A svéd rúdugrósztár a hétvégi toruni fedett pályás világbajnokságon árulta el az M4 Sportnak, hogy ő írja és adja majd elő az idén első alkalommal sorra kerülő, háromnapos csúcsverseny himnuszát. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) pedig közleményében emlékeztetett rá, hogy Duplantis egyik szenvedélye a zene. Első kislemeze tavaly februárban jelent meg, és a 31. helyet érte el a svéd slágerlistákon.
A múlt hónapban pedig egy országos televíziócsatorna élő adásában énekelte el legújabb, Feelin’ Myself című számát, amely aztán a hónap elején a svédországi Uppsalában megrendezett Mondo Classic versenyen elért legújabb világcsúcsának (6,31 méter) is aláfestő zenéje lett. Csak a Spotify platformon 5,5 millió alkalommal streamelték a zenéit.
Mindig a határokat feszegetem mindenben, akár a rúdugrás nekifutóján vagyok, akár egy zenei stúdióban
– idézte az NRÜ Duplantist, a világdöntő egyik nagykövetét. – „Nem csak azért szerettem volna nagykövet lenni, mert óriási lelkesedést érzek az eseménnyel kapcsolatban. Itt a különböző szenvedélyeim egyszerre lehetnek jelen, és már várom, hogy megmutathassam a világnak a világdöntő lényegét megragadó himnuszt.”
Duplantis azok közé a versenyzők közé tartozik, akik már kvalifikálták magukat a szeptember 11. és 13. között sorra kerülő eseményre. A háromnapos csúcsrendezvény rendkívül intenzív lesz, mindhárom napon háromórás a program.
Szerettük volna, hogy a világdöntőnek legyen egy himnusza, amely tükrözi ennek a vadonatúj versenynek az energiáját, izgalmát és hangulatát
– mondta Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke. – „És ki lehetne alkalmasabb arra, hogy megírja, mint Mondo Duplantis, az abszolút sztár, aki már eddig is bizonyította tehetségét a sportban és a zenében egyaránt.”
(MTI)

Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!