A 90-es évek elején találkoztam először Michael Moorcock (1939–) nevével. A Corum kardjai volt az első fantasyregény, amelyet még kisgyerekként olvastam el. Akkoriban nagy hatással volt rám, és szerepe volt abban, hogy örök barátságot kössek a könyvekkel. Később több más regényét is elolvastam, ám Moorcock életműve sajnos csak töredékesen jelent meg itthon.
A Corum kardjai – tulajdonképpen egy trilógia egy kötetben – 1992-ben, a Tájfun Records gondozásában látott napvilágot. A folytatás, A bika és a dárda, 1995-ben érkezett, már az AMON kiadónál, amely azonban nem zárta le Corum második trilógiáját.
A kétezres években a Delta Vision is megpróbálkozott Moorcock műveinek kiadásával, néhány könyve megjelent (például a Harcikutya – amelynek már 1991-ben is volt kiadása – és Az Örökkévaló Bajnok), de a sorozat végül abbamaradt. Ennek oka feltehetően az, hogy Moorcock sosem tudott Magyarországon akkora népszerűségre szert tenni, mint például Tolkien vagy George R. R. Martin.
Melnibonéi Elric: a hős, aki antihős
Kétségkívül stílusa jelentősen eltér az övékétől, nem klasszikus high fantasyt írt, és nem is olyan aprólékosan, minden részletre kitérően, ahogyan Martin teszi a Trónok harcában. Akadnak, akik ezért túl egyszerűnek, ponyvának tartják regényeit, noha gondolatai a lét nagy kérdései körül forognak. Történeteiben ott vannak Goethe Faustjának nagy felvetései, de Nietzsche „szelleme” és az egzisztencializmus dilemmái is rendre megjelennek.
Moorcock a modern fantasy megkerülhetetlen alkotója, akinek munkássága jelentősen formálta a dark fantasy irányzatát. Szakított a klasszikus hősmítosszal, főszereplői tépelődő, töprengő, filozofikus alkatok, akik nagyobb erők markában vergődnek, illetve sorsuk bilincseit viselik.
Történetei nem az abszolút Jó és a totális Gonosz harcáról szólnak, hanem inkább a Rend és a Káosz viaskodásáról, miközben ezeknek a fogalmaknak a jelentését is értelmezi, sőt megkérdőjelezi. A hősiesség és a pusztítás határai összemosódnak nála, háttérként pedig mindig jelen van a dekadencia, a régi világ hanyatlása és az új világ kíméletlensége, kiszámíthatatlansága.
Melnibonéi Elric Moorcock életművének legjelentősebb hőse, pontosabban fogalmazva, tulajdonképpen ő egy antihős. Mégpedig azért, mert szándékoltan szöges ellentétben áll a klasszikus, erkölcsileg egyértelmű hősképzettel. Elric egy több ezer éves, ősi, kegyetlen, egykor fenséges, mára hanyatló, magába forduló és dekadenciába süllyedt birodalom uralkodója. Morálisan bizonytalan, önmarcangoló figura, aki az istenek szeszélyeinek és az elrendelt sors összefonódásának következtében sodródik tragikus végzete felé.
Elric egész lénye az ellentmondások tükröződése: albínó, teste beteg és gyenge, ám hatalmas mágikus erők birtokosa, és egyben kiszolgáltatott eszköze is azoknak. Erejét kardja, a Viharhozó táplálja, de ez a gyenge pontja is. Környezete, uralkodói udvara megosztott, a hűség és az árulás egyaránt jelen van benne, végzetének katalizátoraként.
Elric más szempontból is központi szereplője Moorcock univerzumának, vagyis multiverzumának, amelynek minden világában megjelenik az Örökkévaló Bajnok (és a Káosz elátkozott bajnoka is). Ennek egyik inkarnációja Melniboné albínó máguscsászára. Moorcock egymással párhuzamosan létező világaiban az Örökkévaló Bajnok rendeltetése, hogy a Rend és a Káosz örök küzdelmében egyensúlyt teremtsen (Corum herceg is ennek az archetípusnak az egyik megtestesülése).
Majdnem elfelejtettük, most „feltámadt”
Nem kérdés, hogy Moorcock kedvenc hőse és multiverzumának kulcsszereplője Elric, akiről számos regényt írt, és több novellájában is megjelenik. Sajnos azonban magyarul mindössze két Elric-regény jelent meg: mindkettő a Valhalla Páholynál, előbb 1993-ban – Melnibonéi Elric –, majd 1996-ban – Melnibonéi Elric és az Igazgyöngy Erdője. És Elric akár a feledés homályába is veszhetett volna Magyarországon, ha a Multiverzum Kiadó (hoppá, véletlen lenne a névválasztás?) nem „porolja le” az Elric-sagát.
