Tavaszi napsütésben, hétfő délelőtt telt meg élettel a Magyar Zene Háza, de a falak között már az első percekben valódi koncerthangulat uralkodott. A bejáratnál egy ikonikus portré fogadja az érkezőket: Freddie Mercury koronával a fején, palásttal a vállán – ez a kép díszíti a tárlat plakátját is, amelyet az intézmény negyedik nagyszabású időszaki kiállításaként nyitottak meg. A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen egyszerre két fontos évfordulót is ünnepeltek: a rocktörténelem egyik legnagyobb hatású énekese idén lenne 80 éves, és éppen 40 éve annak, hogy a Queen 1986-os budapesti koncertje örökre megváltoztatta a hazai zenerajongók életét.
Mi teszi legendává?
Mándli Endre Vazul, a kiállítási osztály vezetője elmondta, hogy a kiállítás két és fél év munkája. A látogató egy „stage-élménnyel” indít, majd belép a backstage világába, ahol kiderül, hogyan szerveztek világ körüli turnékat mobiltelefon nélkül, másfél évre előre megtervezve minden percet. A tárlat érinti Freddie Japán-imádatát, a divathoz és az operához fűződő vonzalmát, de még a Scrabble-szeretetét is. Megtudhatjuk, hogy miért volt tíz macskája, és hogyan valósította meg álmát a szólókarrierrel és a Barcelona albummal.
A Magyar Zene Házától megszokott módon a kiállítás multiszenzoros élményt nyújt: a termekben Mercury kedvenc parfümjeinek illata lengi be a levegőt, a kiállítás végén pedig a „Stillness” (csend/természet) és a „Legend” terei várnak ránk, ahol az örökséget és azt keressük:
mi teszi a legendát legendává?
Az 1986-os koncert nem csupán egy zenei esemény volt, hanem egy hatalmas, technikai bravúrnak számító filmfelvétel is. A monstre produkció 16 kamerával forgott – ami akkoriban ritkaságnak számított –, és ezen rögzítés nélkül maga a koncert sem jöhetett volna létre.
Szilágyi Gábor művészettörténész, a kiállítás egyik kurátorának visszaemlékezése szerint a koncert és a róla készült film valamit visszavonhatatlanul hozzáadott a magyarországi politikai és kulturális változásokhoz. B. Tóth László egy dermesztő pillanatot is felelevenített az épülő színpadról: miközben 200-300 ember dolgozott óriási zajban, Freddie egyszer csak odalépett a mikrofonhoz. Olyan csend lett egy pillanat alatt, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Mercury elmondta, mit szeretne, majd távozott – a jelenlévők pedig érezték, hogy egy igazi jelenséggel állnak szemben.
20
Galéria: Május elsején nyílik a Magyar Zene Háza új, Freddie The Exhibition című tárlataFotó: Szollár Zsófi / Index
Akik Freddie-vel éltek
Peter Freestone tizenkét éven át volt Freddie Mercury személyi asszisztense, barátja és árnyéka. Ott volt a stúdiók mélyén, a világ körüli turnékon és az utolsó napokban is a Garden Lodge-ban. A Magyar Zene Háza kiállításának megnyitóján beszélgettünk vele, ahol először arról kérdeztük, hogy mi volt a legnehezebb pillanat, amikor a személyes barátság és a szakmai kötelezettségek ütköztek egymással.
Freestone azt mondta, hogy valójában nem volt ilyen pillanat, mert létezett egy nagyon világos vonal a munkaadó és a barát szerepe között. Ezek persze néha oda-vissza változtak, de legtöbbször szavak nélkül is értettük egymást. Ott volt mellette például a Barcelona sajtótájékoztatóján, ahol nem kellett mondania semmit, a tekintetéből látta, mire van szüksége.
Tudtam, mikor akar rágyújtani, vagy mikor akar épp »vitorlázni« a gondolataival. Aztán amikor beültünk az autóba, abban a pillanatban már teljesen másról beszélgetett – akkor már a barátjára volt szüksége, akivel csak megoszthatta az élményeit. Kihívás volt ez a folyamatos ugrálás a szerepek között, de a barátságunk sokkal többet jelentett a munkánál
– fogalmazott Peter Freestone, aki szerint Freddie perfekcionista volt, de emberséges: ha bármi probléma adódott, sosem kiabált, mert tudta, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk. Tudta, hogy a „tökéletesség” a valóságban nem létezik.
Számos életrajzi könyv és film született már Freddie Mercury életéről, ezért is adódik a kérdés, hogy van-e olyan történet vagy tévhit, amelyet a legszívesebben kitörölne a köztudatból, mert hamis képet fest róla. Freestone kisebb gondolkodás után azt mondta, hogy bár rengeteg valótlan állítás kering róla, valójában nem törölne el semmit. Arra jött rá az évek alatt, hogy minél több figyelmet szentelünk a hazugságoknak, annál nagyobb erőt kapnak. Szerinte a legjobb módszer ellenük az ignorálás.
Van viszont egy dolog, ami ma is zavar: az a képzet, hogy Freddie magányosan, szomorúan és egyedül élte az életét. Ez egyáltalán nem igaz. Sosem volt egyedül. Ha valaki az igazi énjét akarja látni, keresse meg a YouTube-on az ötperces videót arról, hogyan készült a One Vision. Az ott látható »nevető ember« volt az igazi Freddie Mercury.
Freestone végigjárta a kiállítást, amely elmondása szerint visszarepítette őt abba a korszakba.
