Jó, ha tudjuk, hogy a most következő országgyűlési választások zöldönös hava harmadik dekádjának 3., méghozzá vízitorma napján lesznek. A szavazóhelyiségek 2 óra 50 perckor nyitnak és 8 óra előtt 9 perccel zárnak. Másnap, zergevirág napján várhatóan hamar özönlenek az eredmények.
Már ha a kézenfekvőnek gondolt decimális (tízes) felosztás szerinti naptárat és órát használunk. De miért nem térünk át a decimális naptárra és időmérésre? Mit akarunk a hetektől, a 24 órától, a 60 perctől és a 60 másodperctől? Hiszen két kezünkön tíz ujjunk van, és adnák magukat.
Nem szöszöltek sokat
Ezt tették a francia forradalom idején, amikor az újonnan megalakult Francia Köztársaság 1793 októberében bevezette a tízes felosztású időszámítást. Ha mi is meglépnénk a racionálisnak látszó reformot, akkor az év 12 hónapja ugyan megmaradna, mint a franciáknál (akik viszont átnevezték azokat). Egy hónap azonban már nem hetekből, hanem 3 tíznapos dekádból állna. Náluk a dekádok napjait pedig nem csak sorszámmal (1-je, 2-a stb.) jelölték, hanem egy erdei, mezei, háztáji növényről, állatról vagy szerszámról, eszközről is elnevezték.
A most következő, április 12-i választás napja a „Vízitorma” nevet kapta a köztársasági revolúció keresztségében.
Azt is eldöntötték a forradalmárok, hogy 24 helyett a napot 10 órára osztják fel. Minden óra 100 percből, egy perc pedig 100 másodpercből áll.
A köztársasági naptár megalkotásának legfőbb célja az volt, hogy az új korszak radikálisan megkülönböztesse magát a kereszténységhez szorosan kötődő, vallási maradványokkal teli Gergely-naptártól, és racionális, a forradalomhoz méltó elnevezéseket és időbeosztásokat alkossanak. Hamarosan megkezdődött a meglévő (eltörlésre ítéltetett ancien régime) óráinak lecserélése. A városházákra tízes osztatú, szokatlan számlapokkal felszerelt időmérő szerkezetek kerültek fel, és a hivatalos tevékenységeket az új naptár szerint kezdték rögzíteni.
Na, ez az igazi óraátállítás.
Ha úgy vesszük – első megközelítésben – észszerűnek tűnhet ez a naptárreform. Hiszen két kezünkön tíz ujjunk van, azzal számolunk, a tízes felosztást ezért teljesen természetesnek vesszük.
Nem kellene a ránk csodálkozó kisiskolásoknak elmagyarázni, hogy igen, valóban évtizedekről és évszázadokról beszélünk, de egy nap 24 óra, ám azt kétszer 12 órára bontjuk, egy óra pedig 60 perc, az meg 60 másodperc.
De a másodperceket már 100 részre osztjuk, ha sporteredményeket nézünk. És akkor még nem beszéltünk a 360 fokos teljes körről. Szóval finoman szólva is érthetetlen ez a kavalkád.
Minden a 60-nal kezdődött
Érthetetlen, de egyben időtállónak bizonyult. A 60-as számrendszer felbukkanásához vissza kell mennünk Mezopotámiába (nagyjából a mai Irak területére), az időszámításunk előtti 5300 és 1940 közötti időszakba, ahol az egyik legősibb, városokat alapító civilizáció, a sumérok éltek. Az időt ugyan még nem mérték, de számos más találmány, például az öntözés, az eke vagy a kerék mellett nekik tulajdonítják az első ismert írásrendszer (ékírás) megalkotását, aminek szerves része volt egy 60-as számrendszer is.
elemi szükségük volt valamilyen adminisztrációra, hogy számba vehessék az egyre növekvő városaikat ellátó, egyre többet termelő és egyre összetettebb mezőgazdaságot.
Apró, gyakran csak okostelefon méretű vagy még kisebb, puha agyagtáblákba véstek minden, mennyiségében mérhető adatot (termény, lerótt adók, földek mérete, örökség).
