A hazai mozikban április 22-én bemutatott Michael jól indít. Nem remekül, nem zseniálisan, de korrektül, és a film legeleje alapján még abban is lehet reménykedni, hogy egy nézhető életrajzi filmet kapunk, egy olyan balhés popsztárról, akinek az életét valljuk be, nem könnyű megfilmesíteni. 1966-ban járunk, a gyári munkás Joseph Jackson (Colman Domingo) arra sarkallja öt fiát, hogy tegyenek mindent bele a közös kis zenei formációjukba, a The Jackson 5-ba, tegyenek rá a sulira magasról, mert ha valamire akarják vinni az életben, akkor muszáj sokat melózniuk. Másképp ők is szalag mellett végzik, mint apjuk.
Valami hasonlót, küzdést, inspirációt, atyai jótanácsokat várna az ember egy ehhez hasonló filmtől, és a Michael meg is képes villanni, legfőképp az abuzívnak bizonyuló, az Eufóriában is erős Colman Domingónak, valamint a gyerek Michael Jackson bőrébe bújó Juliano Krue Valdinak köszönhetően. Ők ketten, amikor a saját és a családot fenyegető démonjaikkal küzdenek, nagyjából elviszik a hátukon a show-t, de sajna
a lufi túlságosan gyorsan kipukkan, és a Michael jóval korábban ellaposodik, mint hogy a stáblista elkezdene pörögni a végén.
A történetvezetés nagy és talán legfőbb bűne, hogy a film érezhetően rohan, a készítők nem vállalták be, hogy mélyebben leássanak az egyik legikonikusabb popsztár lelkébe. Pedig lett volna miben turkálniuk, a gyerekként átélt traumái miatt lett Michael Jackson annyira furcsa jelenség, aki gyerekként a sztárság miatt elszigetelődött társaitól, így barátkozni nem tudott, később is a hiányt egy majommal, egy zsiráffal, egy csomó plüssállattal pótolta. Na meg azzal, hogy a hírnevén keresztül elkezdett barátkozni gyerekekkel, főképp utóbbi miatt súlyos pedofilvádakat is kapott a híresség.
A Michael még csak nem is sejtet, szentként, megváltóként, a bűnbandákat kibékítő angyalként kezeli a már felnőtt, Jaafar Jackson által játszott Michael Jacksont. Itt álljunk meg pillanatra, mert Michael Jackson unokaöccse szívét-lelkét beleönti ebbe a filmbe, nem rajta múlik, hogy ennyire megúszós marad az életrajzi film, melynek legdrámaibb jelenete, amikor a Jacksons visszatérő turnéja előtt a címszereplő haja leég egy balesetben, és bizonytalanná válik, hogy fel tud-e még lépni valaha egyáltalán, de ezt is bántóan súlytalanul ábrázolják.
Magabiztosan ki merem jelenteni, hogy a Michael egy rendkívül gyáva próbálkozás Michael Jackson életének feldolgozására, Jacko sztárallűrjeit, az interjúktól való elzárkózását olyannyira elkerülik, hogy érezhetően a Whiplashben sokak által megkedvelt Miles Teller szerepe is csúnyán leredukálódik. De nem annyira csúnyán, mint a cselekmény, az utolsó 30 percen még az is érzi, hogy valami nem stimmel, aki most lát először életrajzi drámát. Merthogy a film eredeti verziója belement volna a végén a pedofilvádakba, annak boncolgatásába, hogy Michael Jackson furcsa barátságokat ápolt gyerekekkel.
Ám, a stúdió, a pénzéhes öltönyösök jogi okokból inkább meghúzták a filmet, újraforgatták a végét, és ennek köszönhetően mindenféle sztori, párbeszéd elillan a Michael harmadik harmadából. Helyette még jobban rohanunk, egyik évről a másikra ugrálunk, és túlontúl hosszú, újraforgatott koncertfelvételeket vagyunk kénytelenek nézni, mintha a megboldogult MTV menne a nagyvásznon.
A kosztümökön, a koreográfián, a filmre aggatott sallangokon nem múlt semmi, látszik, hogy baromi sok erőfeszítést tettek a készítők azért, hogy a rajongóknak hozzanak egy Michael Jackson-válogatáskazettát.
Filmnek nem nevezném a Michaelt, annyira felszínes, olyan eszméletlenül szétesik, hogy amikor a stáblista előtt felvillan a felirat, hogy ez még csak az első rész volt, és Michael még visszatér, az tényleg inkább fenyegetésnek hat a néző számára. Ilyen semmilyen módon befejeződni életrajzi filmet még nem láttam, és ha az ember kicsit utánanéz, hogy a forgatókönyvet az a John Logan jegyezte, aki korábban a Gladiátor és Az utolsó szamuráj, valamint a Skyfall című James Bond-film sztoriját is jegyezte, még inkább beledőlünk a kardunkba.
Igen, jó zenék csendülnek fel a filmben, elvégre Michael Jackson és a The Jackson 5 muzsikáit játsszák orrvérzésig, és a megvalósítás is abszolút videóklipes, de bármiféle mélységet keresni ebben az életrajzi drámában felesleges. Jobban járt volna az ember, ha inkább a YouTube-on pötyögte volna be Michael Jackson nevét, mert így legfeljebb a legnagyobb fanatikusok jártak jól azzal, hogy a moziban láthatták ezt a keserédes kis semmiséget. A többieknek, a szimpla érdeklődőknek semmit nem ad a Michael, nem mond a zenészről semmi konfrontatívat vagy izgalmasat. Na, jó… egy valamit azért mégis ad, olyan csalódást, hogy ebben az életben elmenjen a kedvünk ettől a zsánertől. Nekem legalábbis elment a kedvem egy időre.
3/10
A Michael jelenleg is elcsíphető a hazai mozikban.
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!