James Franco gyakorlatilag a semmiből küzdötte fel magát Hollywood elitjébe, egy rettentő béna PizzaHut-reklám epizódszereplőjéből lett kétszeres Golden Globe-díjas szupersztár. 39 éves koráig minden tökéletes volt körülötte, a világ legszexibb férfijának is megválasztott színész sokáig úgy érezhette, hogy még ennél is nagyobb sikerek várnak rá.
Karrierje 2018-ban tört ketté, amikor öt nő vádolta meg azzal, hogy szexuális kapcsolatot létesített diákjaival a saját színi iskolájában, ketten be is perelték.
A beszámolók szerint Franco több növendékéről leparancsolta a ruháját, vagy éppen kényszerítette őket arra, hogy orgiasztikus jeleneteket adjanak elő neki. A színész végül peren kívül egyezett meg velük, 2,2 millió dolláros sérelemdíjat fizetett korábbi diákjainak – akikről még azt is állította, hogy sosem jártak az ágyában.
Ha konszenzuális, akkor oké?
James Franco végül mindent beismert. Elmondta, hogy tanárként valóban lefeküdt a diákjaival, és ez helytelen volt, ugyanakkor hozzátette, nem azért indította el a színésziskolát, hogy nőket cserkészhessen be.
Azt hiszem, akkoriban azt gondoltam, hogy ami konszenzuális, az oké. Akkoriban nem volt tiszta a fejem
– fogalmazott, hozzátéve, hogy akkor alakult ki a szexfüggősége, amikor leszámolt az alkoholfüggőségével, amely húsz éven keresztül része volt az életének. Állítása szerint azóta „komoly munkát” fektetett abba, hogy túllegyen a szexfüggőségén. „Nem akarok bántani senkit” – mondta egy podcastműsorban.
Visszatérés
A színész hosszú kihagyás után próbál visszatérni a reflektorfénybe. Az Art Theater cikke szerint már újra nyilvánosan szerepel, legutóbb a Hey Joe című film 2026. március 22-i glendale -i premierjén jelent meg a vörös szőnyegen. A szakportál szerint a megjelenés jelentős pillanat a karrierje fellendítésére irányuló erőfeszítéseiben.
Születésnapja alkalmából egy kvízzel készültünk olvasóinknak, amelynek segítségével tesztelhetik, mennyit tudnak James Francóról.
(Borítókép: James Franco 2024. július 27-én Nápolyban. Fotó: Roberto Jandoli / Northfoto)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!