Manapság, amikor a magyar képregénykiadás egyfajta aranykorát éli, egymás után jelennek meg az igényes munkák és történetek. A Multiverzum Kiadó ezen a téren már bizonyított: náluk jelentek meg a gótikus horror mesterének, Howard Phillips Lovecraftnak a történetei (Rémület Dunwichben, Az őrület hegyei I–II., Cthulhu hívása) François Baranger látványos, festményszerű illusztrációival.
Most pedig – a Budapest Comic Conon már kapható volt – asztalra került a Moorcock regénye alapján készült Elric-képregény, A rubin trónus, amely egy négyrészes sorozat első kötete. Elég volt egyszer kinyitni és belelapozni, hogy egy régi Elric-rajongó számára egyértelművé váljon: ez bizony kell. Egyszóval, közhelyesen fogalmazva: lenyűgöző.
Melniboné népe, a Sárkánysziget áthatolhatatlan barlanglabirintusa, Imrryr, az Álmodó város, egy haldokló világrend szimbóluma – az egész ősi birodalom képi világa grandiózus; bármelyik oldalt nézi az ember, percekig nem lehet betelni vele. Az egykori nagyság faragott és épített kőemlékei, az évezredek nyomasztó hangulata, a részletekben megjelenő brutalitás, illetve hanyatlás minden oldalon erőteljesen jelen van.
A képregényhez maga Moorcock írt előszót, amelyben megvallja: ez az Elric-feldolgozás ragadja meg a legteljesebben azt az abszolút dekadenciát, amelyet a regényeiben ábrázolni próbált. Az is kiderül, hogy Elric világa a II. világháború utáni Nagy-Britannia allegóriája. Moorcock is egy olyan szigetre született, amely egykor uralta a világot, és hanyatlása, elveszített hatalma után is tovább kísértette az imperializmus öröksége.
Tulajdonképpen a háború utáni generáció írói sok esetben a fantasyban is feldolgozták az egykori birodalom társadalmi visszhangját. A kötet végén egy Moorcockkal készült interjú olvasható, amelyben meglepő, illetve érdekes kijelentéseket tesz Elric és saját írói világának hátteréről. Ugyanitt, a kötet utolsó lapjain a képregényről, az illusztrációk születéséről, valamint a szereplőkről és a készítőkről is találunk információkat.
A képregény történetének kiindulópontja, hogy Elric közvetlen udvari környezetében vannak, akik az egykori, dicsőséges birodalom hódító korszaka iránt éreznek nosztalgiát. Ilyen Yyrkoon herceg, Elric unokatestvére is, egy zsarnokságra áhítozó, velejéig romlott figura. Gyengének és alkalmatlannak tartja az albínó uralkodót egy új aranykor megteremtésére. Elricnek nemcsak a más királyságokat leigázó birodalmi mentalitással, hanem saját testi gyengeségével is meg kell küzdenie, miközben hírek érkeznek arról, hogy barbárok jutottak be a Sárkánysziget labirintusába, és Melniboné szívéig, a mitikus Imrryrig készülnek hatolni, jóllehet évezredek óta a birodalom egyetlen ellensége sem tudta bevenni a várost. Elric legnagyobb támasza és egyben szerelme, Cymoril hercegnő – Yyrkoon testvére – az egyetlen, aki visszatartja az uralkodót attól, hogy teljesen önmarcangolásába süppedjen.
Intrika, árulás, kegyetlenség, baljós sötétség, ősi rituálék és mágia, egy monumentális csata, meg egy fausti alku a Káosz istenével várja az olvasókat, nem csupán azokat, akik már ismerik Elricet, hanem azokat is, akik egy nem mindennapi, epikus történetben szeretnének elmerülni.
A Budapest Comic Conon a fordító, Tarcsa Zoltán – aki nem mellesleg a Multiverzum Kiadó vezetője – azt mondta, hogy a képregénysorozat második része várhatóan az év második felében jelenhet meg.
Julien Blondel: A rubin trónus (Michael Moorcock regénye alapján – Elric-saga 1.) Rajz és színezés: Didier Poli, Robin Recht, Jean Bastide
Multiverzum, 2026. Fordító: Tarcsa Zoltán
(Borítókép: Németh Kata / IndeX)
Puzsér Róbert és barátai szellemes, indulatos, mégis mély és kíméletlen beszélgetései a sorozatok világáról.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!