Kiemelt témánk volt a Panyi Szabolcs újságírót, valamint Szabó Bence nyomozót érintő lehallgatási és kémügyek, amelyekről naponta újabb információk, illetve politikai reakciók látnak napvilágot. Emellett szó esett az ellenzéki képviselőjelöltek visszalépési hullámáról is, továbbá arról, hogy milyen hatása lehet a kampányra azoknak a kiszivárgott hangfelvételeknek és állításoknak, amelyek kábítószerrel hozzák összefüggésbe a Tisza Párt vezetőit.
A kémügyekben nem a tények, hanem a hatás számít
Arra a felvetésre, hogy lehetett-e rá számítani, hogy a kampány hajrájában, két és fél héttel a választások előtt kémthrillerbe illő ügyek robbannak ki, Kóczián Péter azt mondta: egy újságíró lehallgatása önmagában is rendkívüli fejlemény, azonban gyakran elmarad a történetek valódi hátterének feltárása a médiában. Szerinte ugyanis az ilyen ügyekben politikailag nem az a döntő, hogy mi derül ki, hanem az, hogy a történet minél tovább napirenden maradjon.
Ezeknek a botrányoknak nem az a célja, hogy kiderüljön belőlük az igazság, hanem hogy hírbe hozzanak embereket. A választókban, az olvasókban és az értelmiségben meglévő gyanúkat erősítik meg: hogy »ez ilyen«, »az meg olyan«. Nem az a lényeg, hogy mi derül ki a vizsgálat során, hogy az eljut-e eredményig, lesz-e belőle felelősségre vonás vagy bírósági ítélet. Soha nem ez a fontos. Az a lényeg, hogy az ügy minél tovább napirenden maradjon, és a látszatokat minél inkább rá lehessen építeni
– fogalmazott Kóczián Péter.
A Panyi Szabolcs körüli üggyel kapcsolatban kifejtette, hogy az újságíró egyes megnyilvánulásai vitathatók – például amikor a politikai kapcsolatával hencegett, amit később maga is megbánt –, ám az általa végzett kutatás önmagában nem tekinthető kémkedésnek. Fontos különválasztani a legitim újságírói munkát és a politikai értelmezéseket: az újságíró azt kutat ki, amit akar, és az ilyen kérdések vizsgálata önmagában legitim tevékenység, miközben a kormánypárt érdeke az lehet, hogy mindezt külföldi titkosszolgálati szálként értelmezze.
Kóczián szerint a történet másik oldala is értelmezést igényel: az is csupán feltételezés – „vetítés” –, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a magyar érdekeket elárulva működne együtt, erre ugyanis semmilyen bizonyíték nem került elő. Ha ilyen bizonyítékok léteznének, azok nagy valószínűséggel már nyilvánosságra kerültek volna. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az ilyen ügyek időzítése és egymásra torlódása nem véletlenszerű.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki egy Lavrov–Szijjártó-beszélgetés szó szerinti részleteit ismerteti, az nyilvánvalóan valamilyen forrásból származik. Ez azonban elsősorban újságírói-etikai kérdést vet fel – a forrásokra hivatkozó tájékoztatás még a szakmai munka részének tekinthető-e, illetve hol húzódik a határ a szó szerinti jegyzőkönyvek közlésénél –, de mindez önmagában nem minősül kémkedésnek vagy külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködésnek.
Kóczián kiemelte: ha valóban kémkedésről lenne szó, azt a kormánynak kellene bizonyítania, ám ilyen bizonyíték nem került nyilvánosságra. Panyi Szabolcs munkáját lehet bírálni vagy elfogultsággal vádolni, de ezek a kritikák nem alapozzák meg a kémkedés vádját. Éppen ezért határátlépésnek tartja, hogy a kormányzati kommunikáció már ebbe az irányba tolja az ügy értelmezését, és azt a hazaárulás felé mutató tevékenységként állítja be.
