Egy csettintésre elcsendesedik a külvilág, ahogy a zajos Rákóczi útról a Vas utcai Bihary Órás Szaküzletbe fordulunk. A rácsot 10 órakor felengedték, az aprócska üzletben azonban van még tennivaló. Bihary Zsuzsanna létrán állva húzza fel a hatalmas faliórákat, mielőtt megérkeznek az első kuncsaftok. Mozdulatait Anouk, egy csodaszép szibériai Husky őrzi a földön elterülve. A szerkezetek sorra ütik a másodperceket, itt mintha megállt volna az idő. Nemcsak az órák, de a cégér, a tapéta, a pult, a szekrények és az ódon csillár is a múlt századba repít minket gondolatban, amikor Zsuzsanna nagypapája, Bihary László megnyitotta az órásüzletét, 1936-ban.
1936 óta működik a Vas utcai Bihary órásüzlet, jelenleg Bihary Zsuzsanna viszi a boltot
Nehéz idők jártak, ám a bolt ezeket mind átvészelte
Zsuzsanna sokáig édesapjával dolgozott, tőle sajátította el a szakmát
– Sajnos, a nagyapámat nem ismertem, elég fiatalon, 46 esztendősen meghalt. Néhány évig alkalmazottként dolgozott, mielőtt megnyitotta volna a saját üzletét, először a Gerlóczy, majd a Szentkirályi utcában. Utóbbiba azért költözött át, mert ott nagyobb volt az élet. Akkoriban ott volt a Stühmer csokoládégyár, a Trefort utcában az orvosi rendelő, és a Magyar Rádió is akkor kezdte meg a működését. Bár azt nem tudom megmondani, hogy miért lett órás – tárja szét a karját Zsuzsanna.
Az üzletet Bihary László alapította 1936-ban, ez egy fiatalkori fénykép róla / Fotó: Czerkl Gábor
Apáról fiúra szállt
Így vagy úgy, de Bihary László roppant büszke volt a fiaira, akik ahogy cseperedtek, úgy szívták magukba a levegővel a szakma csínját-bínját. Később Zsuzsanna nagybátyja, ifjabb Bihary László és édesapja, Bihary Gábor is beállt az üzletbe dolgozni.
– Nagyapám fiatalon elhunyt. 44 éves volt, amikor a II. világháború vége felé közeledve behívták. A budai Várba került, ahol később fogságba esett, az egészsége pedig annyira lerobbant, hogy miután hazakerült, nem sokkal később meghalt – meséli Zsuzsanna, miközben előhalászott az idősebb Bihary Lászlóról egy régi fényképet a fiókból.
A kisebb Bihary fiúnak, Gábornak rendkívüli érzéke volt az órákhoz / Fotó: Czerkl Gábor
Hirtelen megcsörren a telefon, egy ügyfél keresi Zsuzsannát. Hosszú percekig beszélnek, közben Anouk nagyot ásít, majd a pult alatt átbújva gazdája mellé heveredik. Bizony nem lehetett könnyű akkoriban… A háború az üzletet is megviselte, az óragyűjtő szenvedélyéről elhíresült Vörös Hadsereg katonái rengeteg értéktárgyat vettek el a civilektől. „Természetesen” az órásüzletekbe is betörtek, köztük Biharyékéba is.
– Elnézést kérek, hol is tartottam? – kérdezi Zsuzsanna, amint kinyomja a telefont. – Szóval igen, miután nagyapám elhunyt, nagymamámnak egyedül kellett felnevelnie a fiúkat. Az államosítást megúszta, tekintettel arra hogy megözvegyült, tovább vihette az üzletet. A Szentkirály utcai boltot egy közért bővítése miatt bezárták, ezért a nagymamám új üzlethelységet választhatott, és ő a Vas utcára bökött. 1952 óta itt vagyunk – magyarázza Zsuzsanna. – Továbbá eltökélte, hogy az egyik fiúnak minél előbb munkába kell állnia, édesapámat tokkészítőnek, a bátyját pedig órásnak szánta. De mindketten kitanulták a szakmát, és mint kiderült, édesapámnak komoly érzéke volt a dologhoz. Amint idősebbek lettek, átvették az üzletet. A nagybátyám miután megházasodott, már nemigen akart vele foglalkozni. A 70-es években disszidált Amerikába, onnantól kezdve édesapám egyedül dolgozott, amíg be nem álltam mellé.
Kékben látják a világot – A Gerencsér család már 1906 óta foglalkozik a különleges mesterséggel
Mesebeli porta fogad minket a győri Festő utca egyik ajtaja mögött: a kertbe lépve egy terebélyes meggyfa alatt kék-fehér mintás terítővel borított sörpad áll, itt látott vendégül minket Gerencsér Enikő, az ország legfiatalabb kékfestője és az édesanyja, Tóth Ildikó. Fél szemmel pillantva a műhelybe már tudjuk, itt bizony megállt az idő. A család 1906 óta foglalkozik kékfestéssel, és néhány apróbb lépést leszámítva, a mai napig a hagyományokhoz hűen űzik a szakmát a családtagok. Mert hogy a kékfestés nem egy ember, hanem az egész család mestersége.
