Sajnáljuk, Zelenszkij elnök úr, de nem. Ukrajna sajnos nem lehet egyik napról a másikra az unió teljes jogú tagja.
Teljesen megértjük, hogy ön elutasította a fokozatos csatlakozás vagy a „szimbolikus” tagság gondolatát. Természetesen nem feledkezünk meg arról sem, hogy az orosz agresszióval szembeni ellenállásukkal nem csupán a saját határaikat védik immár négy éve, hanem Lengyelországét, a balti államokét és így az egész unióét is. Tudjuk, hogy mivel tartozunk önöknek, de kérjük, értsék meg, hogy ha az unió igent mondana a kérésükre, azt kockáztatná, hogy felbomlik. Azt pedig semmi sem igazolhatja, hogy önöket és magunkat is ilyen veszélybe sodorjuk.
Ha Ukrajna januártól az Európai Unió huszonnyolcadik tagállamává válna, a nyugat-balkáni országok közül öt – Szerbiát is beleszámítva hat – joggal mondhatná, hogy ők sem tudnak tovább várni. Az uniót már 27 tagállammal is nagyon nehéz kormányozni, de ebben az esetben 34 tagra bővülne, és a továbbra is érvényben lévő vétójog rendszeresen megakasztaná a működését.
Módosítani kellene a szerződéseket. Ehhez végtelen tárgyalások kellenének, és amikor végre megszületne a kompromisszum, biztosan lenne egy vagy több tagállam, amelyik megtagadná az új szerződés ratifikálását. Súlyos válság bénítaná meg az uniót.
Ha pedig feltesszük, hogy csak önökkel tennénk kivételt, és nem kellene módosítanunk a szerződéseket, az ukrán mezőgazdasági szektornak akkora a súlya, hogy a konkurenciától való félelem az európai vidéket az önök csatlakozása ellen mozgósítaná.
Tényleg kockáztassuk, hogy a végén az unió elutasítja Ukrajna csatlakozását, a Balkánnal pedig annyira elmérgesedik a viszonya, hogy az egész térséget Trump, Hszi Csin-ping és Putyin karjaiba löki? Természetesen ne. És főleg ne adjunk ekkora ajándékot az ellenfeleink ölébe. De akkor mit tegyünk?