Nem engedték haza a tatabányai kórházból az újszülöttet a családjával, később pedig szülei tudta nélkül szállította el a gyámhatóság. Az eset nem egyedi, a Babamentő Akciócsoport szerint „intézményesített gyerekrablás zajlik az országban” – számol be a Népszava. Hírszemle. 

Egy tatabányai család nem vihette haza a kórházból a február 2-án született kisbabájukat, és azt sem engedték, hogy az édesanya vele maradjon bent, így az anya naponta kétszer járt be szoptatni az újszülöttet. Szerdán viszont hiába ment, a kislány nem volt ott; állításuk szerint úgy szállították el a tatabányai kórházból, hogy arról őket nem értesítették.

A Babamentő Akciócsoport vezetői, Bai László és Juhász-Bauer Ágoston Bálint a család jelzésére érkeztek a helyszínre. Elmondásuk szerint a család ugyan nehéz anyagi körülmények között él, de szeretetben nevelik két nagyobb gyermeküket. Tanácsukra a pár a főispánhoz fordult volna, de ott nem fogadták a szülőket; a nagymama végül a gyámhivataltól tudta meg, hogy a kislány nevelőszülőhöz került. Juhász-Bauer hangsúlyozta:

„a törvény is azt írja elő, hogy szegénység miatt nem lehet a szüleitől elszakítani a gyereket”, és ha mégis a család házával kapcsolatban lett volna kifogása a hatóságnak, akkor elsőként a családon belüli elhelyezést kell vizsgálni. A nagymama fogadta volna az újszülöttet.

A gyermekmentő szerint egyébként gyámhatósági határozat sem volt a kisbaba kórházi benttartásáról, ami felveti a személyi szabadság megsértésének gyanúját.

A Népszava kereste a tatabányai kórházat, a gyermekvédelemért felelős Belügyminisztériumot és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot is, de arra nem kaptak választ, hogy miért tartották bent a babát. A BM általánosságban közölte, hogy a gyámhatóság már születés előtt dönthet egy csecsemő „haza nem adhatóságáról”, ha a gyermek veszélyeztetettsége fennáll, ugyanakkor a tárca is kiemelte, hogy gyermeket, pusztán a család anyagi körülményei miatt, a vérszerinti családjából nem lehet kiemelni – sok esetben mégis mást mutat a gyakorlat.

A Belügyminisztérium szerint, ha a család- és gyermekjóléti szolgálat azt javasolja, hogy a gyermeket ki kell emelni a családból, előtte mindig alaposan fel kell térképezni, mennyire van veszélyben a gyermek. Ez magában foglalja, hogy minden, a családdal kapcsolatban álló szakember véleményét kikérik, és a helyzetet szakmai megbeszélések, esetkonferenciák keretében értékelik.

Sokadik hasonló ügy

A civilek szerint azonban rendszerszintű problémáról van szó. Juhász-Bauer úgy fogalmazott:

„intézményesített gyerekrablás zajlik az országban.”

Hivatalos adatok szerint mintegy 300 egészséges újszülött rekedt egészségügyi intézményekben, közülük legalább százról nem mondtak le a szüleik; sokan közülük haza szeretnék vinni babájukat, de a hatóság nem engedi.

A gyermekmentők több más esetről is beszámoltak az újságnak. Elmondásuk szerint Szekszárdon epilepsziás rohammal szállítottak kórházba egy féléves csecsemőt, akit később nem akartak hazaengedni. A gyógyszer, amit felírtak neki, a környező gyógyszertárakban nem volt kapható; meg kellett rendelniük. Ezt elmondták a védőnőnek és a háziorvosnak is, de a családsegítőhöz már az az információ jutott el, hogy ők nem akarják odaadni a gyógyszert a gyereküknek. A másik probléma a tápszer volt. Amikor az apa utánanézett az orvos által felírt tápszernek, szembesült vele, hogy több ilyet visszahívtak; ezért információt szerettek volna kérni a szakértőktől. 

„Szerettük volna, ha eloszlatják a félelmeinket, de csak kioktatást kaptunk, felvilágosítás helyett a védőnő, a családsegítő és a gyámos jelentek meg nálunk, és megfenyegettek minket, mert a babának tehéntejet és kecsketejet vettem. Ezt gáztűzhelyen fölforraltuk, visszahűtöttük, és babamama ásványvízzel hígítottuk. Megkezdtük a hozzátáplálást is, házilag megpucolt, lereszelt almával. Azt mondták, megmérgezzük a gyerekünket. Valószínű emiatt volt, hogy amikor a roham miatt kórházba kellett vinni a kisbabánkat, onnan már nem akarták hazaadni.”

Az apa elárulta, hogy miután a kórházban eloszlatták kétségeiket a tápszert illetően, ki is váltották azt.

„Együttműködőek vagyunk, csak vannak félelmeink. Most például időpontunk van a pécsi kórházba az epilepsziával kapcsolatos kivizsgálásra. De ezek után hogy menjünk oda? Kérdezem én, most megint ez lesz, hogy ott megpróbálják elvenni tőlünk?”

– tette hozzá az apa.

Nagy Andi

A kiemelt kép forrása: Unsplash/Visualss

Kimondjuk, ami fontos neked

Családon belüli erőszak, karrier és anyaság, mindennapi szexizmus. Ez nem „túl érzékeny téma” – ez az életed. A WMN nem fordítja félre a fejét, nem bagatellizál: helyetted is kimondja, amit kell. A WMN-Tagsággal azt támogatod, hogy ezt következetesen, szabadon, függetlenül tehessük.
Cserébe korlátlan, reklámmentes olvasást, exkluzív hírleveleket és közösségi élményeket kapsz. 2.990 Ft/hó-tól.