Tovább
Visszajárnak a vendégek
Lenyomódik a kilincs, egy vendég lép az üzletbe. Tamás jó tíz éve jár ide, Zsuzsát is a nevén szólítja. Most egy régi Longines karórát hozott magával papírzacskóban. Eltört a tengelye, itt hagyná a mesternek, hogy nézzen rá. Kedélyesen elbeszélgetnek, majd elbúcsúznak, egy másik úr már az üzlet előtt várakozik. Egymás kezébe adják a kilincset, a férfi megsimogatja Anouk fejét, majd a pulthoz lépve a lényegre is tér. Két replikát hozott javításra, pontosabban szerkezetcserére.
Tamás jó tíz éve csak ide hozza javítani az óráit / Fotó: Czerkl Gábor
– 19 éven át dolgoztam együtt édesapámmal, minden hétköznapot együtt töltöttünk itt. Eszébe sem jutott, hogy ez nem női szakma, nem a sztereotípiák mentén gondolkodott. Kereskedelmet végeztem, mellette ékszerészetet tanultam, aztán elsajátítottam az órás szakmát is – folytatja Zsuzsanna, amint a vevő kilép az ajtón. –Törekedett arra, hogy kislányként mindent megismerjek, aztán kiderült, hogy bennem is megvan a műszaki beállítottság. Nem csoda, hiszen mondhatni itt nőtt fel. Emlékszem, hogy amikor egy kakukkos óra előtt álltam, mennyire elvarázsolt. Csodálkoztam, hogy jön ki belőle a madár, és még hangja is van… Hiába, a vér nem válik vízzé.
Munkában az órás / Fotó: Czerkl Gábor
Bihary Gábor egészen 2011-ig dolgozott. Egy augusztusi pénteki napon még az üzletben volt, azon a héten vasárnap hajnalban 75 éves korában elhunyt. Ahogy szerette volna, az utolsó percig dolgozott. Utána a lánya vette át a boltot.
– Kellett idő, hogy elfogadjanak. Még amikor ketten voltunk, akkor is akadt olyan vendég, aki elvárta, hogy édesapám nézze meg az óráját. Foglalkoztunk mi már mindennel, karórákkal, faliórákkal, vekkerekkel – mosolyog Zsuzsanna. – Sokszor előfordul az is, hogy találnak valamit odahaza, és bejönnek, hogy megbizonyosodjanak róla, tényleg az, aminek gondolják vagy hogy megjavíttassák. Az idejárók nagy része régi ügyfél, de néha beesik egy-két új ember is. Olyan is volt már, aki azt mondta, hogy a ChatGPT ajánlotta neki ezt a helyet.
Az elemcsere után jó erősen rá kell szorítani az órára a hátlapot / Fotó: Czerkl Gábor
Hogy a kislányával az üzletbe toppanó fiatal édesanyának ki javasolta Biharyékat, nem tudni, mindenesetre jó helyen jár, egy elemcsere miatt ugrott be. Zsuzsanna asztalán pedig csak tornyosulnak a ketyegők, most éppen tíz darabon dolgozik egyszerre.
A Mátyás-templom óráját is javították
– Van olyan óra, ami több tíz esztendeje itt van. A tulajdonosa egy évben egyszer telefonál miatta, egyszer talán eldöntik, legyen-e megjavítva. Ám volt itt olyan falióra is, ami a Mátyás-templom sekrestyéjét díszítette. Az 25 évig volt itt, amikor egyszer valaki bejött érte, és végre elvitte – sorolta Zsuzsanna. – Édesapám idejében a szovjet nagykövetségről is hoztak ide órákat, a 1990-es években az amerikairól is. Azt folyamatosan felügyelte valaki, nem is hagyták itt. Az ismertebb színészek közül Kamarás Iván, Hámori Ildikó és Huszti Péter is megfordult az üzletben. A falon lévő órák közül van olyan, ami több mint 100 éves, de a legrégebbi, amelyen valaha dolgoztam, az egy több mint 200 éves darab volt.
Beszélgetésünk végéhez közeledve lassan összerendezi a fényképeket és okleveleket. Lesz vajon, aki tovább viszi a családi bizniszt?
– Nem valószínű. Saját gyermekem nincs, az unokahúgaim még kicsik, a keresztfiam pedig egészen mást tanul. Ez egy kihalóban lévő szakma, sokan már csak hobbiból foglalkoznak vele. Én viszont csinálom, ameddig tudom, akár nyugdíj mellett is szívesen – mosolyodott el Zsuzsanna. – Hiszen, ahogy édesapám mondta, mire megtanulsz dolgozni, addigra megpúposodsz és megvakulsz!