A 2005-ben debütált Matador főleg azért maradt emlékezetes, mert nem a megszokott bérgyilkosos sémát követte. A készítők többször is hangsúlyozták, nem egy újabb sablonos filmet akartak, hanem inkább egy karakterközpontú, sötét, mégis melegszívű történetet két emberről, akik egy nagyon rossz pillanatban találkoznak. Bár óriási kasszasiker nem lett, a kritikusok egészen kedvelték. Vasárnap este a tévében is megnézheted.
Merész húzás
A rendező és forgatókönyvíró Richard Shepard elárulta, direkt annyira őrült figurát talált ki Julian Noble személyében, hogy biztos volt benne, ezt Hollywood úgysem fogja megcsinálni. Shepard ügynöke aztán a forgatókönyvet elküldte az Irish DreamTime-nak, vagyis Pierce Brosnan és Beau St. Clair produkciós cégének, nem sokkal később pedig Brosnan azzal hívta fel őket, hogy nem csak producerként szállna be, hanem el is játszaná a főszerepet.
Julian Noble-t tudatosan „anti-Bondnak” tervezték
A film készítői már a legelején eldöntötték, hogy Julian Noble karaktere semmiben nem emlékeztethet Pierce Brosnan legismertebb figurájára, James Bondra. Catherine Marie Thomas jelmeztervező, Shepard és Brosnan aztán közösen arra jutottak, hogy a karakternek bajuszt és rövidre nyírt hajat kell viselnie, hogy teljesen elszakadjanak a Bond-féle elegáns imázstól.
Íme a vállalhatatlan James Bond-jelenet, amit be kellett tiltani
A rendező egy klasszikus Bond-film előtt akart tisztelegni a jelenettel, de túl véresnek találták – még szerencse, hogy volt B-terv is erre az esetre.
A film bejárja a fél világot, de…
A sztori szerint Julian Bécsben, Las Vegasban, Moszkvában, Sydney-ben, Budapesten, Tucsonban és Manilában is megfordul, de ehhez képest a produkciót valójában szinte végig ugyanott, Mexikóvárosban és a környékén forgatták le. Amúgy egész gyorsan, mindössze 40 nap alatt el is készült.
Hope Davis a forgatás alatt várandós volt
A film egyik fontos szereplője, Carolyn „Bean” Wright figurája, akit Hope Davis játszik. Davis a forgatás ideje alatt várandós volt, Brosnan pedig később elmondta, hogy a színésznő igazi harcosként dolgozta végig ezt az időszakot.
A bikaviadalos jelenetek
A stáblista végén szerepel egy hosszabb leírás is a bikákkal és a bikaviadalokkal kapcsolatban. Ebben az alkotók hangsúlyozták, hogy nem támogatják a bikaviadalokat, ugyanakkor tiszteletben tartják annak hagyományát a mexikói kultúrában. Azt is világossá tették, hogy a film készítői nem szerveztek és nem hoztak létre valódi bikaviadalokat, a saját jeleneteikhez pedig kizárólag ál- és számítógépes bikákat használtak, vagyis a produkció során egyetlen állat sem sérült meg.
Julian Noble sombrerója
A film egyik emlékezetes kelléke Pierce Brosnan sombrerója volt, amelyet később árverésre bocsátottak. A kalap végül 22 ezer dollárért kelt el.
Pierce Brosnan Golden Globe-jelölést kapott a szerepért
Brosnan Julian Noble megformálásáért Golden Globe-jelölést is kapott 2006-ban. A díjat azonban végül nem sikerült bezsebelnie, azt Joaquin Phoenix happolta el előle A nyughatatlan című filmben nyújtott alakításának köszönhetően.
via IMDb