Emlékeztetett rá, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal korábban is tett állításokat ellenzéki szereplőkről és újságírókról, de ezek jellemzően nem léptek túl a vélemény szintjén, feltehetően azért, mert akkor a bizonyításukhoz hírszerzési forrásokra lett volna szükség. Kóczián Péter úgy véli, a Panyi-ügyben a kormányzat annyiban lépett szintet, hogy egy konkrét szereplőre irányította a figyelmet, ugyanakkor az ilyen esetek alapvetően „vetítések”, amelyek nem feltétlenül a bizonyítható valóságról szólnak.
Titkosszolgálatok és hálózatok ütköznek, az ellenzék már csak reagál
Lapunk főmunkatársa, Nótin Tamás elmondta: a korábbi adásban már beszélt arról, hogy amikor a hazai közéletben az orosz vagy az ukrán beavatkozás kérdése kerül szóba, ritkán merül fel, hogy más országok is érdekeltek lehetnek a magyar választások alakulásában. Hangsúlyozta: ne gondolja senki, hogy más államok szolgálatai pusztán diplomáciai fedésben kávézgatnak a nagykövetségeiken. Emlékeztetett arra is, hogy Budapest már a hidegháború idején, a hetvenes–nyolcvanas években is afféle „kémfővárosként” működött, ahol a különböző szolgálatok aktívan mozogtak a két nagy tömb között. Éppen ezért szerinte naiv elképzelés azt feltételezni, hogy ma csupán egy vagy két ország hírszerzése lehet jelen a háttérben.
Az orosz beavatkozás kérdésével összefüggésben felidézte, hogy tavaly októberben Budapesten járt Angela Merkel volt német kancellár, hogy bemutassa és népszerűsítse memoárját. A Partizánnak adott interjújában Gulyás Márton igyekezett kimondatni vele, hogy Orbán Viktor az Európai Unió „trójai falova”, Merkel azonban ezt határozottan visszautasította, és badarságnak, illetve abszurdnak nevezte az állítást, hozzátéve: ha ennek lenne alapja, arról tudtak volna.
A jelenlegi kampányhelyzetről szólva Nótin Tamás úgy fogalmazott: várható volt, hogy a választást megelőző hetekben „tűzijáték” lesz, vagyis minden politikai szereplő igyekszik bevetni a rendelkezésére álló eszközöket. Ugyanakkor kérdéses, hogy az átlagos választó ebből mennyit tud befogadni. Még az újságírók számára is nehéz követni az események gyors egymásutánját, különösen az olyan összetett ügyekben, mint a Panyi Szabolcsot vagy Szabó Bencét érintő esetek, amelyekben az összefüggések és az időrend feltárása is komoly utánanézést igényel.
Megítélése szerint a kampány egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy a választás már nem arról szól, hogy van a kormányoldal és az ellenzék. Magyar Péter szerepe is háttérbe szorult: a politikus a jelenlegi helyzetben inkább eszközzé, statisztává vált. Sosem volt még ennyire nyilvánvaló, hogy a fejünk felett mindenféle szolgálatok és hálózatok csapnak össze egymással, miközben az ellenzék inkább reagáló pozícióba került.
Nem az ellenzéki politikusok konfrontálódnak közvetlenül a kormányoldallal, hanem sokkal inkább a sajtó vállalja fel ezt a szerepet. Az olyan ellenzéki politikusok, mint Tarr Zoltán, Forsthoffer Ágnes, Ruszin-Szendi Romulusz szinte teljesen eltűntek, miközben Magyar Péter is egyre fárad az országjárásán. Kapitány István és Orbán Anita sem váltak a politikai viták meghatározó alakjaivá, az ellenzék jellemzően a nyilvánosságban megjelenő ügyekre reagál.
Nótin Tamás szerint a kampányban egyértelmű választóvonalat jelentett, amikor Volodimir Zelenszkij megfenyegette Orbán Viktort. Még ellenzéki oldalon is orbitális hibának tartották a kijelentést, mivel az a kormányoldal számára kedvező helyzetet teremtett. Ezt követően jelentek meg a hírek az orosz beavatkozásról, jöttek a Politico, a Wall Street Journal, a Washington Post cikkek, megszólalt Friedrich Merz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök, előkerültek a különböző kémügyek. Szerinte a választók nincsenek tisztában teljes mértékben a választás valódi tétjét, miközben a folyamatok jóval túlmutatnak az ország határain. Ebben a játszmában a választók tulajdonképpen parasztok a sakktáblán, Magyar Péter és az ellenzék is legfeljebb futó, míg a sajtó a vezér, és ezeket a figurákat kívülről mozgatják.
