Gyászol az MTK sportcsaládja, a magyar és a svéd futball: 95 éves korában Budapesten meghalt a kék-fehérek egykori kiváló labdarúgója, Móré Imre, aki 1956-os forradalmárként Svédországba emigrált, és a skandináv országban a legmagasabb svéd sportkitüntetést, a Sport Szolgálati Érem arany fokozatát vehette át. A cecei születésű Móré Imre svéd földön futballiskolát alapított, és trénerként többek között a 2024-ben elhunyt edzőlegendának, Sven-Göran Erikssonnak is egyengette az útját.
A sorok írója tizenegy éve interjút készített Móré Imrével a FourFourTwo magazin részére, amely végül egyes szám első személyben jelent meg. Ezt közöljük most a nagyszerű labdarúgóra emlékezve. Amikor ez a cikk megjelent, a magyar válogatott éppen a norvégok elleni, emlékezetes Európa-bajnoki pótselejtezőre készült. Hogy repül az idő, ennek is már tizenegy éve!
„Cecei vagyok, az MTK-hoz 1947-ben kerültem, a Hungária körúti, romokban heverő pályára. Bodola Dudus bácsi volt az edző, elmondok néhány nevet a bajnokságot nyerő együttesből: Kulcsár Pista, Molnár »Maki«, Gál »Baba«, Szimcsák Pista, Láng Karcsi, Fecske Pista volt a kapus, én jobbhalfot játszottam. Olyan erős csapatunk volt, hogy Kovács Ferike be sem tudott kerülni. 1951-ben érettségiztem, felvettek a jogi karra, vállalati jogásznak készültem, háromszázhúsz forint volt az ösztöndíjam, a lakbérem négyszáz, az MTK-ból egészítették ki a pénzemet. Írogattam a Néphadsereg újságba is, ott kaptam ingyen kaját. Ilyen volt akkoriban az egyetemista élete. A civil karrierem azonban félbeszakadt, mert jött a forradalom.”
Móré Imre nagy idők nagy tanúja volt, tevékenyen részt vett az ’56-os forradalomban.
„Az utolsó szigorlatomra készültem, október 23. volt, keddi nap. Délután kettőkor szóltak, hogy tüntetés lesz, spontán módon szerveződött az egész, a Bem-szobornál már csatlakoztak hozzánk a lengyelek a fehér-piros zászlóikkal, aztán irány a Rádió! A Kilián laktanyánál Mauser puskákat kaptunk, ott dördült el az első lövés. November negyedikén ott voltam a Parlamentnél, Bali Imre mozdonyvezető barátomat tőlem fél méterre lőtték le, most megyek ki hozzá a temetőbe, szóval, utána már nem mertem hazamenni a Damjanich utcai albérletembe. November huszadikán vágtam neki a zöldhatárnak, otthonról, Cecéről szóltak a szüleim, hogy két jól öltözött úriember már keresett.”
A 25 éves fiatalember meg sem állt Svédországig.
„A határőrök átengedtek, csak azt kérték, ha van nálunk forint, adjuk oda, mert már nem lesz szükségünk rá. És már mutatták is az utat… Németül tudtam, de Svédországot adtam meg úti célnak. Miért? Híresek voltak a szőke svéd lányok, én idehaza a Ruhaipari Tervező Vállalat első számú férfi manökenje voltam, bizony! Minden ruhát rám szabtak. A svéd követségen is tartottunk bemutatót, ott találkoztam svéd lányokkal, odavoltam értük.”
Kevesen tudják, hogy Móré Imre a legendás bunyóssal, az akkor 17 éves Kajdi Jánossal, a későbbi Európa-bajnokkal együtt emigrált. Más kérdés, hogy Kajdi nem sokkal később visszatért Magyarországra.
„Odakint istenítették a magyar futballt, a magyar focistákat. Kajdi Jancsival, a remek bokszolóval kerültem ki, ő akkor még csak 17 éves volt. Malmőbe érkeztünk meg, akkor láttam életemben először tévét. A Landskrona azonnal szerződtetett volna, de két évre eltiltottak a magyarok, végül egy lett a kettőből, a másodosztályú Eskilstuna játékosa lettem. Akkoriban csak svéd állampolgárok futballozhattak az élvonalban. 1958-ban hívott a Liége, nem a Standard, hanem az RFC, 1961-ig Belgiumban játszottam. Akkor Várnai Lali, az Újpesti TE, illetve a Budapesti Dózsa kiváló csatára – aki akkor Melbourne-ben edzősködött – hívott Ausztráliába. 1961 májusában útnak is indultam.”
