Maxim Dondyuk ukrán fotográfus „A felejtés zónájában – Csernobili archívum” című projektje az atomkatasztrófa negyvenedik évfordulójához kapcsolódik. A tárlat különlegessége, hogy rendkívül sokszínű anyagot vonultat fel: az alkotó saját fotói mellett olyan archív dokumentumokat – családi fényképeket, leveleket – is bemutat, amelyeket a csernobili zónában végzett többéves gyűjtőmunka alatt talált.
A tevékenységet a művész „vizuális régészetként” határozza meg. A Mai Manó Ház szerint az anyag célja, hogy megállítsa a kollektív felejtést, és árnyaltabb, emberközelibb képet adjon Csernobilról, szemben a közgondolkodással, amely pusztán katasztrófaként emlékszik vissza a városra.
Dondyuk Chornobyl Archive projektje több mint 20 000 tárgyi emléket – fotókat, leveleket, képeslapokat – gyűjt össze a zónából, amelyeket az elhagyott otthonokból mentett ki. A művész célja az volt, hogy rekonstruálja azt az elveszett hétköznapi életet, amely a katasztrófa előtt létezett, és amely a globális emlékezetből szinte teljesen eltűnt.
A kiállítás egyik kulcsgondolata az úgynevezett „kémiai kollaboráció”: az idő, a sugárzás és a természet nemcsak pusztította, hanem át is formálta a talált fényképeket, az így létrejövő torzulások az emlékezet halványulásának vizuális metaforáivá váltak. Dondyuk ebben a folyamatban nemcsak alkotó, hanem egy kollektív, gazdátlanná vált archívum kurátora is.
6
Galéria: Maxim Dondyuk ukrán fotográfus képeiFotó: Maxim Dondyuk
A csehek remeke
Míg Magyarországon Brassai, Munkácsi Márton vagy Robert Capa neve jelenti a nemzetközi sikersztorikat, addig a kortárs cseh fotográfia egyik úttörője Vladimír Birgus, aki Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is letette névjegyét, sőt fotótörténészként és egyetemi tanárként is jelentős munkát végez.
A Birgus képeit felvonultató „Valami kimondatlan” című tárlat első fő egysége az 1970-es évektől a rendszerváltásig terjedő időszakot mutatja be, amelyben a közép-európai országokra jellemző politikai és társadalmi környezet jelenik meg. A fotók ennek a korszaknak a vizuális lenyomatai: megjelennek rajtuk a hivatalos események, például május elsejei felvonulások, valamint a hétköznapi élet kevésbé látványos, gyakran nehéz pillanatai is. A kiállítás megnyitóján a művész hangsúlyozta, hogy
sosem megrendezett jeleneteket fotografált, hanem türelmes megfigyeléssel, dokumentarista módon rögzítette a valóságot.
Birgus szerint a korszakban a fotózás nem volt kockázatmentes: a hatóságok gyakran ellenőrizték a fotósokat, előfordult, hogy elkobozták a negatívokat vagy kihallgatásra vitték őket. Ennek ellenére a művész igyekezett minél hitelesebben bemutatni a társadalom valós arcát, és gyakran utazott más szocialista országokba is, ahol hasonló jelenségeket dokumentált. A kiállításon két vetítés is látható: az egyik a korabeli politikai beszédeket és hangulatot idézi meg archív hanganyagokkal, míg a másik olyan jelentős képeket mutat be, amelyek a falakon már nem fértek el.
4
Galéria: Vladimír Birgus képeiFotó: Vladimír Birgus
A tárlat másik része az alkotó színes fotográfiájára fókuszál, amelyek az 1980-as évektől datálnak. Birgus úgy fogalmazott, a színes képek ekkor még nem voltak elterjedtek a dokumentarista fotográfiában, ő azonban úgy vélte, hogy a színek új jelentésrétegeket adhatnak a képekhez. A későbbi munkákban megjelenik a nagyvárosi magány témája is, amely a kortárs lét (és Birgus munkásságának) egyik fontos motívuma.
A kiállítások 2026. május 17-ig látogathatók.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!