Hogyan építsünk szobrot Michael Jacksonnak?
Ha azt hinnénk, ez egy gúnyos kérdés, ezúttal tévedünk. A Michael című, a pop királyáról szóló életrajzi filmről jó ideje tudni lehetett, a néhai sztár munkásságát gondozó Michael Jackson Estates fennhatósága alatt készül, márpedig Jacko rokonai nem fognak engedni semmi csúnyát beleírni a filmbe. Így a kérdés nagyon is valós: hogyan lehet úgy filmet készíteni a pedofíliával megvádolt énekesről, hogy
az egyrészt semmiféle foltot ne ejtsen Jacko hírén,másrészt nézhető maradjon filmként?
A Michael című film készítői – a producerek közt Jackson számos rokonával és közeli munkatársával – meglepően egyszerű és megdöbbentően jól működő választ találtak a kérdésre:
egyszerűen abba kell hagyni a filmet a kínos ügyek előtt.
Esetleg kiírni az utolsó képkocka után, hogy „A története folytatódik”, aztán foglalkozzon a problémás részekkel, aki esetleg vállalkozik a második rész elkészítésére. Még anyag is lesz hozzá bőven: a hírek szerint eredetileg leforgattak jó néhány jelenetet 1988 utánról is – itt ér véget a film –, de aztán jobban belenéztek a peres iratokba, és kiderült, hogy Jackson fő vádlójára a peren kívüli megegyezés szerint még csak utalni sem lehet egy hasonló filmben, így a Michael Jackson Estates inkább kifizette még egy kisköltségvetésű film árát, hogy 22 napos utóforgatások révén új véget kerekítsenek a történetnek.
Ha erkölcsileg vagy filmelméletileg nézzük, mindez persze marha rosszul hangzik, de nyugodjunk meg, a mozinézők milliói nem így fogják vizsgálni a filmet. Ráadásul erkölcsileg ez még mindig a kisebbik rossz választás: sokkal jobb, mintha végigmentek volna a címszereplő életén, és azt hazudták volna, hogy nincs itt kérem semmi látnivaló.
https://hvg.hu/elet/20190308_Parizsban_megtanitott_maszturbalni_igy_kezdodott_az_egesz_Michael_Jackson_Leaving_Neverland
Arról nem is beszélve, hogy Jackson karrierjének első éveiben bőven volt elég muníció megfelelő számú erős jelenethez, így
a Michael valamivel még többet is tud adni annál, mint amit egy cukormázba lógatott, minél szélesebb tömegeket kielégíteni hivatott hollywoodi blockbustertől feltétlenül elvár az ember.
Mert azért túlzott elvárásaink ne legyenek, a szint ez, a mozgóképes aranyszobor, nevezzük ezt átlagnak. És örüljünk, hogy a végeredmény nem átlag alatti, mint a sok tekintetben elrontott Bohém rapszódia – pláne, hogy a Michaelt is ugyanaz a Graham King producer hozta tető alá, aki Queen-filmet is.
Csak épp ennek a megírását igazi profira bízták, a Gladiátort, az Aviátort és két James Bond-filmet is író John Loganre, aki pontosan tudja, hogy kell olyan jeleneteket írni, amelyektől elerednek a könnyek. Tudja, mitől lesz igazán hatásos az a rész, amikor Jackson szembesül azzal, fekete bőrszíne miatt hiába ő minden idők legsikeresebb előadója, mégsem játssza a klipjeit az MTV, de a lemezkiadójának végül (egy körzővel-vonalzóval precízen összerakott monológgal) sikerül elérnie a zenetévénél, hogy Jackson ebben is forradalmat indítson el. Logan tudja, hogyan kell ábrázolni a csupa Jósággal teli lelket: azt, ahogyan az égési sérüléssel kórházba kerülő sztár szembesül azzal, másoknak mennyivel sanyarúbb a sorsa, és tesz egy hatalmas gesztust a kórházzal.
És ne szégyelljük, ha ezektől a jelenetektől, vagy valamelyik másik hasonlótól tényleg eltörik a mécses. Talán lehet rangsorolni, melyik könnycsepp ér többet, az-e, amelyik egy igazán mély lélektannal ábrázolt, drámai jelenet kiváltotta empátiából indul el az arcunkon, vagy az, amelyik az íróiskolákban elsajátított profizmus révén csillan meg a szemünk alatt szinte anatómiailag kivédhetetlenül – de minek. A könny az könny, és ha egy film eléri ezt a hatást, a néző örül, mert történt a lelkével valami. Kell ennél több?
