Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, és a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselőt összeesküvés vádjával húszévi szabadságvesztésre ítélték. Előbb a Gulagon, majd az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében tartották fogva. 1955-től már magyarországi börtönökben raboskodott, és csak kilenc év fogság után, 1956 áprilisában engedték haza. 1959. június 21-én, 51 évesen hunyt el.
A kisgazda képviselő önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, és jól jellemezte a pártállami rezsim mintegy fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tartunk számon.
Lenin-fiúk, Gulag-táborok, koncepciós perek
A kommunista terror története hazánkban az 1919-es Tanácsköztársasággal kezdődött. A 133 napos diktatúra alatt a Szamuely Tibor-féle Lenin-fiúk és a más terrorcsapatok több száz embert (többek között katonatiszteket, gazdákat és egyházi személyeket) gyilkoltak meg országszerte. Váry Albert királyi főügyész a vörösterror halálos áldozatainak számát 590-re becsülte.
A második világháború után, a szovjet megszállás során több mint hétszázezer embert hurcoltak el a Gulag táboraiba.
A rabszolgasorsra szántak közül háromszázezren sohasem térhettek vissza otthonukba.
Közben Magyarországon a szovjet mintára szervezett népbíróságok ezerszámra hozták hamis vádakon alapuló elmarasztaló ítéleteiket. Koncepciós perekben több száz ártatlan embert ítéltek halálra és végeztek ki, míg a börtönbüntetések száma a hetvenezret is meghaladta a korszakban.
Az ÁVH börtönügyi osztálya alatt
Horváth Attila jogtörténész A sztálinizmus és a büntetés-végrehajtás című tanulmányában arról ír, hogy 1951-ben a Belügyminisztérium a fogvatartottak létszámának növelése érdekében „munkaversenyt” hirdetett meg, amelynek hatására 1952 és 1955 között több mint egymillió ember ellen indult rendőri eljárás, és a bíróságok 516 708 személyt ítéltek hosszabb-rövidebb szabadságvesztésre. A börtönök túlzsúfoltak lettek, sokaknak várniuk kellett büntetésük letöltésére.
A szovjet minta alapján létrehozták a Péter Gábor vezette Politikai Rendészeti Osztályt, amelyet 1946-ban a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályává (ÁVO) alakítottak át. A szervezet 1949 decemberében Államvédelmi Hatóságként (ÁVH) önállósodott. 1950. március 29-én az ÁVH börtönügyi osztálya alá helyeztek hat országos büntetés-végrehajtási intézetet, valamint a 23 megyei és a 76 járási bírósági fogházat. Így a titkos megfigyeléstől – a nyilvántartottak száma 1953-ban már elérte az 1,2 milliót – a letartóztatáson, nyomozáson, bírósági tárgyaláson át a büntetés letöltéséig, és még utána is sokáig az ÁVH ellenőrizte, irányította a gyanúsított, vádlott, elítélt sorsát.
A törvényesség látszatát sem tartották meg. Miután a börtönök az ÁVH irányítása alá kerültek, a raboktól szinte minden addigi jogukat megvonták, felszámolták a kedvezményeket.
Megszűnt a levélírás, a beszélő, a csomagküldés. Tilos lett az olvasás, még a papír és a ceruza birtoklása is, aminek megszegése súlyos büntetést vont maga után. Az elítéltektől minden személyes tárgyat elkoboztak. Sok helyen még a fehérneműt és a fogkefét is, mondván, hogy arra már úgysem lesz szükségük. A börtön területén mindennemű érintkezést, beszélgetést rab és rab között megtiltottak, s 1952-ig még a sétát is megvonták.
Megtorlással indult a Kádár-rendszer
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer első éveit a megtorlás jellemezte. Ennek méretére jellemző, hogy a bíróságok 1956. november 4. és 1963. december 31. között több mint 27 ezer személyt ítéltek el: nyolcezer főt tiltott határátlépésért és embercsempészetért, hétezret izgatásért, csaknem ötezret összeesküvésért vagy lázadásért, három és fél ezret pedig fegyverrejtegetésért. Hazaárulásért és kémkedésért 44 személyt vontak felelősségre.
Összesen 367 embert ítéltek halálra, 269-et főt bizonyíthatóan 1956-os szerepvállalása miatt.
Kahler Frigyes jogtörténész szerint a forradalommal összefüggésben 229 személyt végeztek ki.
Emellett megbecsülhetetlen azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága nyomorított meg testileg és lelkileg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
Február 25-én a középiskolákban megemlékezéseket tartanak, filmvetítésekkel, történelmi előadásokkal, kiállításokkal, ünnepi műsorokkal emlékeznek meg a korszakról.
(Borítókép: Kádár János 1968-ban. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!