A Hogyan kaszálj nagyot didaktikus tanmese a gazdagság és a szerelem, a nagy álmok és az egyszerű élet között feszülő ellentétekről, megspékelve a manapság divatos transzgenerációs jellegű minták háttérmotívumával és az örökzöld bosszútematikával. A groteszk humorral, komikus szituációkkal és perverz szerelmi szállal bonyolított történet azonban ettől még nem válik felejthetetlen szórakozássá: a rengeteg dramaturgiai elem bezsúfolása miatt sokkal inkább olyan a film, mint egy kimért epigon.
A 2020-as évek Tom Cruise-a, Glen Powell alakítja a fattyú származása miatt a mesés örökségből kitagadott Becket Redfellow-t, aki megfogadja, hogy ha törik, ha szakad, visszaszerzi jogos jussát a nyilvánvalóan eltúlzottan seggfej rokonaitól. Amikor tisztességes kenyérkereső állásából (amúgy nepotizmus miatt) kirúgják, dühében nem talál jobb megoldást, minthogy a családfán szépen felfelé haladva likvidáljon minden örököst, egészen a nagypapáig. Miközben hullanak a rokonok és Becket próbálja megtalálni az igaz szerelmet is, feltűnik a régi ismerős Julia Steinway (Margaret Qualley), aki csábítással és zsarolással próbálja magának megszerezni a pénzt és a férfit is.
Tényleg nehéz nem közhely- és karikatúrahalomként tekinteni a Hogyan kaszálj nagyotra, amiben a nagy sztárok sem tudják megtalálni igazán a hangjukat. A mellékszereplők laposak és egysíkúak, Qualley itt tényleg csak a testi kvalitásait tudja megmutatni, és mintha eleve unná az egészet,
Powell karaktere pedig annyiféle irányba van széthúzva, hogy láthatóan a színész sem tud mit kezdeni az ellentmondásokból összegyúrt szereppel.
Ez nem is meglepő, hiszen az egész film futószalagon gyártott, kiméricskélt elemekből áll össze, amiből a játékidő után nem sok marad meg a nézőben.
Addig viszont itt-ott azért lehet szórakozni a Hogyan kaszálj nagyoton, ami leginkább az általában mindig működő fogásokból ered. A rian-johnsonosított/edgar-wrightosított tempó és időszerkesztés például egész vállalhatóan működik a film első felében, amikor a Hogyan kaszálj nagyot
menőnek gondolt tiktok-videós történetmesélést alkalmaz,
miközben dörzsölhetjük a tenyerünket, várva a szuperbűnözőként vagy Patrick Bateman-hasonmásként kigondolt és kivitelezett gyilkosságokat. Megjelennek aztán az FBI ügynökök, akik kvázi-heist irányba tolják az eseményeket, hogy végül Qualley szexuálisan túlfűtött ármánykodásával végleg ellaposodjon az egész film.
Ott van persze az egész történetet diktáló mozgatórugó, a gazdag szemétládákkal való sorozatos leszámolás, a bosszú, ami önmagában megint csak érdekes tud lenni nagyjából az első kettő gyilkosságig, mert a film addig még próbálja valamivel részletesebben felépíteni az elkövetés módjait. Onnantól viszont sokkal
repetitívebbé válik ez az áramvonalasított Saltburn-logika,
mintha a Hogyan kaszálj nagyot kifáradna az erőltetett kúlságban, és még ennél is egyszerűbben (vagy moralizálóbban) akarna mesélni arról, hogy a pénz rossz, és hogy válaszd inkább a középiskolai tanárnőt, aki ugyan szegény, de tényleg szerelmes. Ezt már sokkal okosabban – és persze totálisan más előjelekkel – megcsinálta Woody Allen a Match Pointban.
A film utolsó harmadának szerelmi drámája megint egy másik filmet (ráadásul másik Qualley-filmet!) másolna, a Menedéket, de annak egyszerre nevetségesen groteszk és mélyen érzelmes szerelmi drámáját meg sem tudja közelíteni. Még úgy sem, hogy Qualley karaktere igazi manipulatív pszichopataként kontrollál minden szálat a háttérből.
A Hogyan kaszálj nagyot egyszerre akar nagyon menő lenni, és felülni a korszellem felpörgetett értéktrendjeire, miközben a klasszikus erkölcsöket megerősítve próbálja megadni a megérdemelt büntetést az arra rászolgálóknak. Ebben a minden közönségnek megfelelni vágyó kevercsben viszont egyvalami nincs: autentikusság.
A Hogyan kaszálj nagyot április 9-től látható a mozikban.
Unfortunately, we couldn’t find any streaming offers.