Nyilván kell, de telhetetlennek lenni igazán nem szép dolog.
A Michael ugyanilyen hatásosan, noha a jól ismert hollywoodi sablonoktól egy pillanatra sem eltérve mutatja be Michael Jackson életét hat és harmincéves kora között, azaz a családi együttes, a Jackson 5 megalapításától az onnan, egyúttal a testileg-lelkileg bántalmazó apától való elszakadásig.
Kiváló illusztráció a Wikipedia-oldalhoz,
és hangozzon ez bármilyen degradálóan, nem az, mert nemcsak a Wikipedián, de a kiválón is ott a hangsúly. Aki ennél többet vár, biztosan csalódik, de alighanem joggal feltételezték az alkotók, hogy a legtöbben ennyit várnak: az életrajz jól ismert elemeinek felsorolását jó pár dallal. Vegye elő az apa a nadrágszíjat, ha a kis Michael nem akar éjszaka is próbálni, és ezzel vegye el a zsarnok családfő a kisfiú gyerekkorát. Nézegesse Michael minél többet a Pán Péter-képeskönyvet, sőt lehetőleg legyen belefirkálva az is, hogy a csúf Hook kapitány a gonosz apukának feleltethető meg, a soha fel nem növő örök gyerek pedig Michael Jacksonnak (és közben legyen minél többször a vásznon a Neverland felirat is, ha már a film nem jut el Jacko saját Neverland nevű, hogy is mondjam, élménybirtokának megalapításáig). Lássunk be a kulisszák mögé, hogyan hagyta el Michael a családi együttest, és milyen nehezen ment a szólókarrier kiépítése épp a zsarnok apa érzelmi zsarolása miatt.
e! Michael Jackson film illusztrációk
Michael.movie
Antoine Fuqua rendező és a vágók patikamérlegen mérték ki az egész filmet, hogy előkerüljön minden címszó, és senki ne sértődjön meg azon, hogy valami kimaradt. Például minden előzmény és következmény nélkül elhangzik, hogy ha már New Yorkban van, Michael kap majd egy jegyet Marcel Marceau előadására a Broadwayn: aki nem tudja, miről van szó, annak mindegy, aki pedig azt várta, hogy megemlítsék a híres moonwalk ihletőjét, a francia pantomimművészt és háborús hőst, az kapott is valamit meg nem is, mintha a mesebeli okos lány készítette volna a filmet, hiszen Marceau neve elhangzik, de az összefüggést a két művész közt nem nevezik meg.
https://hvg.hu/kultura/20230322_marcel_marceau_100_pantomim_zsido_arvahaz_moonwalk
Jackson a plasztikai sebésznél megemlíti a terjedő vitiligóját (a pigmenthiányos állapotot, amely a sztár bőrszínének változásához vezetett), de szóba kerül Chaplin, a Thriller videóklipkének forgatása előtt a tévében horror megy:
futószalagról gördülnek le az életrajz fontos elemei, de szerencsére épp a megfelelő ritmusban, dramaturgiával, zenével és mindennel, ahogy azt kell.
És a bántalmazó apa – megnyomorított lelkű gyerek párharca, plusz néhány olyan elem, mint a feketék hátrányos helyzete, bőven elég feszültséget teremt ahhoz, hogy a Michael a ma már visszafogottnak és szerénynek tűnő kétórás játékideje alatt végig izgalmas maradjon. (Hogy a cenzúrázatlan verzió hány perces lett volna, nem tudni.)
És ha nem is szabad ennél többet várni, azért pont ebben a témában akkor is problémás a lélektan felszínessége. Nem is csak azért, mert a film tényleg nem megy mélyre, és nem időzik el olyan kérdéseken, mint hogy milyen folyamatok révén lesz a megszeppent kisfiúból olyan fiatal felnőtt, aki jobb énekesnek tartja magát a világon mindenkinél. De azért is, mert a Michael is sokat tesz azért, hogy bebetonozza a nárcisztikus szülőkről – esetleg nárcisztikus pszichopatákról – élő, oly sokakat megnyomorító képet a világban.
