Vannak filmek, amik már az első néhány percben (majdnem) minden izgalmat ellőnek.
Gyakran mondják, hogy az első benyomás mindent eldönthet. Ez a filmek esetében talán még igazabb, hiszen az első néhány percnek óriási szerepe van abban, hogy a néző ráhangolódik-e arra, amit látni fog. A nyitójelenet tehát nagyon fontos, csakhogy megesik, a filmek már a legelején ellövik a legerősebb ötleteiket. Összeállításunkban most mutatunk 4 olyan alkotást, amik bár nem rosszak, de kétségtelenül a nyitány a legjobb bennük.
Nyomd, bébi , nyomd
A 2017-es Nyomd, bébi, nyomd című filmet Edgar Wright rendezte, a neve alapján pedig szinte borítékolható volt, hogy legalább egy emlékezetes akciójelenetet kapni fogunk. A film nem is várt sokat azzal, hogy megadja nekünk azt, amire vágyunk, hiszen gyakorlatilag rögtön az elején kapunk egy olyan nyitójelenetet, amit nehéz lenne elfelejteni. A hatperces opening egyszerre mutatja meg Bébi zeneimádatát, kivételes vezetési képességeit, és azt, mennyire elszántan próbálják meg a rendőrök nyakon csípni a bankrabló bandát. Ez a kezdés azért különösen erős, mert nem csak látványos. A jelenet már ekkor rengeteget elárul a főhősről, a film világáról, és arról a sajátos kapcsolatról, ami Bébi és a zene között alakult ki.
Az autóban szóló szám, a mozdulatok ritmusa és a menekülés koreográfiája együtt egy olyan élményt hoz létre, amely egyszerre feszült és felszabadító. A jelenet bravúrja éppen abban rejlik, hogy egy alapvetően veszélyes helyzetet örömteli, szinte euforikus pillanatként mutat meg.
A kezdés minden kétséget kizáróan remek, s bár a film önmagában sem rossz, az értékelései is jók, de az vitathatatlan, hogy a turbó kezdés adott neki akkora löketet, hogy végig élvezhető is maradjon.
Casino Royale
Ma már nehéz felidézni, de amikor Daniel Craiget bejelentették a 2006-os Casino Royale új James Bondjaként, sok rajongó kifejezetten ellenezte a döntést. Többen ugyanis úgy gondolták, a színész túlságosan hétköznapi megjelenésű, túl nyers, sőt még az is problémát jelentett egyeseknek, hogy szőke. Akárhogyan is, a Bond-sorozatnak akkoriban viszont nagy szüksége volt vérfrissítésre, mert a Halj meg máskor után a franchise meglehetősen megtépázott állapotban volt, még ha pénzügyileg nem is bukott meg. Ebben a helyzetben pedig a Casino Royale nyitánya kulcsfontosságúnak számított. A Bond-filmek hagyományosan nagyszabású, drága, robbanásokkal és látványos akcióval teli kezdésekkel indultak, amelyekben Bond rögtön a legtökéletesebb formáját hozta, ehhez képest ez a film valami egészen más utat választott. A nyitójelenet két ölés köré épült, és már itt világossá vált, hogy Craig Bondja más lesz, mint elődei. A nyitány nem egyszerűen izgalmasra sikerült, hanem a karakterépítés szempontjából is nagyon lényegesnek bizonyult. Bár a film végig erős marad, a belépőt már nem tudta felülmúlni.
Magnólia
Paul Thomas Anderson filmjei önmagukban is sajátos világot képviselnek, de a Magnólia még az ő életművén belül is szokatlan darab. Az alkotás több különböző szereplő sorsát követi nyomon, és ezek közül szinte bármelyik elbírna egy önálló filmet is. A történetben helyet kap egy gyerekvetélkedő, egy önjelölt nőcsábász guru és egy hírhedt jelenet is, amelyben a szereplők Aimee Mann egyik dalát éneklik. Már önmagában ez is jelzi, mennyire furcsa filmről van szó, a kezdés azonban még ennél is izgalmasabb. A nyitójelenetben Ricky Jay narrál három történetet, amelyeket látszólag a különös véletlenek kapcsolnak össze. Jay előadásmódja rendkívül pontos és kimért, ettől a sztorik még baljósabbnak, még rejtélyesebbnek hatnak. Az egész olyan, mintha egy bűvésztrükk előkészítését néznénk: a néző érzi, hogy valami fontos összefüggés van a háttérben, és azt várja, mikor kerül a helyére minden. Mindez azt vetíti előre, hogy valami kolosszális következik, s ugyan a film tényleg nem rossz, a Magnólia máig sokak nagy kedvence, de az tény, hogy 188 perces produkcióból az első néhány momentum a legjobb.
Sikoly
1996-ban a Sikoly egészen frissnek hatott, mert merte megszegni a horror műfajának szabályait. Még jóval az olyan filmek előtt, mint a Ház az erdő mélyén, Wes Craven alkotása már azzal játszott, hogy a szereplők tisztában vannak a horrorok kliséivel, ugyanakkor a produkció azt az állítást helyezte a középpontba, attól, hogy valaki ismeri a szabályokat, még nem biztos, hogy túl is éli a történetet. A nyitójelenet pedig ennek a tökéletes megvalósítása. Casey, akit Drew Barrymore alakít, egyre nyugtalanítóbb telefonhívásokat kap egy ismeretlentől. A beszélgetés eleinte játékosnak tűnik, majd fokozatosan fenyegetővé válik. Ghostface horrorfilmes kérdéseket tesz fel a lánynak, és a tét pedig nem más, mint a barátja élete. Casey végül hibázik, mire a gyilkos megöli a fiút, majd röviddel később őt is. Ez a jelenet több szempontból is zseniális: egyrészt már önmagában hatalmas meglepetés, hogy a legismertebb színészt ilyen korán kiírják a filmből, másrészt a feszültség felépítése kivételesen pontos, hiszen a néző szinte végig abban reménykedik, hogy Casey a műfaji tudásának köszönhetően megmenekülhet. Amikor ez mégsem történik meg, a film egyértelműen jelzi, hogy nem a megszokott szabályok szerint fog működni ez a sztori. Bár a Sikoly összeségében amúgy egyáltalán nem rossz film – sőt a slasher műfaj egyik meghatározó darabja – a nyitójelenet mégis olyan magasra teszi a lécet, hogy azt már-már lehetetlen megugrani. Az első percekben ott van minden: feszültség, ötlet, műfaji fordulat és sokkoló hatás. Nem véletlen, hogy a legtöbben erre a jelenetre emlékeznek vissza legerősebben az egész filmből.
via Looper