandósítani helyüket a felsőházban. Jelenleg 13.-ak, a 4 pontos előnyük, valamint a mögöttük állók gyengélkedése miatt kiesési gondjaik aligha lesznek, ám a 6. Celta Vigóhoz képest is már 9 egység a lemaradásuk.
A bajnokságban az elmúlt hónapokban ellentétes képet mutatnak: január második felében egy csúnya, 4 meccses álló vereségsorozatot produkáltak, azóta viszont bajnokikon veretlenek (4 döntetlen mellett 2 győzelem, az egyik siker az Atlético ellen). Ők is versenyben vannak Európában, csütörtökön hazai pályán 0-1-s vereséget szenvedtek a török Samsunspor ellen, az odavágón aratott 2 gólos győzelem következtében azonban így is továbbjutottak és készülhetnek a Konferencia-liga negyeddöntőjére. Nobel Mendy piros lapos eltiltás, Diego Mendez pedig sérülés miatt nem bevethető.

A Barcelona remek hangulatban várhatja az összecsapást, a szerdai varázslatos BL-este minden bizonnyal hatékonyan „doppingolhatja” a keretet. Raphinha kitűnő formában, Yamal az elmúlt 6 találkozón 6 gólt szerzett, Fermín és Lewandowski pedig hosszabb idő után tudott újra eredményes lenni, utóbbi ráadásul duplázott, amire minden bizonnyal nagy szüksége volt már mentálisan. A támadókkal tehát minden bizonnyal most nem lesz probléma. Mellettük a középpálya is jól mutat, Marc Bernal 6 találatban vállalt szerepet a legutóbbi 10 mérkőzésén, szóval Pedri De Jong távollétében sem marad minőségi „játszótársak” nélkül, várhatóan Gavi ismét lehetőséget kaphat.
A védelem továbbra is foghíjas – Christensen, Balde és Koundé sérült –, de legalább Eric García van olyan állapotban, hogy leüljön a kispadra. Hátul így Cancelón, Gerard Martínon és Cubarsín kívül továbbra is csak Araujo és a szinte teljesen nullkilométeres Xavi Espart jelent opciót kezdőként, ezáltal jelentős rotációra felesleges számítani. Joan García viszont egészséges, szerdán mindössze izomgörcs miatt kényszerült elhagyni a pályát, játszhat vasárnap.
FC Barcelona – Rayo Vallecano
La Liga, 29. forduló
Spotify Camp Nou, Barcelona
14.00, Spíler 2
Vezeti: Adrián Cordero Vega
Barcelona: Joan García – Xavi Espart, Araujo/Cubarsí, Gerard Martín, Cancelo – Bernal, Pedri, Olmo – Yamal, Ferran, Raphinha
Rayo: Batalla – Ratiu, Lejeune, Pathé Ciss, Pacha – Gumbau, Oscar Valentin, Pedro Díaz – De Frutos, Alemao, Fran Pérez
***