A film ugyanis a legegyszerűbb megoldást választja, és úgy mutatja be apa és fia „párharcát”, hogy egyértelmű legyen: Michael nem elég bátor ahhoz, hogy szembeforduljon az apjával, gyáva és félénk hozzá. Bezzeg amikor az anya összeszedi a bátorságát, sikerrel szab határt az apa viselkedésének, és ezzel örökre meg is változtatja a férfi évtizedek óta rögzült működését: eléáll, nem ijed meg attól, hogy a nála jóval nagyobb férfi fizikailag is fölé magasodik, és a szemébe mondja, hogy „mostantól nem verhetsz el senkit az öveddel”, és ezzel meg is van oldva.
Milyen jó lett volna egy reálisabb kép ehelyett az áldozathibáztató nézőpont helyett!
Ha ugyanis egy gyereket a nárcisztikus apa kiskora, azaz szocializációjának kezdete óta veréssel kényszerít arra, hogy mindenben és minden körülmények között megfeleljen az ő akaratának, akkor az a gyerek felnőve nem azért nem mer majd nyíltan kiállni az apja akarata ellen, mert „nem elég bátor”, hanem mert olyan traumákat szenvedett el, amelyek ezt lehetetlenné teszik. És ha van történet, amely ennek tökéletes szemléltetése lehet, hát az épp Michael Jacksoné.
Épp ezért káros a film narratívája, amely – ha szerencsére nem is merészkedik odáig, hogy nyíltan bátorságról vagy gyávaságról beszélne, de – egyértelműen arra épül, hogy mikor jön el végre az a pont, amikor Jacko végre „kiáll magáért”, és ez a kiállás aztán egy hatásos nagyjelenetben történik meg. Az pedig egyszerűen fals reményeket kelt a hasonló párkapcsolatban élők millióiban, hogy ha egy áldozat elég karakán, és elmondja az agresszív bántalmazónak, hogy rosszul csinálja, amit csinál, akkor a bántalmazó nem az egyetlen egy, mélyen beépült problémamegoldó mechanizmusával, agresszióval fog reagálni, hanem majd áll bénán hebegve-habogva, mint a filmben, és onnantól minden más lesz.
A nárcisztikusok és nárcisztikus pszichopaták és a velük való kapcsolat megértésének legfontosabb pontja ezzel szemben az, hogy elfogadjuk: nem, soha nem lesz más semmi, hiába próbáljuk megváltoztatni az elkövetőt.
Persze nem kell feltétlenül mélylélektani oktatófilmet csinálni egy Jacko-életrajzból, de hát a film maga építi a pszichológiára a történetét Pán Péterrel és az eltörölt gyerekkorral – csak épp a filmnek ez pont nem arra kell, hogy megmagyarázzon dolgokat, hanem hogy ne kelljen megmagyarázni dolgokat. Majd megmagyarázza egy mesekönyv színes illusztrációja!
Pont ez, egy mesekönyv a Michael Jackson-film.
Szép, színes, és ha benyomjuk a gombot, még zenél is. A címszerepet játszó, színészként most debütáló Jafaar Jackson, Jacko unokaöccse megfelelően hozza Michael gesztusait, és Colman Domingo is biztos jól hozná az apát, ha engednék neki, hogy tényleg bántalmazóként, és ne fogatlan oroszlánként viselkedjen. A még élő karaktereket is megfelelően mutatja be csodás emberekként az összes színész, aki ezt kapta feladatául, köztük a jóságos, okos, megértő, kedves és csupaszív ügyvédet, John Brancát, azaz a film egyik producerét játszó Miles Teller is.
Hát lehet ennél jobb mesekönyvet kívánni?
Lehet.
De Hollywood nem csodalámpa, hiába dörzsölgetjük, nem jön ki belőle a kívánságainkat teljesítő dzsinn. Ilyen életrajzi filmek jönnek ki belőle, és örülhetünk, hogy idejében vége lett, nem kellett a kínos részekkel is foglalkozni. Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy Michael Jackson, és boldogan élt, amíg meg nem jelent a vásznon az 1988-as dátum. Ha a szigorú jogörökösök nem jöttek volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Nyitóképünkön a film egyik jelenete látható. Fotó: Michael.movie