A jellegzetes szemű, nagyszerű színésznő kerek születésnapot ünnepel.

1. Argentínában született, és nyolcéves koráig csak spanyolul beszélt. Ekkor költözött Londonba családjával, és tanult meg angolul. Az egyik első film, amit Angliában látott, a Harry Potter és a titkok kamrája volt, amiből még egy szót sem értett.

2. Elmondása szerint a Rocksuliból tanult meg angolul, de nagyon bejöhettek neki Eddie Redmayne filmje is, ugyanis a színészt a legnagyobb filmes szerelmeként tartja számon.

3. Szinte semmi színészi tapasztalata nem volt, amikor megkapta A boszorkány főszerepét, csak némi általános iskolás színjátszás. Ennek ellenére fantasztikusan jól végezte a munkáját Robert Eggers műfajteremtő horrorjában.

4. Szó szerint majdnem elszaladt a siker elől. Amikor először kiszúrta a londoni modellügynökségnek dolgozó Sarah Doukas, Taylor-Joy azt hitte, hogy zaklatni akarja őt, ezért futásnak eredt. A nő odakiáltott neki, hogy ha megáll, azt nem fogja megbánni. Taylor-Joy megállt, és nem is bánta meg.

Sokak nagy kedvence a film, ami miatt Anya Taylor-Joy színésznőnek állt

A Furiosa: Történet a Mad Maxből színésznője több híres projektben is megmutatta már a tehetségét.

Tovább

5. A szülei eredetileg nem is akarták, hogy színészettel kezdjen el foglalkozni, de a fiatal Taylor-Joy egy egész esszében érvelt amellett, hogy ez miért lenne jó ötlet. Végül sikeresen meggyőzte őket, és elindulhatott a színésznő karrierje.

6. A vezércsel könyveredetijét mindössze egyetlen nap alatt olvasta végig, majd rohant is a Netflix-sorozat rendezőjéhez, hogy elújságolja neki, mennyire imádta azt. Végül a kész sorozat óriási siker is lett.

7. A vezércsel forgatása előtt komolyan elmerült a sakkelmélet tudományágában, ám rendesen sakkozni nem tudott megtanulni: a forgatások előtt öt perc alatt memorizálta, hogy a soron következő jelenetekben milyen lépéseket kell megtennie a bábokkal. 

8. Fóbiásan retteg a forgóajtóktól, konkrétan attól, hogy bent ragad, amikor azok megállnak. Ez az eset valójában megtörtént a Peaky Blinders forgatásán, amit elég nehezen viselt. Alapból is igyekezett kerülni az efféle átjárókat, a sorozat forgatása óta pedig főleg.

9. Hétéves kora óta inszomniával, vagyis álmatlansággal küzd. Holott nagyon fotogén, saját bevallása szerint számtalan alkalommal holtfáradtan áll a kamerák előtt, illetve ment el fotózásokra, sajtóeseménekre.


LAPOZD VÉGIG KÉPGALÉRIÁNKAT A 30 ÉVES ANYA TAYLOR-JOYRÓL

30 fotó a 30 éves Anya Taylor-Joyról

 

30

 

Még több képgaléria >>

(via IMDB)