Az emberiség történetében kevés olyan pillanat akad, amikor egyszerre nyílik meg egy új korszak a technológia, a tudomány és a társadalmi fejlődés számára. A Hold mindig is különleges helyet foglalt el ebben a történetben, az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején az Apollo-program keretében az ember először lépett ki a Föld közvetlen környezetéből, és jutott el egy másik égitestre. Ezek a küldetések azonban egy szűk korszak lenyomatai voltak, az akkori űrhajósok ugyanis mind fehér, amerikai férfiak voltak, többségük katonai pilóta. Több mint fél évszázaddal később most egy új generáció készül arra, hogy visszatérjen a Holdhoz.
Ezt az új korszakot az Artemis-program testesíti meg, amelynek célja nem csupán az, hogy újra embert juttasson a Hold közelébe és idővel a Holdra is, hanem hogy hosszú távon fenntartható jelenlétet alakítson ki ott, és előkészítse az utat a még távolabbi cél, a Mars felé. A program egyik kulcsfontosságú lépése az Artemis II küldetés, amely az első olyan emberi személyzettel végrehajtott repülés lesz, amely a Hold körül halad el az Apollo-korszak óta. Bár ez a misszió még nem fog leszállni a felszínre, létfontosságú tesztje lesz mindazoknak a rendszereknek és technológiáknak, amelyek a későbbi, már leszállást is tartalmazó küldetésekhez szükségesek.
Az Artemis II felbocsátására a korábbi tervek szerint április 1-jén, 3-án, 6-án és április 30-án lesz lehetőség, miután a NASA több alkalommal is elhalasztotta a küldetést technikai finomítások és biztonsági szempontok miatt. Így ha minden jól megy, magyar idő szerint akár már április 2-án 0 óra 24 perckor, kétórás indítási ablakkal elstartolhat a misszió, de a legújabb információk szerint további indítási lehetőségek akár naponta, április 7-ig állnak majd a rendelkezésre.
Ez még csak a kezdet!
A nagy téttel járó utazás a Hold közelébe, majd annak túlsó oldala mögé viszi őket – mélyebbre az űrbe, mint ahol eddig ember valaha járt. Ez azonban számos kockázatot rejt magában. A körülbelül 10 napos, nagyjából 600 ezer mérföldes, azaz 965 600 kilométeres út ugyanis veszélyes mértékű, a Föld körüli pályánál magasabb sugárzásnak teszi ki a legénységet. Az út több kritikus pontján a hatalmas távolság és a repülés fizikai sajátosságai miatt ráadásul várhatóan többször is megszakad majd a kapcsolat az irányítóközponttal, és nem várt kommunikációs kiesések is előfordulhatnak.
Mindezt tovább tetézi, hogy ezek az űrhajósok lesznek az elsők, akik az Orion űrhajóval és a Space Launch System hordozórakétával repülnek, amelyek fejlesztésére a NASA több mint két évtizedet és több mint 40 milliárd dollárt fordított, miközben a rendszereknek még mindig vannak ismert problémáik. A küldetés ugyanis rendkívül fontos a NASA és nemzetközi partnerei, a Kanadai Űrügynökség és az Európai Űrügynökség számára, amelyek
a Kínával folytatott új űrverseny közepette igyekeznek visszajuttatni az embert a Hold felszínére.
A NASA emellett régóta úgy tekint az Artemis holdkutatási programra, mint egy ugródeszkára a mélyűr feltárása felé.
Az Artemis II küldetése azonban egyelőre „csak” egy tesztrepülés lesz, amely megkerüli a Holdat, de nem száll le a felszínére, ugyanakkor előkészíti az utat az Artemis III számára, amely várhatóan a Hold nagyrészt feltáratlan déli pólusa közelében hajt majd végre leszállást. Az Artemis-program átfogó célja így emellett annak a kidolgozása is, hogy miként élhet és dolgozhat az ember tartósan a Hold felszínén. A NASA szerint ez a tapasztalat segíthet megérteni azt is, hogyan élhetik túl az emberek a hosszú hónapokig tartó utazásokat a Mars felé.
