Az Art Dubai átalakítja a 2026-os programját a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktus miatt, amely az Irán területén folyó amerikai-izraeli háború kitörése óta sújtja a régiót. A szervezők által a kiállítóknak küldött – és a The Art Newspaper által közölt – e-mail szerint a vásár jubileumi, 20. eseményét április közepéről május 14–17. közé tették. A helyszín változatlanul a Madinat Jumeirah marad.

Alkalmazkodnak a háborús helyzethez

A rendezvényt „kulturális találkozóvá” alakítják át. Dunja Gottweis, az Art Dubai igazgatója az üzenetben kifejtette, hogy az idei kiadás fókuszáltabb, kurátori szemléletű és rugalmasabb formátumú lesz, amely prezentációk, együttműködések és nyilvános programok ötvözésével hozza össze a galériákat, a művészeket és az intézményeket. A konkrét programról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.

Megváltozik a finanszírozási modell is, a gazdasági háttér alkalmazkodik a háborús helyzethez. A résztvevő kereskedőknek idén nem kell fix standdíjat fizetniük; helyette – az eladásaik után kiszámított – jutalékot vonnak le, amelynek összege legfeljebb a szokásos standdíj mértékéig terjedhet.

A 2026-os árak négyzetméterenként 739 dollárnál (plusz áfa) kezdődnek (mintegy 299 300 forint + áfa), így egy kisebb stand nagyjából 15 ezer dollárba (mintegy 6 millió 75 ezer forint), egy nagyobb pedig 60 ezer dollárba (csaknem 24 millió 300 ezer forint) kerül.

Azoknak a galériatulajdonosoknak, akik nem kívánnak részt venni a 2026-os eseményen, előre be kell fizetniük a standdíjat, amit „átvisznek” a 2027-es évre. Aki szeretne megjelenni, de tart az utazástól, annak a vásár felajánlotta, hogy a Dubajba kiszállított műveket „az Art Dubai csapatának segítségével” mutatják be.

Rakétatüzek árnyékában

Az Art Dubai sorsa a február végi eszkaláció óta kérdéses, mivel Dubajt és az Öböl-menti régiót folyamatos iráni rakéta- és dróntámadások érik. Noha az Emírségek légvédelme a legtöbb csapást semlegesítette, a légi közlekedés akadozik: csak kevés kereskedelmi járat indul vagy érkezik az országba.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy a döntést az érintettekkel való egyeztetés után hozták meg, és „erős támogatást kaptak, különösen a helyi gyűjtői közösségtől”. Az Art Dubai szóvivője a The Art Newspapernek elmondta, hogy folyamatos párbeszédet folytatnak a partnereikkel, és

egyértelmű az a vélekedés, hogy az Art Dubai által képviselt platform fenntartása létfontosságú a szélesebb kulturális ökoszisztéma számára.

Az Egyesült Arab Emírségek a három hete tartó bombázások ellenére is igyekszik a normalitás látszatát kelteni. Az iskolákban előrébb hozták az Eid-szünetet, sok külföldi munkavállaló pedig kihasználta a lehetőséget, hogy hazautazzon. Mások maradtak, és felváltva dolgoznak otthonról vagy az irodákból, a galériák pedig újra kinyitottak. Ennek ellenére az Irán, valamint az Egyesült Államok és Izrael közötti konfliktus enyhülésének egyelőre semmi jele.

Nemzetközi források szerint több galéria és gyűjtő is jelezte: jelenleg szinte lehetetlen szállítási árajánlatokat kapni, repülőjegyet foglalni vagy megjósolni, mekkora lesz a látogatói érdeklődés a bizonytalan helyzetben.

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!