Mielőtt Amerika hercegének feleségévé vált volna, igen komoly karriert futott be a divatiparban Carolyn Bessette-Kennedy. Nem született túlzottan tehetős családba, azonban nem is állt rosszul a szénájuk annyira, hogy ne tudjanak egyetemre járni az utódok. Édesapja építészmérnök, édesanyja alsó tagozatos tanítónő volt, két testvére is született, akik ikrek voltak. Szerető család volt az övék, azonban nem olyan sokáig, mivel szülei még egészen kicsi korában elváltak, anyja pedig hozzáment egy sebészorvoshoz, ami teljesen megváltoztatta az életét. New Yorkból Connecticutba költöztek, új középiskolába kerültek. Anyja úgy ítélte meg, hogy ott túlságosan jól érezte magát – két testvérével egyetemben –, ezért úgy határozott, áthelyezteti lányait egy katolikus gimnáziumba.
Carolyn szépsége már fiatalkorában átütő volt, nem is csoda, hogy minden évben elnyerte az évfolyam legszebb lánya címet iskolájában. Ekkor még ugyan nem tudta, hogy külsejéből szerzi majd megélhetését, bár jól estek neki a bókok és a tény, hogy a férfiak előszeretettel fordultak utána az utcán. Eredeti terve szerint édesanyja nyomdokaiba szeretett volna lépni, általános iskolai tanítónő akart lenni, ám ez az álom szertefoszlott, amikor a Calvin Kleinnél vállalt diákmunkát. Szüksége volt munkára, hogy ki tudja fizetni tandíját, ezért elvállalt egy bolti eladói állást a márka egyik üzletében, itt pedig felfigyeltek rá. Az sem rontott a helyzetén, hogy kiderült, több bostoni szórakozóhelynek viszi a marketinges feladatait, és reklámozza őket.
A Calvin Kleinnek PR-menedzserre volt szüksége, a márka egyik vezetője, Susan Sokol kereste a megfelelő személyt a feladatra. Egy nap pedig be is ajánlották a tökéletes jelöltet, aki természetesen Carolyn volt. Szinte azonnal bebizonyosodott, mennyire jó döntést hoztak azzal, hogy felvették a fiatal tehetséget, ugyanis hamar beilleszkedett a márka elit világába. Elsősorban hírességekkel foglalkozott munkája során, amit annyira jól végzett, hogy néhány éven belül a Calvin Klein nyilvánosságért felelős igazgatója lett.
Higgadt, magabiztos, minden mozdulatában elegáns nő volt, aki egymaga testesítette meg a luxus valódi jelentését.
És ezt az egészen idilli állapotot – amikor is Bessette a legmenőbb és leggyönyörűbb nőnek számított baráti körében, de nem volt ismert –, jött, és egy csapással rombolta le a szerelem, amit John F. Kennedy Jr. iránt érzett. Házasságuk nem is feltétlenül volt felhőtlenül boldog, az azonban tagadhatatlan, hogy egymás végzetei lettek.
Az amerikai Diana hercegné, a misztikum maga
A kilencvenes évek elején robbant be a köztudatba a csendes luxus fogalma, amelyet Carolyn Bessette teremtett meg. Még ő maga sem tudott róla, hiszen csak úgy öltözködött, ahogy kényelmesnek és stílusosnak érezte. A színes, habos-babos ruhák és erős smink aranykorában volt fiatal, halála után lett inkább divatos a visszafogottabb külső a kék farmer, fehér póló kombinációval együtt.
Mindez azután történt, hogy kapcsolatuk nyilvánosságra került John F. Kennedy Jr.-ral. A férfival először egy Calvin Klein-ruhapróbán találkoztak, ekkor mutatkoztak be egymásnak, viszont akkor mélyült el igazán barátságuk, mikor egyszer szó szerint egymásba futottak a Central Parkban. Akkoriban még mindketten más párkapcsolatokban voltak, ez amiatt is fontos információ, mert a híresztelések szerint sokáig képtelenek voltak a monogámiára.
1995-ben kezdtek el hivatalosan is randevúzni, a paparazzók pedig egyszerűen imádták őket. JFK Jr. már hozzászokott az ilyen szintű figyelemhez, Carolyn azonban kicsit sem, és nem is élvezte. Rengetegszer zavarba hozták, mi több, meg is rémítették őt a fotósok, akik időről időre a háza előtt is megjelentek, hogy elcsípjék egy kép erejéig. Tekintve, hogy pillanatok alatt lettek az amerikai it couple, méghozzá úgy, hogy ez nem éppen volt a fiatal nő ínyére, rengetegen kezdték Károly herceghez és Diana hercegnéhez hasonlítani őket.
Egész sok összefüggés érhető tetten Carolyn és Diana esetében.
Mindketten egy befolyásos férfihoz mentek feleségül, azonban ki nem állhatták a nyilvánosságot. Megviselte őket a bulvármédia, ami előszeretettel hurcolta meg mindkettejüket, hiszen nem voltak hajlandóak nyilatkozni nekik. A hercegnével ellentétben Carolyn soha nem adott interjút, ebből az elvéből nem kívánt engedni egész életében, és sikerült is neki. A másik pont éppen halálukkal kapcsolatos, hiszen mindketten rendkívül fiatalon, ráadásul csupán egy év eltéréssel távoztak a földi életből. Carolynt 1996 nyarán érte a halál, míg Diana hercegnét 1997-ben.
