Egy szerencsétlen berendezéshiba állítólag 200 000 eurós, azaz mintegy 75 millió forintos prémiumtól fosztotta meg Nico Hülkenberget, miután nyilvánosságra kerültek a német gyártóval kötött szerződésének feltételei körüli részletek. Az OE24 információi szerint a német versenyző évi 5 millió eurót keres az Audinál, ami 1,8 milliárd forintnak felel meg. A megállapodás ugyanakkor pontonkénti bónuszt is tartalmaz.

A hírek szerint Hülkenberg 2026-ban minden egyes megszerzett pont után további 50 000 eurót (közel 19 millió forintot) kap, és a sanghaji incidens miatt egy lehetséges 200 000 eurós (75 millió forintos) bónusztól esett el.

A Kínai Nagydíjon a 38 éves pilóta kényelmesen a nyolcadik helyen autózott, amikor a 35. kör végén kiállt a boxba, ám egy 16 másodperces kerékcsere következett. A hosszú kiállást a jobb hátsó kerékpisztoly meghibásodása okozta, ami visszavetette őt a pontszerző helyekről. Végül Hülkenbergnek a 11. hellyel kellett beérnie, miközben a nyolcadik pozíció reális lehetőségnek tűnt.

Hülkenberg számára különösen balszerencsésen alakult mindez, hiszen ez volt az első nagydíj 2026-ban, amelyet egyáltalán el tudott rajtolni. Az ausztráliai nyitóversenyén technikai probléma jelentkezett még a rajt előtt, így nem tudott elindulni, és a hinwili bázisú csapat garázsából volt kénytelen végignézni a futamot.

HIRDETÉS

A rutinos versenyző helyzetét tovább nehezíti, hogy a legutóbbi, Japán Nagydíjon is 11. lett, így az új erőforrás-szabályok bevezetése óta még nem szerzett pontot.

Az Audi számára ugyanakkor némi megkönnyebbülést jelenthet, hogy Gabriel Bortoleto két pontot már begyűjtött, így a csapat feliratkozott a pontszerzők közé a Forma-1-ben.