Kóczián Péter hozzátette: így nézve Orbán Viktor is a nemzetközi sakkjátszma egyik figurája. Kiemelkedő szereplő ugyan – politikai teljesítménye éppen abban áll, hogy saját akaratából vált e játszma részévé –, de ő is csak egy bábu.
Nem az igazság számít ezekben az ügyekben
A műsorban szó esett azokról a kábítószer-fogyasztásról szóló hangfelvételekről is, amelyek nemrég egy Facebook-oldalon jelentek meg, és összefüggésbe hozhatók a korábban a radnaimark.hu oldalon publikált képpel, valamint azzal az estével, amelyről Magyar Péter is megszólalt.
Kóczián Péter szerint Magyar Péter szavazóit – azokat, akik rá kívánnak voksolni – alapvetően nem érdekli, hogy a politikus fogyasztott-e kábítószert, illetve kokaint. Úgy véli, a Fidesz szavazóinak egy részét sem foglalkoztatja különösebben, hogy magyar politikusok élnek-e ilyen szerekkel, mivel ez a téma számukra nem meghatározó.
Hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a kábítószer-használat és annak társadalmi hatásai ne lennének fontos kérdések. Önmagában érdekes lehet, hogy egyes közéleti szereplők vagy celebek fogyasztanak-e ilyen szereket, illetve milyen következményekkel jár ez, például hogyan hat a viselkedésükre vagy a döntéseikre.
A konkrét ügyben azonban eddig megismert információk és állítások nem bizonyítanak semmit. Kóczián Péter rámutatott: amikor ezek a témák politikai kontextusban jelennek meg, nem az a céljuk, hogy az igazság feltárását szolgálják, és nem is ennek megfelelően kerülnek nyilvánosságra.
Párhuzamos valóságok uralják a kampányt
Lapunk főmunkatársa a Tisza Párt vezetőit érintő, kiszivárgott hangfelvételek kapcsán megjegyezte: ha azokon Szijjártó Péter vagy Kocsis Máté szerepelne, az ellenzéki sajtó napokon keresztül kiemelt témaként foglalkozna velük. Úgy látja, ebben az esetben azonban a történetet inkább háttérbe szorítják.
Nótin Tamás rámutatott: a különböző ügyek médiabeli megjelenítése erősen függ attól, milyen politikai értelmezés kapcsolódik hozzájuk. Ha például ukrán beavatkozás gyanúja merül fel, a kormánypárti sajtó hangsúlyosan, szalagcímekben tárgyalja a témát. Ha viszont orosz beavatkozásról van szó, már más megközelítés érvényesül. Hozzátette: hasonló a helyzet akkor is, amikor Magyar Péter és Radnai Márk egy botrányos estéjéről esik szó: ilyenkor mintha az ellenzéki nyilvánosságban maga a hír sem létezne.
Párhuzamos valóságok alakultak ki: mindkét politikai oldal saját médiakörnyezetet és értelmezési keretet épített fel. A kormányoldalon ezt részben az influenszerek és a Megafonhoz köthető szereplők erősítik, akik felnagyítják és értelmezik az egyes eseményeket.
Az ellenzéki oldalon is felzárkóztak ehhez, példaként említette Fekete-Győr András „Félmillió fiatal a változásért” kezdeményezését, amely szerinte a Megafonhoz hasonló szerepet tölt be: egyes ügyek – például a Szabó Bencét vagy Panyi Szabolcsot érintő történetek – értelmezését és felerősítését végzik, valamint politikai narratívát építenek köréjük.
Lapunk főmunkatársa szerint mára kialakult egyfajta hangzavar, amelyben mindenki a saját narratíváját ismétli.
A teljes beszélgetésért nézze meg Csatatér című műsorunk legújabb részét.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!