Amikor a végén minden a helyére kerül.
Néha egy film nem a története, hanem az utolsó pillanatai miatt válik klasszikussá. Összegyűjtöttük azokat a kilencvenes évekbeli remekműveket, amiknek nem lehet hibát találni a fináléjában.
A Ponyvaregény zárójelenete technikailag már a legelső percekben elkezdődött – pontosabban láttunk belőle egy darabot, aztán jött a film többi része, majd a végén visszatértünk ugyanoda, csak egy másik nézőpontból. Lehet, hogy leírva nyakatekertnek hangzik, de a vásznon zseniálisan működik. Bár időrendben nem ez az utolsó dolog, ami a szereplőkkel történik, ez a tökéletes záróakkord: Jules karaktere itt ér célba, amikor elfordul az erőszaktól, és békésen rendez egy olyan helyzetet, ami máskor vérfürdőbe torkollna.
Ugyanabban az évben, amikor a Közönséges bűnözőket bemutatták, volt egy másik film is, amelyben Kevin Spacey szállította a hatalmas csavart. Az, hogy ő a gyilkos, a film univerzumán belül nem akkora meglepetés, a nézőnek viszont annál inkább – ám az a végtelen kegyetlenség, ami a legvégén történik, a karaktereket és a közönséget egyaránt padlóra küldi. Egyszerűen fogalmazva: a gyilkos győz. Eléri, amit akar, és biztosítja, hogy ő legyen a saját „hét főbűn” sorozatának utolsó áldozata. Még ha tudod is, mi van a dobozban, ez a befejezés akkor is mélyen felkavaró marad, és pont ez emeli a filmet a simán „jó” kategóriából az örök klasszikusok közé.
Lehetetlen a 90-es évek ikonikus fináléiról beszélni a Hatodik érzék nélkül, hiszen ez a mozi szinte csak a csavarról szól. Ha azon szerencsések közé tartozol, akik úgy tudtak beülni rá, hogy nem hallották a „Bruce Willis végig halott volt” poént, akkor az élmény valószínűleg letaglózott. Ez a természetfeletti thriller maradt M. Night Shyamalan abszolút csúcsteljesítménye – azóta is próbálja replikálni a hatásmechanizmusát, de ezt a szintet valószínűleg már sosem fogja újra megugrani.
Ebben az esetben is a befejezés a film legismertebb pillanata. A két címszereplő menekülése a rendőrség elől végül egy olyan pontra ér, ahonnan már nincs hova tovább: ők pedig a megadás helyett a szakadékot választják. A film többi része szinte elhomályosul a zárás után, de pont ez a lényeg. Egy 1991 utáni világban már szinte mindenki tudja, mi lesz a vége, mielőtt megnézné, de ez csak még hangsúlyosabbá teszi az utazást. Itt nem a cél a fontos, hanem az odavezető út, hiszen a végzet elkerülhetetlensége minden korábbi momentumot felértékel.
Nem meglepő, hogy a világ egyik legnépszerűbb filmjének, A remény rabjainak is tanítani lehetne a befejezését. Az egész történet a túlélésről és a remény megőrzéséről szól egy brutális börtön falai között, a végére pedig eljutunk a valódi megváltásig. Bár nem egy könnyed darab (még ha nem is olyan horrorisztikus, mint más Stephen King-adaptációk), a lezárás igazi katarzist nyújt. A karakterek alaposan megdolgoztak a happy endért, ami ennél kielégítőbb már nem is lehetne.
Morgan Freeman mentette meg A remény rabjait a közröhejtől
Frank Darabont rendező egy olyan ötlettel állt elő a film lezárására, amit a színész nem volt hajlandó eljátszani – és milyen jól tette.
Via: Collider