Josh Radnort az Így jártam anyátokkal című nagy sikerű sorozat főszereplőjeként 2005-ben ismerte meg a világ, ma viszont szinte rá sem lehet ismerni, annyira sokat változott.
Josh Radnor ma
2005-től közel 10 éven át tartotta lázban a nézőket az a kérdés, hogy végül ki lesz Ted Mosby felesége az Így jártam anyátokkal történetében. A széria világszerte milliók kedvence lett, és rengetegen szurkoltak a főhősnek és barátainak, hogy a mindennapi élet kihívásai mellett rátaláljanak a végső boldogságra. Bár a finálé a rajongók többségének nem nyerte el a tetszését, a sorozatot a mai napig rengetegen újranézik, így Josh Radnor sokak fejében még mindig az a kölyökképű férfi, aki Tedet alakította. A valóságban azonban felette is eljárt az idő, és sokat változott.
Az 51 éves színész már évek óta szakállat visel, amelyet sűrűn őszülő tincsek kereteznek, kócos frizurája pedig szintén inkább már ősz, mint barna.
Kevesen tudják, hogy nem Ted Mosby volt Josh Radnor egyetlen szerepe, bár kétségtelenül az egyik legismertebb. A sorozat lezárása után a színész karrierje továbbra is stabil maradt. Olyan alkotásokban szerepelt, mint a Káoszbrigád, a Vadászok és az All Happy Families.
Magánéletében pedig a sorozattal ellentétben végre megtalálta a boldogságot: 2024-ben feleségül vette Jordana Jacobst, akivel nemrég megszületett első közös gyermekük.
Bár közösségi oldalain nem sűrűn enged betekintést a privát életébe, fia születését egy nagyon édes fotóval tudatta a követőivel.
Josh ma már leginkább szabadúszó színészként dolgozik, emellett több zenei projektben is részt vesz énekesként.
Ő volt az Amerikai pite szende vöröskéje: 51 évesen rá sem ismerni lányai mellett
Alyson Hannigan volt az Amerikai pite Michellje, aki felejthetetlen pillanatokat okozott a nézőknek.
Cover-fotó: Profimédia

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