Többféle számrendszert is használtak a sumérok, például a 12-est is, de hogy miért éppen a 60-as lett a domináns, arra csak spekulációk vannak, amelyek közül a két legelterjedtebb így hangzik:
„Tartsd magad elé a kézfejed, hajlítsd be az egyik ujjadat, és látni fogod, hogy három ízülete van. Számold meg az egyik kezed négy ujjának összes ízületét (a hüvelykujj kivételével), és 12-t kapsz. A másik kezed egyik ujjával ezt vedd egynek (1×12). Ha mind az öt ujjaddal rögzítesz egy-egy 12-t, akkor (5×12) hatvanig tudsz elszámolni. Méghozzá viszonylag könnyedén.”
A másik, hogy könnyen használható, praktikus, mert a hatvan osztható kettővel, hárommal, néggyel, öttel, hattal, 10-zel, 12-vel, 15-tel, 20-szal, 30-cal – törtek, maradványértékek nélkül. Ezzel szemben a 10 csak kettővel, öttel és tízzel osztható. Gyakorlati célokra, például könyvelésre, adózásra, földek felmérésére vagy örökségek felosztására ezért sokkal alkalmasabb lehetett a 60.
A pazar oszthatóság és a csábító ujjszámolási lehetőség ellenére ma sem teljesen világos, miért döntöttek a sumérok a 60-as számrendszer mellett. Egyes tudósok szerint lehet, hogy a hatvanas számrendszert nem is ők fejlesztették ki, hanem egyszerűen csak átvették, örökölték valakiktől. És mivel látták, hogy jó, megtartották.
Legyenek órák! És lőn 12!
Nem különösebben foglalkoztak az idővel a sumérok (elvoltak az aprólékos adminisztrációval). Ám az őket követő, szintén ősi mezopotámiai civilizáció, a babilóniaiak már igen.
De a legelső civilizáció, amely órákra osztotta a napot, még a babilóniaiakat is megelőző ókori egyiptomiak voltak.
Erről pedig már a nagy piramisok építésének idejéből (időszámításunk előtt 2500 körülről) származó legősibb vallási írások, a Piramisszövegek is beszámolnak. A nemes egyiptomiak koporsóinak belső fedelén átlós csillagórák voltak, amelyek az éjszaka 12 órájára utaltak.
Misztikusan látták a világot, és benne az eget az óegyiptomiak, ahol kora este a nap megtestesítője, Ré eltűnik a horizonton, de nem meghal, hanem alászáll bárkáján az alvilágba. Áthalad az éjszaka 12 kapuján (szakaszán), harcol a káosz erőivel, főleg Apóphisszal, a sötétség kígyóistenével. Amikor legyőzi, akkor újjászületik hajnalban, felkel a nap, és a rend megint győz a káosz fölött.
Nem teljesen világos azonban, hogy az egyiptomiak miért pont 12 részre osztották fel az éjszakát (jobb híján itt is felmerül az egyik kézfej ujjperceivel való számolás). De az éjszakák 12 órája a nappalok 12 órájával együtt végül 24 órás teljes napot eredményezett.
Így lesz 360-ból 365
Mivel a föld 365,24 nap alatt kerüli meg egyszer a napot, ezért a 60-as számrendszerhez annyira illeszkedő 360 nap mellé adni kellett még 5 napot, és ezekkel kezdeni kellett valamit a naptárban.
A most is használatos Gergely-naptárban 31 napos hónapokkal és 28 napos februárral játszunk (még így is kell négyévente egy szökőnap, februárban).
Nem variáltak ennyit a franciák. Forradalmi naptárjukban van: 12 hónap, mindegyik 30 napos – 10 napos „hetek” (décade) –, plusz 5-6 extra „pótnap” az év végén.
Ezeket „köztársasági ünnepnapoknak” szánták, és erkölcsi jellegű neveket kaptak: Erkölcs napja, Tehetség napja, Munka napja, Vélemény napja, Jutalmazások napja, és szökőévekben Forradalom napja.
Eközben az időszámításunk előtt 2000-től 540-ig virágzó Babilóniában sem tétlenkedtek: kifejlesztettek egy naptárat, amely azon alapult, hogy mennyi ideig tart, mire a nap visszatér ugyanabba a pozícióba az égen – ez pedig valamivel több mint 360 napba (360 éjszakába és nappalba) telik. Bármilyen számrendszerben. A hónap szintén adta magát, hiszen 30 napja szinte pontosan megfelel egy holdciklusnak (29,5 nap). Belőle pedig 12 van egy teljes napforduló ideje alatt.
