Evanna Lynch mindössze két interjút adott az eseményen, a színésznőt az Index is kérdezhette. A sztár a villáminterjúban többek között arról beszélt, hogy
mit köszönhet a Harry Potternek;
azonosul-e Luna karakterével;
hogyan éli meg a töretlen népszerűséget;
miért az írás áll hozzá a legközelebb;
mi a különbség a színház és a filmezés között;
és milyen projektekben szerepelne szívesen a jövőben.
Az, hogy egy hatalmas franchise-ban futott be, megkönnyítette vagy inkább megnehezítette a dolgát a későbbiekben?
Egyértelműen mindkettő. Húsz év telt el azóta, és persze néha elgondolkodom, milyen lett volna az életem vagy a karrierem nélküle – ezeket a gondolatokat nem lehet elhessegetni. Ugyanakkor a Harry Potter rengeteg mindent adott nekem: világszerte rajongókat, és sok lehetőséget a tanulásra, fejlődésre. Kreatív szempontból viszont nehéz kilépni a franchise árnyékából. Néha arra gondolok, hogy az egész pályám nagyjából 11 percnyi játékidő köré épül. Ez az életem egy töredéke, és nincs arányban azzal a hatással, amit kiváltott a közönségben. Persze ez egy „jó probléma”, de ahogy mondtam, egyszerre áldás és kihívás is.
Hogyan ültette át Luna Lovegood (a regényhős) belső gondolatait a játékába?
Egyszerűen abból indultam ki, amit olvasás közben éreztem. Mindig megkönnyebbültem, amikor Luna feltűnt a történetben – mintha egyfajta könnyedséget hozott volna magával. Harry világa alapvetően feszültséggel teli, Luna viszont olyan személyiség, aki nem veszi át a stresszt, inkább a saját ritmusában éli meg a dolgokat. Ezt az érzést szerettem volna átadni a nézőknek. Akármikor nyomást éreztem, hogy „jól kell csinálnom”, mindig tudtam, hogy ez nem illik hozzá. Inkább egyfajta laza, már-már meditatív állapotból próbáltam játszani, egyszerűen csak elfogadva, ami történik a szövegben.
Mikor jött rá, hogy Luna karaktere ilyen sokat jelent a rajongóknak?
Leginkább a rajongói rendezvényeken érzem ezt. Évente többször is részt veszek ilyeneken, elképesztő látni az emberek érzelmi reakcióit, ráadásul minden korosztályból. Olyan rajongók is odajönnek hozzám, akik még nem is éltek, amikor elkezdtük a filmeket, és olyanok is, akik már a saját gyerekeikkel vagy unokáikkal osztják meg a történetet.
Ez az egész sokkal nagyobb annál, mint amit igazán fel tudok fogni.
Nagyon hálás vagyok, hogy egy kis része lehetek ennek a világnak, de azt hiszem, sosem fogjuk teljesen megérteni. Egy nálam fiatalabb barátom például azt mondta rám, hogy „ikonikus” vagyok, én meg csak néztem, hogy „mi?”.
Szerintem ez a jelző inkább olyan emberekre illik, akik már nincsenek köztünk. Nem így tekintek magamra, nem érzem magam relikviának, bár lehet, hogy mások igen. Jólesik, de nem akarok teljesen ezzel azonosulni.
Milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezett fel önmaga és a karakter között?
Azt hiszem, mindketten elég nyitott gondolkodásúak vagyunk, spirituálisan és politikailag is. Nehezen állok be egyetlen nézőpont mögé, mert mindig látom a dolgok árnyalatait és összetettségét, illetve az azok mögött álló embert is. Szerintem Luna is ilyen: nyitott és figyelmes, inkább elfogadja azt, ami előtte van, mintsem hogy vitatkozna vagy címkézne. Ugyanakkor különbözünk is. Én például elég kritikus tudok lenni, van bennem egy erős belső „szűrő”, ami művészileg hasznos, mert segít szelektálni, benne azonban nincs meg ez a fajta szigor. Tőle tanultam meg, hogy ne hagyjam, hogy ez a kritikus hozzáállás elrontsa az élményeimet.
Új kihívások
A Harry Potter óta mely projektek jelentették önnek a legnagyobb kihívást színésznőként?
A színház mindenképp. Elég sokat dolgoztam színpadon, az teljesen más világ. A film inkább egy belső, személyes tér, amit a kamera visszatükröz, a színházban viszont sokkal tudatosabban kell kommunikálni, szinte mindent „ki kell tenni” a nézők elé. A film ezzel szemben természetesebbnek, kevésbé erőltetettnek hat. Mostanában viszont sok hangalapú munkát is végzek, például hangoskönyveket csinálok, amit nagyon élvezek, mert imádok olvasni. Ez a munka ugyanakkor nehezebb, mint gondoltam, hiszen különböző akcentusokat és hangulatokat kell megszólaltatni.
Dolgozott filmben, színházban, podcastokban, televízióban, és könyveket is írt. Melyik médium áll önhöz a legközelebb?
Talán az írás és a könyvek, amelyik világban a legbiztonságosabban érzem magam, hiszen ez nagyon személyes, magányos alkotási folyamat. Ezzel szemben a filmben és a tévében érzem magam a „legélőbbnek”. Izgalmas, hogy másokkal dolgozol együtt, és olyan kapcsolat része vagy, ami folyamatosan meglep és kihívások elé állít. Úgy érzem, mindkettőre szükségem van.
Milyen szerepeket fedezne fel szívesen a jövőben – újra a fantasy irányába menne, vagy valami teljesen másba kezdene?
Mostanában fontos felismerés volt számomra, hogy nem igazán szeretek „hétköznapi” embereket játszani.
Sok olyan szerepre hívtak, ahol átlagos, irodai munkát végző anyákat kellett volna alakítani, de egyszerűen nem tudok velük azonosulni.
Inkább valami különlegeset szeretnék – akár egy furcsa, varázserővel rendelkező karaktert; igen, nagyon szeretnék még a fantasy műfajban dolgozni. Ez most a célom.
(Borítókép: Evanna Lynch 2026. március 21-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!