Jo Nesbo norvég krimiíró műveiből eddig nem sok épkézláb adaptáció készült, még a sztárokkal: Michael Fassbenderrel, Rebecca Fergusonnal és Val Kilmerrel telitűzdelt, 2017-es Hóembert is rondán elrontották. Ennek köszönhetően nem volt túlságosan sok vetélytársa a Netflixen nemrég, március 26-án debütált Harry Hole-nak, se túl magasra helyezett lécet nem kellett megugrania a produkciónak, melynek mind a kilenc epizódját maga Jo Nesbo írta. Különlegesség, mert hát nála jobban a karaktert senki nem ismeri, azt a Harry Hole-t, aki legalább olyan pokoljárásra indul most a tévéképernyőn, mint amihez a regényolvasók már hozzászokhattak.
A leggyakoribb kritika, amit felhoznak Jo Nesbóval szemben, hogy nyomorpornót ír, láthatóan túlságosan élvezi az író, hogy a saját karaktereit szenvedteti. Hiába akadnak olyan szerethető figurák, mint Harry Hole, egyszerűen az olvasókat is túlságosan megviseli, ahogy egyre nagyobb lelki szenvedések közé löki őket Nesbo. Van, aki tolerálja mindezt, de bőséggel akadnak, akiknek megüli a gyomrát
a Nesbo-krimikben felfedezhető nagy mértékű reménytelenség.
A Harry Hole ugyanabba az érzésbe hajlik, mint amit az emberek a regények lapjain felfedezni véltek, a hőséghullám által sújtott Oslóban járunk, mindenki izzad, mint a ló, és mégis, hiába süt odakint a nap, a sztori főszereplőire valami iszonyúan nyomasztó rosszkedv árnyéka vetődik. Különösképpen kiemelkedik közülük Harry, akit Tobias Santelmann alakít, egy olyan zsaruról van szó, aki öt évvel ezelőtt részegen ment bele egy autós üldözésbe, melynek során a partnere, kollégája életét vesztette. A szörnyű eset a mai napig kínozza a detektív lelkét, aki néha videófelvételekkel kelt önmagában bűntudatot arról a bankrablásról, ahonnan a bűnözők elmenekültek, és a balesetig eszkalálódott.
Úgy alapvetően egy elég bonyolult ügy rajzolódik ki a szemeink előtt alig 60 perc játékidő alatt, hiszen a régi tragédia utózöngéit kísérhetjük figyelemmel. Az alkoholizmusával, önutálatával küzdő Harry Hole-t, aki egy frissen felbukkant, a bűntény óta nem használt fegyver miatt éleszti fel a döglött aktát. Eközben kapunk még csillogó szemű újoncokat, akik nem hétköznapi memóriával lettek megáldva, illetve egy kiismerhetetlen ellenlábast, Tom Waalert, akit úgy alakít Joel Kinnaman, hogy nekem simán a The Killing jutott róla eszembe. Legutoljára talán ott lépett bele a színész ennyire nagy áhítattal egy antihős cipőjébe, és itt is valami lenyűgöző, amit csinál.
Az egyetlen nagyobb baj a Harry Hole-lal, hogy túl sok benne a magyarázás, a karakterek csak állnak, és mondják a magukét, nem épp a vizuális történetmesélés iskolapéldája ez a széria. Jo Nesbo, aki a szkriptek mögött áll, mintha nem tudta volna, hogy kell sorozatot írni, inkább a könyves módszereknél próbált maradni, ahelyett, hogy tényleg kilépett volna a komfortzónájából.
A karakterfejlesztés azért csillagos ötös, főleg Harry Hole annak a regényesen körmönfont, aprólékosan kidolgozott írásnak köszönhetően kézzel foghatóan tragikus hősnek érződik az első pillanattól. Vagy épp csak egy szerencsétlen flótásnak, aki retteg tőle, hogy újra kezébe veszi a piát, és utoléri a meg nem oldott múltja.
A sorozat fényképezése valami ocsmány, én értem, hogy el akartak térni a megszokott skandináv tájképtől, a hóeséstől, a didergéstől, a nagykabátos figuráktól, de itt valahogy nem sikerült Oslo ritkán látott arcát szépen megmutatni. Ráfért volna a játékidőre némileg szigorúbb vágás is, éreztem itt-ott üresjáratokat, és bár akad benne pár fordulat és nagy csattanó is az epizód legvégén, én kötve hiszem, hogy a Netflix norvég újdonságát bárki képes lenne egyben ledarálni. mert annyira lassú folyású, aprólékos néznivaló, s emiatt a szöszölés miatt félúton elveszíti a lendületét és nem nézeti magát annyira, mint egy kriminél azt kéne.
Felkelti az ember érdeklődését, de csak komótosan, és bár aláírom, hogy biztosan sokan szeretnek búskomor történeteket nézegetni, én majd maximum heti egyszer veszem elő a Harry Hole-t. Úgy is a végére érek, és talán visszafordíthatatlan depresszióba sem esek a fináléra.
7,2/10
A Harry Hole szinkronnal és magyar felirattal nézhető, ezúttal utóbbi ajánlott, mert állítólag a szinkronos verzióban van egy kolosszális hiba, ami lelő poént és rontja az élvezhetőséget.
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!