Kis időbe került, mire megtaláltuk a helyes magyar kifejezést a spanyolul esqui de montana nevű sportágra, de végül siker koronázta fáradozásainkat: síalpinizmus a vadonatúj diszciplina neve, amely első ízben szerepel a téli olimpiák műsorán, konkrétan Bormióban.
És hogy miért a spanyol megfelelőből kerestük vissza a magyart? Mert az ibériai lapok tele vannak Ana Alonso Rodríguez hőstettével. A 31 éves granadai hölgy úgy lett bronzérmes a síalpinizmus sprintszámában a svájci Marianne Fatton és a francia Emily Harrop mögött, hogy tavaly szeptember 24-én, alig öt hónapja borzalmas balesetet szenvedett a Sierra Nevadában edzés közben. (Spanyolország legmagasabb hegysége Granada felett emelkedik több mint háromezer méteres magasságban.)
Ana kerékpáros edzést tartott, amikor elgázolta egy autó. A sportolónak elszakadt az elülső keresztszalagja és a térd középső oldalszalagja, bokatörést és az acromioclavicularis ízület-ficamot is szenvedett.
Utóbbi – a laikusok, ahogy e cikk szerzője is, kedvéért – a vállöv egyik kulcsfontosságú, kis mozgásterjedelmű ízülete, amely a lapocka vállcsúcsi nyúlványa (acromion) és a kulcscsont (clavicula) külső vége között jön létre. Bár aprócska ízület, elengedhetetlen a kar teljes mozgástartományának biztosításához és a váll stabilitásához.
Mi az a síalpinizmus?
Mivel vélhetően kevesen ismerik mifelénk a síalpinizmust, elmondjuk, mit kellett teljesíteniük a versenyzőknek csütörtökön. Nos, a 750 méteres táv rajtja 1 215 méter magasban volt, a cél pedig 1 285 méteren, ami azt jelenti, hogy ezen a viszonylag rövid távon 70 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeni a versenyzőknek.
A verseny elején fel kellett mászniuk egy bizonyos magasságba (sílécekkel a lábukon, természetesen), majd egy akadálypályát kellett teljesíteniük, mielőtt lecsatolták a léceiket, amelyeket a hátukra csatoltak, és felkapaszkodtak egy havas szakaszon. Ezek után újból felcsatolták a léceket, és besiklottak a célba.
Elutasította a sebészeti beavatkozást
De vissza a borzalmas sérüléshez! Szóval, Anának jóformán mindene szétszakadt, ő azonban ennek ellenére elutasította a sebészi beavatkozást, és a Marca szerint konzervatív kezeléssel próbálta harcképes állapotba hozni magát a milánói-cortinai téli olimpiáig.
Egy egész kis csapat látott munkához.
Ana edzője, Javier Argüelles vezette a teamet, José Luis Martín Alguacil traumatológus volt a kulcsfigura, fizioterapeuták írták elő a gyakorlatokat, amelyekkel öt hét leforgása alatt sikerült megerősíteni a sérült bal térdet.
Ezek után kezdődhetett az igazi felkészülés az olimpiára. Amihez kellett az a feltétel nélküli bizalom, ami Toti Martínból, a szövetségi kapitányból áradt Ana felé. A kis csapatban mindenki azt sugározta, hogy igenis sikerülni fog!
Ezek után is fel tudott állni a dobogóra
A csaknem öt hónapos kemény felkészülés alatt két helyről érkezett lelki támasz a versenyzőnek. Az egyik a számos sérüléséből újra meg újra visszatérő Lindsey Vonn volt, a másik pedig igazi példaképe, 2010-ben hegyi balesetben elhunyt édesapja volt, aki a Sierra Nevadában lelte halálát, nagyjából ugyanott, ahol a lánya elszenvedte országúti balesetét.
A kitartó munkát olimpiai bronzérem koronázta meg, de még hátra van Ana igazi száma, a vegyes váltó, amelyben a sprint frissen megkoronázott férfi olimpiai bajnokával, Oriol Cardonával versenyez párban, és esélyes az aranyéremre.
Ha ez összejönne, ő lenne Brignonéval az olimpia igazi hőse!
(Borítókép: Ana Alonso 2026. február 19-én Bormióban. Fotó: Alexis Boichard / Agence Zoom / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!