Imre 1961-ben elindult Ausztrália felé, a jóvágású fiatalember a repülőgépen megismerkedett egy gyönyörű német lánnyal, amikor a gép Melbourne-ben földet ért, ők ketten már jegyesek voltak…
„Bremerhavenből futott ki a hajónk, a repülőút harmincegy óráig tartott volna, a hajóút harmincegy napig, én az utóbbit választottam. Gyönyörű szép stewardess barátnőm, Ulla elkísért a kikötőbe, de amikor felszálltam a hajóra, összeakadt a szemünk egy csinos lánnyal. Christinának hívták, német volt, ugye, beszéltem a nyelvet, amire megérkeztünk Melbourne-be, már a menyasszonyom volt. Az apja volt az utolsó német Tigris harckocsi parancsnoka Berlin ostrománál. Christinát el is vettem feleségül, a gyűrűt és a nyakláncot, amit Ullától kaptam, visszaküldtem ajánlott levélben. A válaszlevélben ez állt: »Szélhámos voltál, sohase legyetek boldogok, elintézem, hogy be se tehesd a lábad többé Svédországba!« Nem jött be az átok, Christinával negyvennyolc évig éltünk boldog házasságban, 2009-ben bekövetkezett haláláig, két nagy fiam van tőle.”
Négy év elteltével úgy döntöttek, visszatérnek Svédországba. Magyarként könnyen kapott munkát, akkoriban magyarnak lenni még előnyt jelentett a labdarúgásban.
„1965-ben elhatároztuk, visszatérünk Svédországba, Ausztráliában nem dolgoztam, csak futballoztam, a Soccer Club Melbourne-ben, az ottani magyarok csapatában, meg írogattam az Ausztráliai Magyar Szónak. 1965 februárjában indultunk el, be akartam iratkozni a lundi egyetemre, hogy ledoktoráljak, de rávettek, hogy legyek edző, később még a kölni főiskolát is elvégeztem. Én lettem az első »svéd«, aki ott diplomát szerzett. 1967-ben már játékos-edző voltam az egyetem mellett egy negyedosztályú csapatnál! Magyar lévén könnyen el tudtam helyezkedni, akkor még magyarnak lenni előnyt jelentett a futballban, nem hátrányt.”
Keserű emlék, hogy éppen egykori tanítványa, Ralf Edström ejtette ki a magyar válogatottat fejes góljával 1973-ban a vb-selejtezőn.
„Én hoztam létre az első labdarúgó-iskolát Svédországban, olyan későbbi sztárok kerültek ki a kezem alól, mint Bo Larsson, Ralf Edström – igen, a mi rémünk –, Inge Danielsson az Ajaxból. Munkámat a Sportszolgálatért díj arany fokozatával ismerték el a svédek, én voltam, aki a letámadást bevezettem a futballjukban. Ott voltam a Népstadionban 1973 júniusában, amikor éppen Edström fejelte ki Magyarországot a vb-ről, egy kicsit belehaltam. Tizenhét év után először jöttem haza, Szepesi Gyuri intézte el, bevallom, rettegtem a határon. A meccs után Novotny Zoli készített velem egy interjút a rádiónak, Illovszkyval is, aki sírt. Lennart Johanssonnal és feleségével, Lolával is remek a kapcsolatom, egyszer elvittem őket Hévízre nyaralni.”
Sven-Göran Erikssont majdnem elhozta Magyarországra szövetségi kapitánynak. De csak majdnem.
Sven-Göran Eriksson is a barátom, a játékosom volt Karlskogában. A mai napig köszönetet mond a tanultakért. Amikor az MLSZ 2013-ban kapitányt keresett a magyar válogatottnak, Csányi Sándor elnök megkért, hogy segítsek. Sven-Göran akkor Kínában dolgozott, azt mondta, rám való tekintettel eljönne. Csányi örült, megkérdezte, tegeződhetünk-e, ráálltam. A Nádor utcai irodájában fogadott, közölte, három jelöltje van, köztük Eriksson, aztán már csak ketten maradtak egy másik külföldi edzővel. Nagyszerű! Egyszer csak Berzi Sanyi telefonál, azt mondja, Imre, megköszönjük a fáradozásaidat, de Sven-Göran nem kell. Szerencsére Eriksson nagyvonalú volt, amikor közöltem a rossz hírt, csak ennyit mondott: »Imre, ne is törődj vele.«
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!