A körülöttünk lévő és a csapból is folyó választási kampányőrület idején különös fénytörést kapott egy csomó Carson Coma-dal a pénteki lemezbemutató arénakoncerten. Mert miközben pár órára kimenekültünk a már-már fojtogató tiszaorbánozós honi közhangulatból, hogy helyette elmerüljünk a zenekar kreolkék pillanataiban, bizonyos pontokon itt is felerősödött a politikai jelenvaló.
A koncert végén elővezetett Feldobom a követ című dal természetesen nem maradhatott el, ahol az „Utcai harcos orcán fintor / Ki fogod sípolni, hogy…” szöveg után lassan három éve mindenki szájára veszi a miniszterelnök nevét. Most pénteken pedig valahogy különös erővel üvöltötte a közönség, miközben
a kivetítőn megjelent visszaszámlálón láthattuk, hogy még 16 nap és pár óra van a választásokig.
De például az új lemez központi gondolata, a „menjek vagy maradjak?” érzés is sokkal fájóbban vágott húsba, facsart szívet ilyen hangulatban. „Ez a város a purgatórium / Nem elég jó, hogy maradjak / Ez a város a purgatórium / Nem elég rossz / Nem elég rossz / Nem elég rossz, hogy itt hagyjam” – énekelte Krúbival, a videón bejátszott Beton.Hofival és vagy 16 ezer emberrel Giorgio.
Reméljük, elhallatszott Győrig is, ahol nagyjából ezidőben a szeretet nevében fröcsögött a gyűlöletet egy egészen más típusú rendezvényen. De sorolhatnánk a többi dalt is, ami mostanában még élesebben szól. Például a Pókot, ami felteszi a kérdést, miért is kell valakit utálni, ha máshogy szeret, mint a többség, vagy az Isten, haza, családot, ami pedig arra mutat rá, mennyire ki tudja üresíteni a politika az egyébként mindenkinek így-úgy fontos kifejezések jelentéstatalmát.
Miközben nem volt semmilyen direkt kiszólása a frontembereknek a politikára, a dalok – a Carson Coma egyik előképét, a Kispál és borzot idecitálva – lemérik a lázát a világnak.
Arról szól ez az immár ötlemezes életmű, hogy hagyjanak minket békén, mi csak nyugodtan, egy jobb országban, szabadon akarunk élni, szeretni, és, mondjuk, rántott sajtot enni rizibizivel és tartármártással.
A közönség egyáltalán nem csak tinikből állt, mint korábban egy-egy Carson Coma-bulin, voltak kicsit idősödő fiatalok és kicsit visszafiatalodó idősek is jócskán. Hogy mennyire fontos együttes lett a Carson Coma, azt pedig talán az is mutatja, hogy bármelyik szám következett, a közönség eksztázissal üdvözölte, és persze végig is énekelte az énekesekkel. Egy ponton meg is jegyezte Giorgio, hogy „így van értelme a daloknak, hogy így együtt nyomatjuk”.
Hátrébb nem volt épp tökéletes a hangzás, bírtunk volna még némi hangerőt, de azért ez nem rontott sokat a hangulaton. (Az márt igen, hogy ez a helyszín sincs felkészülve 16 ezer ember kiszolgálására: gigantikus sorokat kellett kiállni egy sörért, a ruhatárért vagy mosdóért.)
A színpad viszonylag egyszerűen épült fel: hat kivetítő előtt egy hosszú állvány (az énekkarokéhoz hasonló forma), ezen játszottak – háttrében, de mégis kiemelve – a nem énekes tagok, és ide szaladgáltak fel az énekesek is időnként. Elől pedig balra a dob, jobbra a szinti, középen a frontember helye.
Volt sok tűzcsóva (végül is a Purgatórium bemutatója van, vagy mi a fene), a megfelelő pillanatokban konfettieső, de egyébként semmi fakszni. Volt, hogy átalakult egy dal (Polaroid) erejéig a színpad akusztikus-tábortüzes jelenetté, volt, hogy Giorgio az oldalsó büfépulton tűnt fel vagy lement az első sorok elé.
Egy ízben behúztak egy szerencsekereket, rajta jó pár Carson Coma-dal címe, és a közönségből felhívott szerencsés pörgethette ki a következő produkciót. Ez a szerencsés egy banánnak öltözött fiú volt, aki a Bőröndöt pörgette ki (óriási ováció volt a jutalma a közönségben, bár valószínűleg akármelyik dalnál ez lett volna), és addig nem ment le a színpadról, amíg el nem készítette a szelfit a frontemberrel.
Ahogy az új albumon is rengeteg zenészbarát vendégeskedik, ezen a koncerten is volt nagy vendégjárás. Feltűnt a fél Ivan és a Parazol, Dzsúdló, Krúbi, sőt, még a Kovbojok duó is elénekelte a (khmm) fura Mikulásról szóló slágerét. A Szegény öreg Tóth úr című szomorkás countrynál egy soktagú cowboy táncegyüttes ropta,
a végén pedig besétált a 80 éves Bródy János.
Több számot felturbóztak rézfúvósokkal, a Rántott húsnál besegített a zseniális cimbalmos, Horváth Áron. Talán a rengeteg jó dal közül az este egyik legjobbja a Rengeteg rossz közül a legjobb volt, amibe az egyébként eltört lábbal koncertező Kun Bálinthoz csatlakozott a zseniális Indigo is.
Az est elsősorban a Purgatórium dalait mutatta be, de közben egy best of Carson Coma is volt. De tényleg majdnem mindegy: a közönség mindenért hálás volt. „Köszönjük, MTK”, mondta sokadszor a frontember a végén – na jó, ez kicsit hülyén hangzott.
(Nyitóképünkön a Carson Coma lemezbemutató koncertje. Fotó: HVG / Cabrera Martin)