A parancsnok már a legrosszabbra is felkészítette gyermekeit
A misszió egyik legérdekesebb és leginkább figyelemre méltó aspektusa mégis maga a legénység lehet, amely nemcsak szakmai kiválóságával, hanem történelmi jelentőségével is kitűnik a korábbi űrutazók közül. A négy űrhajós ugyanis egyszerre képviseli az űrkutatás hagyományait és annak jövőjét, hiszen mindannyian rendkívüli tapasztalattal rendelkeznek, ugyanakkor olyan mérföldköveket is megtestesítenek, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak az űrmissziók világában.
A küldetés parancsnoka Reid Wiseman lesz, aki pályafutása során a klasszikus „űrhajós archetípust” testesíti meg, ugyanakkor személyes története egy új dimenziót is ad ennek a szerepnek. Wiseman ugyanis tapasztalt haditengerészeti pilóta és tesztpilóta, aki már bizonyította rátermettségét azzal, hogy hónapokat, 165 napot töltött 2014-ben a világűrben a Nemzetközi Űrállomáson. Küldetése során közel 13 órát töltött űrsétával, emellett pedig csapatával több mint 300 tudományos kísérletet végeztek el az ISS-en.
Vezetői képességei azonban nemcsak repülési tapasztalatából fakadnak, hanem abból az időszakból is, amikor a NASA űrhajós irodájának vezetőjeként dolgozott, ahol közvetlen rálátása volt arra, hogyan áll össze egy-egy küldetés személyi és szakmai háttere. Wiseman ráadásul nemcsak parancsnokként fontos figura, hanem emberként is, hiszen nyíltan beszélt arról, hogyan készült fel gyerekeivel a legrosszabb forgatókönyvekre, ami jól mutatja, hogy az űrutazás minden fejlődés ellenére még mindig komoly kockázatot jelent.
„Sétálni mentem a gyerekeimmel. Azt mondtam nekik: »Itt van a végrendelet, itt vannak a vagyonkezelői dokumentumok, és ha bármi történik velem, akkor ez fog történni veletek« – mondta Wiseman. – Valójában azt kívánom, bárcsak több ember beszélne így a mindennapi életben a családjával, mert soha nem tudhatod, mit hoz a következő nap.”
Első afroamerikaiként írna történelmet a pilóta
A küldetésben a pilóta szerepét Victor Glover tölti be, aki az Artemis II egyik legszimbolikusabb alakja. Ő lesz ugyanis az első afroamerikai űrhajós, aki elhagyja a Föld közvetlen környezetét, és a mélyűrbe utazik, ami önmagában is történelmi jelentőségű. Glover azonban nem csak emiatt kiemelkedő, ugyanis rendkívül erős tudományos háttérrel rendelkezik, több mesterfokozattal a repülésmérnöki, rendszertervezési és katonai műveleti tudományok területén. Korábban már részt vett egy kulcsfontosságú küldetésben, amikor szintén pilótaként vezette a SpaceX Crew-1 küldetést, amely a 2020-ban felbocsátott Crew Dragon űrhajó első rutinszerű hat hónapos küldetése volt a Nemzetközi Űrállomásra, ami az új, kereskedelmi űrrepülés korszakának egyik mérföldköve volt.
Személyisége visszafogott, szinte már meditatív, ami különösen érdekes kontrasztban áll azzal a rendkívül komplex és veszélyes környezettel, amelyben dolgozik. Glover sokszor hangsúlyozza, hogy az érzelmek kontrollja kulcsfontosságú egy ilyen küldetés során, hiszen a túlzott izgatottság vagy félelem könnyen elvonhatja a figyelmet a feladatról. Ugyanakkor gondolkodása jól tükrözi az űrrepülés fejlődését is, ugyanis miközben a klasszikus irányítást értéknek tartja, teljes mértékben elfogadja, hogy a jövő az automatizált rendszereké. „Imádom az Inceptorokat vagy a vezérlőket, amiket kézbe vehetek” – mondta Glover.
Egyvalami azonban a technológia fejlődése ellenére sem változott az évek során az űrutazásban, ez pedig a hajókon tartózkodó emberek igényei és vágyai. A pilóta erre állítása szerint a Mercury, a Gemini és az Apollo űrhajósairól szóló régi jelentések olvasása során jött rá. „Ugyanazokat mondták, mint mi, hogy fontos, hogy legyen ablak, hogy fontos a kritikus funkciók ellátásának képessége. Azt, hogy ezt hogyan valósítjuk meg, az a technológia fejlődésével együtt fog változni.”
