Pedig van, aki még Oscart is kapott.
Hollywoodban bármi megtörténhet, akár még az is, hogy egy színész élete első vagy legfontosabb szerepében olyat alakít, amivel egyből az A-listán találja magát, majd alig néhány évvel később már a nevét is elfelejtjük. Legyen szó egy elhibázott plasztikai műtétről, túl szoros skatulyáról vagy túl magasra tett lécről, az alábbi öt példa bizonyítja, hogy könnyebb feljutni a csúcsra, mint ott maradni.
Barkhad Abdi – Phillips kapitány (2013)
Forrás: InterCom
Kevés olyan tündérmese létezik a filmiparban, mint Barkhad Abdié. A szomáliai származású limuzinsofőr egy castingon tűnt fel, majd azonnal Tom Hanks partnere lett a megtörtént eseményeken alapuló Phillips kapitányban. „Én vagyok a kapitány most!” – ez a mondat azonnal szállóigévé vált, Abdi pedig begyűjtött egy BAFTA-díjat és egy Oscar-jelölést. A kritikusok egy új, elemi erejű tehetség érkezését ünnepelték, aki képes volt lejátszani a vászonról a világ egyik legnagyobb sztárját is. A zseniális kezdés után a nagy lehetőségek azonban elmaradtak. Abdi ugyan feltűnt még néhány kisebb szerepben, például a Szárnyas fejvadász 2049-ben vagy a The Curse című sorozatban, de a karrierje egyelőre nem tudott túllépni a „szomáliai kalóz” skatulyáján.
Linda Blair – Az ördögűző (1973)
Forrás: Warner Bros.
Tizennégy évesen Linda Blairnek sikerült az, ami kevés gyerekszínésznek: egy egész generációt traumatizált és tett egyben a horror műfaj rajongójává. Az ördögűző Reganjeként nyújtott alakítása nemcsak félelmetes volt, de félelmetesen hiteles is, a Golden Globe-díj mellett megkapta érte az Oscar-jelölést, ami két szempontból is kuriózum. Egyrészt a horrort nem nagyon szokta díjazni az Akadémia, de kamasz színészek sem sűrűn jutnak el a jelölésig.
Úgy tűnt, a lába előtt hever a világ, de a film sikere végül az egész karrierjére rányomta a bélyegét. A közvélemény és a producerek képtelenek voltak elvonatkoztatni a démoni megszállott kislány képétől, és Blair karrierje hamarosan másodvonalbeli exploitation filmekbe és televíziós vendégszerepekbe süllyedt. Ahelyett, hogy a következő nagy drámai színésznő lett volna, megmaradt horrorikonnak – ami persze egy elég kényelmes skatulya.
Jennifer Grey – Dirty Dancing – Piszkos tánc (1987)
„Babyt senki sem ültetheti a sarokba” – kivéve saját magát. Jennifer Grey a Dirty Dancing – Piszkos tánc bemutatója után az ügyeletes szomszéd lányból globális szupersztárrá vált. Egyenrangú alakítást nyújtott korának egyik legsármosabb színészével, Patrick Swayze-vel, és úgy tűnt, nagyon sokra viheti. Aztán jött az a bizonyos orrműtét, ami tankönyvi példájává vált a „hogyan rontsuk el a karrierünket egyetlen döntéssel” esetnek. A plasztikai beavatkozás után Grey arca annyira megváltozott, hogy a rajongók szinte rá sem ismertek. Mint utólag megfogalmazta:
Hírességként mentem be a műtőbe, és úgy jöttem ki, mint egy senki. Olyan volt, mintha tanúvédelmi programban vettem volna részt, vagy láthatatlan lettem volna.”
Hiába volt meg a tehetsége és a korábbi sikere, a stúdióknak többé nem kellett az az arc, ami már nem hasonlított a közönség kedvencére. Egyetlen rossz döntéssel írta ki magát az A-listás sztárok közül.
Edward Furlong – Terminátor 2. – Az ítélet napja (1991)
Forrás: InterCom
Minden idők egyik legmenőbb gyerekszínésze volt, amikor John Connorként, bőrdzsekiben és motoron menekült a T-1000-es elől. Edward Furlong a Terminator 2. után a kilencvenes évek reménysége lett, akiben megvolt a lázadó energia és a törékeny érzékenység is. Még olyan fajsúlyos drámákban is bizonyított, mint az Amerikai história X, ahol Edward Norton méltó partnere volt. A sikerrel járó nyomást azonban nem bírta el: a drog- és alkoholfüggőség, valamint a folyamatos botrányok miatt kijátszotta magát Hollywoodból. Mire a Terminátor 3. forgatása elkezdődött, olyan állapotban volt, hogy már nem tartották alkalmasnak a szerepre. Karrierjét azóta Zs-kategóriás akciófilmek és feledhető DVD-megjelenések fémjelzik.
F. Murray Abraham – Amadeus (1984)
Forrás: InterCom
F. Murray Abraham esete annyira hírhedt, hogy a szakmában csak „Abraham-átokként” emlegetik azt a jelenséget, amikor egy színész elnyeri az Oscart, majd a karrierje váratlanul szabadesésbe kezd. Az Amadeus Salierijeként nyújtott játéka a filmtörténet egyik legintenzívebb és legárnyaltabb antagonista-alakítása volt, amivel jogosan utasította maga mögé még a Mozartot játszó Tom Hulce-t is. A díj után azonban nem várták nagy főszerepek. Abraham karakterszínésszé szürkült, aki évtizedekig csak kisebb, gyakran feledhető produkciókban tűnt fel. Bár az utóbbi években a televíziós sorozatokban (mint a Homeland vagy A Fehér Lótusz) újra felfedezték, az a fajta mozis dominancia, amit a nyolcvanas évek közepén jósoltak neki, sosem valósult meg.
A 40 évvel ezelőtt bemutatott Amadeus óriási csúsztatáson alapszik
Milos Forman nem kevesebb mint 8 Oscar-díjjal jutalmazott életrajzi műve egy olyan alaptézisre épít, amely sosem volt igaz, viszont már jóval a film megszületése előtt elterjed nézet volt.