Rutinműtétnek indult, horror lett a vége: a 70 éves, Alabama államban élő William Bryan lépét 2024-ben sebészeti úton kívánták eltávolítani, a beavatkozásnak azonban szörnyű vége lett, és a beteg halálához vezetett.
A műtétet végző sebész, Thomas Shaknovsky ellen a floridai esküdtszék emberölés miatt emelt vádat. A történtek szörnyűek: a műtétet minimálisan invazív módon, laparoszkópiával kellett volna elvégezni, ami lényegében azt jelenti, hogy egy apró metszésen keresztül, egy kamerával felszerelt cső segítségével végzik el a beavatkozást.
Ehelyett Shaknovsky felnyitotta a beteg hasüregét, és egy sebészeti tűzőgéppel elvágta a legnagyobb vénáját. Ez már önmagában William Bryan halálához vezetett, de a történtek ezen a ponton még nem értek véget: miközben a beteg elvérzett, még az egészséges máját is kimetszette a testéből az amerikai egészségügyi hatóság szerint. A lépéhez viszont hozzá sem ért.
A sebész akár 15 éves börtönbüntetésre is számíthat az Ars Technika cikke szerint. Bár a vádirat csak most látott napvilágot, az ügyet már a történtek idején megismerte a nyilvánosság. Shaknovsky orvosi engedélyét azonnal felfüggesztették.
William Bryan egy floridai utazás során panaszkodott hasi fájdalomra, ezért elment a közeli sürgősségi osztályra, ahol épp Shaknovsky volt az ügyeletes sebész. A képalkotó vizsgálatok szerint az orvos azt gyanította, megnövekedett a beteg lépe, és a hasüreget borító hártyákban is vért látott – aktív vérzést ugyanakkor nem talált.
https://hvg.hu/kkv/20211203_2700_euros_buntetest_kapott_az_osztrak_sebesz_mert_nem_a_rossz_labat_amputalta
Shaknovsky azt javasolta Bryannek, hogy távolítsák el a lépét – a beteg azonban eleinte nem szeretett volna műtétet, mondván szeretne hazajutni Alabamába, hogy egy magasabb színvonalú egészségügyi intézményben kapjon kezelést. Az orvos azonban a következő napok során folyamatosan győzködte a beteget a műtétről, aki így végül beleegyezett abba.
Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a dolgok már az első pillanattól fogva rosszul alakultak: a műtétet délután 4 órára tervezték, Shaknovsky azonban késett, így csak 17:20-kor tolták be a műtőbe a beteget. Itt már csak a szükséges személyzet volt jelen. A sebész gyorsan elvetette a laparoszkópiát, mert megítélése szerint Bryan vastagbele annyira megduzzadt, hogy az már akadályozta a műtétben.
Emiatt végül áttért az invazív beavatkozásra. A korábbiakhoz hozzátartozik, hogy a műtőben lévő személyzet szerint a felnyitás pillanatában Bryan vastagbele szabályosan „kiugrott”, és sietve kellett közbelépniük, hogy elvigyék azt az útból, és elszívják a vért. A történteket kifejezetten hosszasan részletezik a jelentésben, ennek részletekbe menő ismertetésétől azonban eltekintenénk. A véna végzetes elvágásakor a műtő személyzete mindent megtett, de már nem lehetett megmenteni a beteg életét. A sebész ugyanakkor tovább dolgozott a vérrel telítődött hasüregben – pedig a vér miatt nem is látta, hogy mit csinál.
Miután a műtősök halottnak nyilvánították a pácienst, a sebész még kiemelt a testből egy szervet, majd lerakta azt egy asztalra, azzal a kommentárral, hogy ez volt a lép. A beszámolók szerint a műtősök sokkoltan nézték a történteket, az ugyanis egy könnyen felismerhető szerv volt: a máj.
Utóbbi szerv súlya több mint 2 kilogramm volt, 23x19x11 centiméteres méret mellett. A megnagyobbodott lép legfeljebb 500 grammot nyomott, és 20 centiméteres volt. Arról nem is beszélve, hogy a két szerv anatómiailag is jelentősen eltér, színük és állaguk is különbözik – és a test eltérő oldalain helyezkednek el.
A rendőrség azt is megállapította, hogy nem ez volt az első eset, amikor a sebész rossz szervet távolított el egy betegből.
A mostani per még folyamatban van, és nem ismert, hogy mikor születhet jogerős ítélet.
(Cikkünk nyitóképe illusztráció.)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.