Az első nő és az első kanadai is a fedélzeten
A küldetés egyik legnagyobb figyelmet kapó tagja mégis Christina Koch, aki nemcsak a női űrhajósok történetében írhat új fejezetet, hanem általában az emberi személyzettel végrehajtott űrrepülés egyik legizgalmasabb alakja is. Már eddigi pályafutása is rendkívüli, ugyanis 2019-ben közel egy évet töltött megszakítás nélkül a Nemzetközi Űrállomáson, ami női rekordnak számít, és részt vett az első kizárólag női űrsétáján is. Mérnöki háttere és kutatói tapasztalata – különösen az extrém környezetekben, például az Antarktiszon végzett munkája – kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy egy ilyen kihívásokkal teli küldetésben vegyen részt.
Azt mondta, soha nem felejti el, amikor egy eseményen találkozott az Apollo–13 űrhajósával, Fred Haise-szel, aki nyersen így fogalmazott: „Úgy hallottam, meg fogjátok dönteni a rekordunkat” – utalva arra, hogy ők jutottak eddig a legtávolabb az emberiség történetében a világűrben. Az Apollo–13 legénysége 1970-ben 248 655 mérföldre, vagyis 400 171 kilométerre távolodott el a Földtől, azonban az Artemis II küldetés ezt a rekordot megdöntheti, mivel várhatóan több mint 250 000 mérföldre, körülbelül 402 ezer kilométerre jut majd.
Koch személyisége azonban túlmutat a szakmai teljesítményen. Gyakran beszél arról, hogy az űr iránti vonzalmát az a vágy hajtja, hogy megértse az ember helyét a világegyetemben. Ez a filozofikus megközelítés különleges perspektívát ad a küldetésnek, hiszen nemcsak technikai bravúrról van szó, hanem egyfajta egzisztenciális utazásról is. Ugyanakkor ő sem mentes a személyes dilemmáktól, hiszen férjét a Földön hagyva egy olyan küldetésre indul, ahol a kommunikáció korlátozott lesz, ami teljesen új helyzetet teremt még a hozzá hasonlóan tapasztalt űrhajósok számára is.
A legénység negyedik tagja Jeremy Hansen lesz, aki a Kanadai Űrügynökség képviseletében vesz részt a küldetésben, és ezzel újabb történelmi mérföldkövet állít fel. Hansen lesz ugyanis az első nem amerikai űrhajós, aki holdküldetésben ilyen távolságra jut a Földtől, ami ismét jól mutatja, hogy az űrkutatás egyre inkább a nemzetközi együttműködésen alapul. Hansen eredetileg vadászpilóta, jelentős katonai és repülési tapasztalattal bír, de fizikai és űrtudományi végzettséggel rendelkezik, így kifejezetten fontos részét képzi a csapat tudományos szárnyának.
Bár még nem járt az űrben, felkészültsége és tapasztalata messze túlmutat a hagyományos képzésen. Részt vett olyan extrém tréningeken, amelyek célja az elszigeteltség, a veszély és a bizonytalanság kezelésének elsajátítása, barlangok mélyén dolgozott az Európai Űrügynökség programjában, valamint víz alatti missziókban vett részt a NASA NEEMO-programjában. Ezek a tapasztalatok kulcsfontosságúak egy olyan küldetésnél, ahol a legénység időszakosan teljesen elszakad a Földtől. Hansen személyisége ráadásul külön színt visz a csapatba, ugyanis a többiek elmondása szerint gyakran humorral oldja a feszültséget, ami egy ilyen hosszú és kockázatos küldetés során felbecsülhetetlen érték lehet. Ugyanakkor komolyan is beszélt a küldetést övező veszélyekről, és hangsúlyozta, hogy az Artemis II legénysége számol a kockázatokkal, amelyek nélkül nem lenne lehetséges ez az előrelépés.
A kérdés így már csak az, hogy pontosan mikor indulhatnak útnak a Hold felé.
Ismerd meg Kapu Tibor inspiráló történetét, akit a szabadság utáni vágy végül a csillagok közé emelt.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!