A kiállítás vége, amely a halálát dolgozza fel, a mai napig mélyen megérint és fáj. De fontos tudni: az utolsó hetében is tizenkét óránként váltottuk egymást a betegágyánál, mindig volt vele valaki, aki szerette
– fogalmazott Peter Freestone, akitől mai napig sokan kérdezik, mik voltak Freddie Mercury utolsó szavai. „Péntek este nyolctól szombat reggel nyolcig voltam vele. Amikor készültem elmenni, megfogta a kezemet, és annyit mondott: »Köszönöm«. Akkor azt hittem, csak a szokásos udvariasság, egy egyszerű köszönet az éjszakáért vagy bármi apróságért. Úgy köszöntem el, hogy majd találkozunk. De többé nem találkoztunk. Utólag jöttem rá, hogy ő akkor már pontosan tudta: ez a »köszönöm« a tizenkét évünknek és a búcsúnak szólt” – zárta megható mondandóját Freestone.
20
Galéria: Május elsején nyílik a Magyar Zene Háza új, Freddie The Exhibition című tárlataFotó: Szollár Zsófi / Index
Minden rezdülését érezte
A belső körhöz tartozó bizalmasok sorát azonban nemcsak Freestone, hanem Terry Giddings is erősítette a megnyitón, aki az Indexnek adott nyilatkozatában egy egészen más, védelmezőbb perspektívából mutatta be az énekes mindennapjait. Giddings alakja is összefonódott a Queen aranykorával. Ő volt az az ember, aki nemcsak fizikailag óvta Freddie Mercuryt, hanem értette lelke rezdüléseit is. Amikor a biztonság és a szabadság kényes egyensúlyáról kérdeztük, Terry higgadtan, mégis határozottan idézte fel a köztük lévő szövetséget.
A kapcsolatunk lényege volt, hogy a barátja voltam. A testbeszédéből azonnal láttam, ha nem érzi jól magát, és ilyenkor én voltam az, aki közbelépett és elállta az utat. Ha boldog volt, minden ment a maga útján. A rajongók már csak ilyenek, sokszor annyira izgatottak lesznek, hogy nem tudják, hogyan fejezzék ki magukat, és ilyenkor kicsit tolakodóvá válnak. Azért volt fontos a jelenlétem, mert megkönnyítettem az életét. Olyan voltam számára, mint egy apa.
A testőri lét azonban nem csak a rajongók szeretetének mederben tartásáról szólt. Giddings emlékezetében élénken élnek azok a pillanatok, amikor a zenekar élete valódi veszélyben forgott. Felidézett egy esetet, amikor egy Londonban ólálkodó, elmegyógyintézetből szabadult férfi baltával a táskájában várta az énekest a háza előtt, majd kitért a külföldi turnék nehézségeire is.
20
Galéria: Május elsején nyílik a Magyar Zene Háza új, Freddie The Exhibition című tárlataFotó: Szollár Zsófi / Index
„Dél-Amerika mindig óriási kihívás volt, mert ott egyszerűen teljes volt a szervezetlenség. Amikor show-t csináltunk, nem értették a backstage korlátozásait és az alapvető biztonsági szabályokat. Mindig adódott valami nehézség, de semmi olyan, amit ne tudtunk volna megoldani. Ezzel szemben Dél-Afrika, Sun City maga volt a nyugalom, ott saját fegyveres őrség vigyázott ránk.”
A legmélyebb vallomások azonban a színfalak mögötti Freddie-ről szóltak. Giddings eloszlatta a bulvárújságok által festett képet a kicsapongó, féktelen rocksztárról, és egy sokkal emberibb, sebezhetőbb figurát állított elénk. „Fred a színpadon mindig 150 százalékot adott bele, megszállottan imádta a fantasztikus show-kat. De amikor vége lett a koncertnek – bármit is írt a sajtó a drogos partikról –, halálosan fáradt volt. Beült az autóba, és csak mentünk vissza a szállodába vagy a Garden Lodge-ba. Amikor pedig egy turné véget ért, néha két hétbe is beletelt, mire teljesen lecsillapodott benne az az óriási mennyiségű adrenalin és energia, amit a színpadon elégetett.”
A lojalitás Terry számára azt jelentette, hogy még a belső kör tagjait is figyelnie kellett. Felidézte, hogy Freddie vendégei közül többen megpróbáltak értéktárgyakat elemelni a házból, de ő az ajtóban állva ilyenkor nem ismert kegyelmet.
Amikor ott álltam és néztem a ki-be járó embereket, nem voltunk barátok.
A beszélgetés végén, amikor az énekes halála utáni űrről esett szó, a nagydarab, sokat látott férfi tekintete hirtelen megváltozott. Elmesélte, hogy bár próbálta továbbépíteni a karrierjét – két évig Elton John testőre is volt –, rájött, hogy az a közeg már idegen számára. Amikor arról kérdeztük, hol tart most a gyászfolyamatban, a tekintete bepárásodott.
Eltartott egy darabig, mire feldolgoztam az elvesztését, mert nagyon közel álltunk egymáshoz. Hogy véget ért-e a gyász? Nem, soha nincs vége. Vannak interjúk, ahol kérdeznek róla, és még ma is elérzékenyülök. De az élet megy tovább, ott a családom, az unokáim, de az biztos, hogy Frednek köszönhetően egy nagyon-nagyon kiegyensúlyozott és boldog életem van.
A kiállítás talán éppen ezt a kettősséget próbálja megmutatni: a színpadon uralkodó ikont és a kulisszák mögötti embert. A több mint ezer tárgy és a személyes relikviák nem mítoszt építenek, hanem lebonthatják azt. A Freddie – The Exhibition végül nem arra ad választ, miért lett legenda Freddie Mercury, hanem arra, hogyan maradhatott közben ember is.
(Borítókép: Május elsején nyílik a Magyar Zene Háza új, Freddie The Exhibition című tárlata. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!