Mindenki tudja, hogy Pókembernek az a legrosszabb, legsötétebb oldala, amikor magára ölti a szimbióta ruháját, és megerősödve, de sokkal kegyetlenebb módszerekkel harcolva csúszik át egyfajta antihős szerepkörbe. Valami hasonló történik az Invincible főszereplőjével, Mark Graysonnal is, aki még az Amazon Prime-on vetített sorozat harmadik évadában vált kék-fekete gúnyára, és onnantól úgy elszalad vele a ló, hogy a március 18-án elstartolt, és azóta végigfutott negyedik etap kezdőrészében gyilkol is. Pedig hát Invincible-nek ez az egyik ismertetőjegye, ami megkülönbözteti apjától, a gonosz Supermannek is beillő Omni-Mantől, hogy nem engedi, hogy vér tapadjon a kezéhez. Omni-Man ugye az, aki a sorozat elején ennek az univerzumnak az „Igazság Ligáját” batmanestül, wonder womanestül legyilkolja, de Chicagóban is jókora mészárlást rendez, mielőtt elhagyja a Földet és másik bolygóra költözik.
Az Invincible negyedik évada darkosra sikeredett, és az írógárdát megilleti egy jó erős vállon veregetés, mert nagyjából a tetszhalálból hozták vissza ezt az animációs sorozatot. Talán egyetlen epizód sikerült most csak gyengébbre, a pokolba kalauzoló, „Hurm”, ezt leszámítva azonban olyan nyolc részt tettek le nekünk a készítők az asztalra, hogy a tíz ujjunkat megnyaljuk utánuk.
A szezonba belefért egy rettenetesen felkavaró, véres összecsapás Conquest karakterével, amelyet követően hősünk, Invincible jó időre kómába esik, és egy idegen, elég barátságtalan bolygón lábadozik, miközben apja, Omni-Man és testvére, Oliver felügyelik őt. De kapunk egy inverz-Krypton szálat is. A Robert Kirkman képregényein alapuló történet valamelyest a Supermanből építkezik, ahol Kal-El bolygója megsemmisül, itt azonban a görbe tükör elé tartott Kryptont maguk a főszereplők pusztítják el, abban reménykedve, hogy ezzel méltó bosszút állnak a viltrumite-okon, akik rettenetesen elszánt és legalább ugyanennyire erős űrnáciknak is beillenek.
Az nagyon látszik, hogy az Invincible alkotói sietnek, mindent elkövetnek azért, hogy ne kelljen a rajongóknak két éveket várniuk a folytatásra, és emiatt sajna az animációk terén hagy kívánnivalót maga után a végeredmény. Helyenként a karakterek úgy repkednek a megrajzolt hátterek előtt, mozdulatlan kartonfiguraként, hogy az kilöki az ember szemét. Ugyanakkor, amikor a kulcsfontosságú pillanatok eljönnek az Invincible-ben, akkor igenis odateszik magukat az animátorok. Legalább négy-öt olyan snitt belekerült a negyedik évadba, ami már most ikonikus, pedig nemrég ment csak le az évadzáró.
Akik különösképpen odateszik magukat ebben a sorozatban, azok a szinkronhangok.
A The Walking Deadből ismert Steven Yeun nagyon szépen kelti életre a még pályakezdő, bizonytalan, a rosszfiúk által sűrűn elnáspángolt Invincible-t. Míg J. K. Simmons amolyan sztoikus, sok mindent megbánt apafigurát hoz, Nolan rosszban van egykori nejével, a Sandra Oh által megszólaltatott, mindig zaklatott Debbie-vel, de a sokak szemében megbukott „Superman” minden hibája ellenére igyekszik egy kicsit törleszteni az adósságából. Persze ez idő alatt a legtöbben remegnek tőle, mintha tényleg főgonosz lenne, pedig Omni-Man még elhagyott fiával, a Christian Convery-féle Oliverrel is felmelegíti egy ponton a kapcsolatát. Omni-man karakterfejlődik, de csak lépésről lépésre, ami nekünk látványos, de a külvilágnak annyira nem.
Az új évad akkor indul be igazán, amikor a karakterek elhagyják a Földet és intergalaktikus hadjáratra indulnak. A régi, sárga hacukáját újra a szekrényből előszedő Mark a megszokott elánnal osztja a pofonokat, még ha bele is fut olyan alakokba, akikkel egyedül nem bír el. Persze jól jönnek az olyan segítőtársak, mint a Seth Rogen-féle Allen, az egyszemű földönkívüli újfent hisztérikusan vicces, ő és a Vasember másolatnak is simán beillő Tech Jacket (Zoey Deutch) sűrűn ellopják a show-t, és még csak meg se kell erőltetniük magukat érte.
Az Invincible rácáfol arra a tévhitre, talán minden eddiginél hangosabban, hogy az animációs műfaj gyerekeknek való lenne, amilyen trancsírozás megy az Amazon sorozatában, az nem csupán a szuperhősös zsáneren belül (a The Boyst is ide véve), hanem úgy összességében formabontó. Ráadásul nem hatásvadász, amikor egy nagy összecsapás, egy komoly belezés lezajlik a szemeink előtt, annak mindig érzelmi hatása is van, mert a karakterek ügyesen megírtak, teli traumákkal, lelki és testi sebekkel. Na, és a beszélgetős jelenetek is hozzák magukkal ugyanezt a lelkünket sajdító drámaiságot, míg a harmadik évad teljesen lapos volt ebből a tekintetből, ez a nyolc rész eléggé fején találta a szöget.
Pont a brutális megmozdulásokkal játszanak el a készítők az évadzáróban, amikor a PTSD-től szenvedő Mark nem tudja mindig eldönteni, hogy a szeme előtt lejátszódó vérengzések valósak-e, vagy az agya vetíti őket oda. Az, hogy a viltrumite-ok a Földre költöznek, és ahogy az égben lebegő Mark gondterhelten felsóhajt, zseniálisan megalapozza a folytatást is, még ha akadnak is olyan tévutak a forgatókönyvet tekintve, mint amikor a különleges epizódot is kapott Atom Eve-vel (Gillian Jacobs) nem tudnak mit kezdeni az írók és nemes egyszerűséggel elveszik a képességeit.
Nagyon szépen tartja magát, sőt megerősödött a negyedik évadára az Invincible, nem csupán azoknak ajánlott, akik egyre nehezebben nézik a vergődő The Boys utolsó etapját, hanem azoknak is, akik mostanra kiszerettek a szuperhősökből és tetszhalottnak tartják a műfajt. Az Invincible a bizonyíték, hogy van itt még puskapor, amit lehet durrogtatni, és ebben a sztoriban bizony könnyedén van még 3-4 évad, anélkül, hogy ellaposodna.
9/10
Az Invincible negyedik évada már nézhető az Amazon Prime-on.
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!