Nagy különbség volt azonban kettejük között, hogy míg a hercegnét szerették az emberek, addig Carolynt szinte megvetették. Elkönyvelték jégkirálynőnek, aki direkt tartja távol magát a nyilvánosságtól, hogy így misztikus tudjon maradni, és ezáltal érdekes. Halála után azonban barátai egészen másképp nyilatkoztak róla. A BBC megtudta: „Rendkívül melegszívű és nagylelkű ember volt. A legtöbb barátnője mindig hozzá fordult segítségért egy randevú előtt, ugyanis nemcsak lelki támogatást nyújtott, hanem saját drága ruháit is rendszeresen kölcsönadta nekik, hogy a lehető legjobban érezzék magukat. Úgy emlegették maguk között, mint a modern Hamupipőke.” Csupán a médiával volt problémája, hiszen PR-szakemberként pontosan tudta, mire megy ki a játék minden egyes interjú vagy egyéb cikk kapcsán, ehhez pedig nem akart asszisztálni. A legnagyobb negatív faktort viszont az jelentette, hogy férje, JFK. Jr. egyáltalán nem támogatta, nem nyújtott kellő biztonságot számára.
Az átok ismét lecsapott
1996 szeptemberében házasodott össze JFK. Jr. és Carolyn Bessette-Kennedy, méghozzá titokban. Kapcsolatuk gyorsan fejlődött, mindössze fél év randizás után eljegyezték egymást, az esküvő azonban egy évig váratott magára. Ennek legfőbb oka az volt, hogy nem éppen a bizalomra épült románcuk, a testiség többet jelentett számukra a kapcsolatuk elején. Emiatt rengeteget veszekedtek, eljegyzésük után nem sokkal még lencsevégre is kapták őket a Washington Square Parkban, amint kiabálnak egymással, ráadásul a legtöbb cikk szerint a férfi még az eljegyzési gyűrűt is lekapta menyasszonya ujjáról. Persze ezek csak átmeneti civakodások voltak, hiszen végül mégis kimondták a boldogító igent, szűk családi és baráti körben. A sajtó csak később értesült a frigyről, és arról, milyen ikonikus külsővel rendelkezett az ara.
Az azóta alapvető menyasszonyi külsőt ekkor teremtette meg Carolyn Bessette-Kennedy, hiszen azelőtt nem volt módi a visszafogott minimalizmus, ha esküvőről volt szó. Az első arák között volt, akik divatikonná váltak a kinézetük miatt, mivel egy egyszerű, egyenes vonalú ruhát viselt, haját pedig hátranyalta és kontyba fogta (amely viselet most finoman szólva is virágkorát éli).
Alig három évvel később érte a halál a házaspárt, akik Martha’s Vineyardra készültek egy rövid vakációra, velük tartott Carolyn egyik testvére is. Este akartak útnak indulni, és mivel rendelkeztek saját repülővel, ezt JFK Jr. maga akarta vezetni. Ugyan volt már bőven tapasztalata, oktatója mégsem érezte teljesen biztonságosnak, hogy ő legyen a pilóta, hiszen sötétben még keveset repült előtte. A fiatal ügyvéd azonban kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő bizony egyedül is képes elvezetni a gépet. Nem volt hát mit tenni, oktatója útjára bocsátotta őket. És ez volt az utolsó alkalom, hogy látta őket.
A házaspár és Carolyn testvére soha nem érkeztek meg Martha’s Vineyardra, testüket és a repülő roncsait öt napig keresték. Az üdülőhely közelében zuhantak le, holttestük pedig az Atlanti-óceán mélyére süllyedt, mire a haditengerészet búvárai megtalálták őket. Sokáig vizsgálták, mi okozhatta a fatális balesetet, végül kiderítették, hogy térbeli dezorientáció állt a tragédia mögött. Magyarán, JFK. Jr. nem tudott rendesen tájékozódni a sötétben, és egy rossz döntésének végzetes következménye lett. Tekintve, hogy nem ez volt az első tragédia, ami a Kennedy családdal történt, azonnal megindultak az összeesküvés-elméletek, amelyek legtöbbje szerint a Kennedy-átok okozta a család halálát.
Carolyn Bessette-Kennedy egyetlen dolgot nyert halálával, az emberek szeretetét. Egy tipikus meg nem értett hős volt, akit azután kezdtek értékelni, miután már távozott az élők sorából. Onnantól kezdve igazi divatikonként tartották számon, a nőként, aki új stílust teremtett, ma pedig már tömegek rajonganak érte, főként a fiatalabb generációból. A Z generációsok egy része szinte a megszállottja lett, megannyi videót és képet készítenek, amelyen megpróbálják utánozni a nőt, akit Kennedy feleségeként ismert meg a világ. A mai fiatalság viszont minden erejével azon van, hogy bizonyítsa, közel sem ez az egyetlen érték, amit életében fel tudott mutatni.
Carolyn Bessette-Kennedy egy igazi modern kori hercegnő volt, aki nem tudott mit kezdeni a figyelemmel és a népszerűséggel, amelyet puszta létezése (és persze egy jó nevű férfival kötött házasság) hozott el számára.
(Borítókép: Carolyn Bessette-Kennedy és John F. Kennedy Jr. a Municipal Art Society gálán 1998. október 5-én. Fotó: Richard Corkery / NY Daily News Archive / Getty Images)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!