Megfigyeléseken alapult tehát a 12 hónap, de az éjszakák és a nappalok 12 órás felosztását nem indokolja semmi – legalábbis a kutatók nem találtak eddig egyértelmű fogódzkodót.
A nap járása (a föld keringése és forgása, plusz a holdciklusok) embereken kívülálló, természetes csillagászati ciklusok. Nem döntés kérdése, mennyi ideig tartanak.
A sumérok „önkényes” 60-as számrendszere azonban tökéletesen illett egy teljes napforduló (körülbelül) 360 napjához és a holdciklusoknak (körülbelül) megfelelő 30 napos hónapokhoz.
Ezért nemcsak az ékírást, de a 60-as számrendszert is örömmel átvették tőlük Babilóniában.
Már csak jönnie kellett világhódító Nagy Sándornak, aki felépíttette a magáról elnevezett Alexandriát időszámításunk előtt 330 körül Egyiptomban. Az új birodalmi főváros pedig az akkori világ új tudományos központjává és olvasztótégelyévé vált, ahol a különböző régiókból származó gondolatok, tudások összeolvadtak. Ezt nevezzük hellenisztikus világnak. Mivel hasznos volt, és elég jól működött a babiloniaknál, ezért – valószínűleg különösebb okvetetlenkedés nélkül – az utánuk következők is átvették a 60-on alapuló időszámolási rendszert, a (valamilyen oknál fogva) 12 órákra felosztott éjjelekkel és nappalokkal együtt.
Majdnem sikerült, de bekavart a vasárnap
Pedig nagyon ki akarták forgatni sarkaiból a földet, de a csillagászati periódusokkal nem tudtak mit kezdeni még a forradalmi Franciaországban sem. Az „avittas” 2×12 órás napokat azonban 10 órásra cserélték. A hetek is zavarták őket, végül is egy hónapot 3×10 napos dekádokra is jól fel lehet osztani (a 7 amúgy is kakukktojás volt a 60-as számrendszerben, mivel 60 nem osztható 7-tel, de az 52 (hét egy évben) is furcsán kilóg a számrendszerből). Amúgy nem követtek el szentségtörést a franciák. Ugyanis
Az órák, percek és másodpercek, de még a hétnapos „hét” is valójában emberi konstrukciók, meg lehet változtatni azokat.
Még az volt a legkevesebb, hogy meglévő órák újratervezése és átalakítása rendkívül bonyolultnak bizonyult. Sokkal több gondot okozott, hogy az új forradalmi naptár és időmérés elszigetelte Franciaországot a szomszédos országoktól. Nem csak a pénzt, hanem a dátumot és a pontos időt is át kellett váltani. A végső döfést végül a francia vidéki lakosság adta a calendrier républicainnak:
az istennek sem akarták elfogadni, hogy onnantól csak minden tizedik napon jár a pihenőnap az addigi hetenkénti vasárnapok helyett.
Pedig a mártír keresztény szentek napjai helyett a köztársaság egy praktikus és népszerűnek szánt földműves naptárral akart kedveskedni. Az év minden napjának (!) adtak egy külön (!) agrárnevet. A hónapok három dekádjainak 5. napja haszonállatokról (tyúk, szamár, ökör stb.), a 10. napja mezőgazdasági eszközökről (tyúkültető kas, kád, oltókés és hasonlók), a többi nap mind növényekről kapta a nevét (retek, bürök, kikerics, nebáncsvirág és minden más). Mégis akkora volt az ellenállás, hogy a Köztársaság XIII. esztendeje Gyümölcs havának paradicsom napján (retrográdul: 1805. szeptember 9-én) a már császár Bonaparte Napóleon eltörölte a népszerűtlen köztársasági naptár használatát. Élt 13 évet.
Hiába vette alapul a magyar nyelvújító mozgalom elindítója, a szenvedélyes szógyártó Barczafalvi Szabó Dávid (Kazinczy Ferenc és más nagyok kortársa) a francia reformnaptár új hónapneveit (Vendémiaire, Brumaire vagy éppen a Germinala, azaz április) a magyarításhoz, a január, február és a többi „elavult” magyar hónapnevet nem sikerült leváltani. Pedig úgy szólt volna a nyelvújított hónapsor, hogy: enyheges, olvanos, nyilonos, zöldönös, termenes, halászonos, hévenes, gyümölcsönös, mustonos, gémberes, fagyláros, zúzoros. Valamiért nem vertek gyökeret.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Clara Margais / picture alliance / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!