Sikeres női vállalkozók beszéltek kihívásaikról a Money Talks ’26 konferencián a Nemzeti Táncszínházban: egy kerekasztalbeszélgetésben Tomán Szabina is vallott arról, hogyan lett belőle üzletasszony.

Kezdetben még a homokozó szélén ülve osztotta meg fogyási tippjeit és fehérjeajánlásait a nőkkel, mára Magyarország egyik legismertebb üzletasszonya, Tomán Szabina – és szerencsére nincsen egyedül a sikeres nők közt.

Szabina Feller Adrienne, az Adrienne Feller Cosmetics és a Panarom létrehozója, valamint Szalai Dóra, a Chez Dodo Macaron Manufaktúra alapító-tulajdonosa társaságában az idei Money Talks konferencián Maróy Krisztinával, a Glamour főszerkesztőjével beszélgetett arról, nekik mit jelent vállalkozónak lenni.

Tomán Szabina, Feller Adrienne és Szalai Dóra Maróy Krisztinával beszélget a Money Talks '26 konferencián

Tomán Szabina, Feller Adrienne és Szalai Dóra is másképp éli meg a vállalkozói létet, de vannak közös pontjaik is

Fotó: Hartl Nagy Tamás / Economx

Így lett vállalkozó Tomán Szabinából

„Az ismeretlenbe ugrottunk bele, így a félelem nem gátolt. Ha tudtam volna, mit vállalok, el sem indulok” – vallott őszintén Tomán Szabina az eseményen. Visszaemlékezése szerint akkor fordult meg először a fejében annak gondolata, hogy a játszótéri tanácsadásokból üzletet kellene építenie, amikor egy anyuka azért csöngetett be hozzá, mert hallott arról, ahogyan nőtársainak segít, és ő is fogyási tanácsokra vágyott.

Szalai Dóra főállása mellett teljesítette megrendeléseit az első időkben – ő arra számított, ha vállalkozó lesz belőle, majd könnyebb lesz számára.

A kezdeti időkben ugyanis nem ritkán este 11-re ért haza, majd hajnali 3-4-ig sütötte a macaronokat.

„Amikor megnyitottam a Chez Dodót, arra számítottam, hogy könnyebb lesz az életem, csak ezzel kell foglalkoznom, nem kell mellette egy nyolcórás állást betöltenem” – mondta. Persze ez nem teljesen így alakult.

Feller Adrienne úgy fogalmazott, vállalkozóvá válni olyan, mint egy új szerelem – de azt is hozzátette, ő sem tudta, mit vállal, amikor belevágott.

Maguknak törik az utat

Amint arról a beszélgetésben szó esett, napjaink sikeres női vállalkozói még nem feltétlenül tudnak kire felnézni példaképként, hiszen az őket megelőző generációknak nem voltak, nem lehettek meghatározó női példaképei e téren. Tomán Szabina szerint ez nem feltétlenül gátja a sikernek, de biztosan nehezebb pályát teremt.

Idézőjel ikon

„Minden generációnak meglesznek a kihívásai. A nagy különbség a női és a férfi vállalkozók közt az, hogy a nők félnek elbukni”

– fogalmazta meg.

Szó esett arról is, vajon kimondható-e, hogy a nők vagy a férfiak a jobb vezetők: jó és rossz példákat mind a két oldalról említettek.

Tomán Szabina, Feller Adrienne és Szalai Dóra Maróy Krisztinával beszélget a Money Talks '26 konferencián

Abban egyetértenek, hogy az egészséget az üzleti sikerek elé kell helyezni

Fotó: Hartl Nagy Tamás / Economx

Az egészség a legfontosabb

A siker, a pénzügyi eredmények mellett ugyanakkor a sikeres női vállalkozók szerint van más is, amit fontos elérni.

„Az egészség és a család mindenképp előrébb van a munkánál. A siker az, ha jól vagyok a bőrömben, bármi is történik, és nekem rengeteg munkám van ebben” – árulta el Feller Adrienne. Tomán Szabina is fontosabbnak tartotta az egészséget az üzleti sikereknél, az utóbbiak megünnepléséről ugyanakkor elmondta, hogy nem erőssége: inkább gyorsan tovább lép. Feller Adrienne ugyanakkor azt tanácsolta beszélgetőtársainak és mindenki másnak is:

Idézőjel ikon

ünnepeljenek meg mindent, mert elmegy az élet.

Kapcsolódó: így beszél Tomán Szabina sikereiről.