Március 10-én egy olyan bejelentés érkezett Brüsszelből, amely első hallásra talán technikai részletnek tűnik, valójában azonban jóval többről szól. Az Európai Bizottság új stratégiát tett le az asztalra, felgyorsítaná a kis moduláris atomreaktorok – röviden SMR-ek – telepítését. A háttérbeszélgetésekben már egy ideje téma volt, hogy valami készül, most viszont hivatalossá vált a fordulat. A kialakuló helyzetről az Indexnek most megszólalt Kamocsay-Berta Eszter, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje, aki egyben a Nemzetközi Nukleáris Jogi Szövetség tagja is.
De először is, mik is ezek az SMR-ek, és miért kezdtek el hirtelen ennyire érdekesek lenni? A válasz nem egyetlen döntésben vagy technológiai áttörésben keresendő, hanem abban a lassan, majd egyre gyorsabban kibontakozó felismerésben, hogy az energiabiztonság már korántsem magától értetődő. Az elmúlt évek eseményei – az orosz gázszállítások leállása, vagy éppen a Hormuzi-szoros körüli feszültségek – egymás után mutattak rá arra, mennyire sérülékeny a jelenlegi rendszer, ráadásul a kínálati oldalon.
Európa, és vele együtt a világ számos gazdasága, hirtelen szembesült azzal, hogy az importált energiaforrásoktól való függés nemcsak gazdasági kérdés, hanem stratégiai kockázat is. Ebben a bizonytalan környezetben kezdett újra felértékelődni az atomenergia szerepe – és ezen belül is egy új generációs megoldás, amelytől sokan a rugalmasságot és a kiszámíthatóságot remélik.
Új atomkorszak a válság árnyékában: miért kerültek reflektorfénybe az SMR-ek?
„A helyzet hasonlít az 1970-es évek olajválságaihoz, amely világszerte elindította az atomenergia ipari célú hasznosítását. Az energiabiztonság és az energia függetlenség a nemzeti energiapolitikák kulcsfontosságú céljaivá válik, és a kis moduláris atomreaktorok fontos támogató szerepet játszhatnak ezek elérésében” – mondta az Indexnek Kamocsay-Berta Eszter. A kis moduláris atomreaktorok olyan fejlett technológián alapuló atomreaktorok, amelyek legfeljebb 300 megawatt elektromos teljesítménnyel rendelkeznek, és alkalmasak arra, hogy alacsony környezeti terhelés mellett nagy mennyiségű villamos energiát termeljenek.
De mit is takar egészen pontosan ez a mostanában sokat emlegetett kifejezés?
A „kis” jelző szó szerint értendő: ezek a berendezések méretükben jóval szerényebbek, mint egy hagyományos atomerőmű.
A „moduláris” már inkább a gondolkodásmódot tükrözi, arra utal, hogy az elemek előre gyártva, blokkokban készülnek, majd a helyszínen állítják össze őket, rugalmasabban és gyorsabban, mint a klasszikus építkezéseknél.
A „reaktor” pedig nem jelent mást, mint hogy ugyanarról az alapelvről beszélünk, itt is a maghasadás során keletkező hőenergiát alakítják át hasznos energiává, csak éppen egy új, kompaktabb formában.
Kamocsay-Berta Eszter hozzátette: „a szinte folyamatos újratöltést igénylő fosszilis tüzelőanyagokkal ellentétben az atomenergia sokkal kevésbé érzékeny a rövid távú tüzelőanyag-ellátás és az árak ingadozására. Az erőmű-tulajdonosok gyakran évekkel előre aláírt szerződésekkel rendelkeznek a nukleáris tüzelőanyagokról, rögzített árakkal és szállítási ütemtervekkel.”
A hagyományos könnyűvízreaktorok esetében megszokott, hogy nagyjából 18–24 havonta újra kell tölteni az üzemanyagot – ez a működés természetes része. Az SMR-ek viszont ennél jóval hosszabb ciklusokra vannak tervezve, ami már önmagában is másfajta logikát vetít előre. Ezeket teljesen feltöltve szállítják a helyszínre, ahol akár 10–30 éven keresztül megszakítás nélkül működnek. Amikor pedig elérik élettartamuk végét, nem a helyszínen bontják meg őket, hanem egyszerűen visszaszállítják egy központi létesítménybe, ahol elvégzik a leszerelést és az újratöltést.
Tehát az a modell nemcsak technológiai, hanem logisztikai szempontból is új fejezetet nyit az atomenergia világában.
A felszín alatt azonban egyre több feszültség gyűlik össze az energiarendszerekben. Számos régióban már most is előfordul, hogy a csúcsigény időszakában egyszerűen nem áll rendelkezésre elegendő villamos energia. A hálózatok üzemeltetői egyre nehezebb helyzetben vannak, miközben elvárás a folyamatos, stabil ellátás, a rendszer több irányból is egyszerre kerül nyomás alá.
Így gyorsítja fel a világ az atomenergia visszatérését
A háttérben több, egymással összeadódó folyamat zajlik. A fosszilis tüzelőanyagokra épülő erőművek és sok helyen az atomenergia fokozatos kivezetése miatt csökken a hagyományos, jól szabályozható kapacitás. A szárazság visszaveti a vízerőművek termelését, miközben egyre nagyobb szerepet kapnak azok a megújuló források, amelyek természetszerűleg nem állnak folyamatosan rendelkezésre. Nem véletlen, hogy a 2022-es nyári és téli időszakban több országban is valós veszéllyé váltak az áramkimaradások.
Ezek az események a kulisszák mögött komoly újragondolást indítottak el, olyan államok is elkezdték felülvizsgálni az atomenergiával kapcsolatos, régóta változatlan politikájukat, amelyek korábban már lezártnak tekintették ezt a kérdést. Kamocsay-Berta Eszter néhány példát is hozott erre:
Svédország egykor azt tervezte, hogy 2010-re fokozatosan megszünteti, kivonja az atomenergia-termelést, de 2009-ben elállt ettől a politikától. A jelenlegi kormány most két új nagy reaktor 2035-ig történő befejezését, valamint további 10 nagy vagy kis reaktor 2045-ig történő megépítését szorgalmazza.
A holland kormány az atomenergia fokozatos kivezetésére vonatkozó döntésének visszavonása után az utolsó működő atomerőműve üzemidejének meghosszabbítását tervezi, és két SMR-re különített el finanszírozást, amelyek üzembe helyezését 2035-re tervezi.
2025-ben a belga parlament megszavazta a 2003-as atomenergia-kivezetés visszavonását. 2022-ben két régebbi erőmű üzemidejét is 10 évvel meghosszabbították.
„A 2025 áprilisában Spanyolországban és Portugáliában bekövetkezett nagyszabású áramkimaradás újra ráirányította a figyelmet az áramhálózat sebezhetőségére” – hívta fel erre a figyelmet Kamocsay-Berta Eszter, majd hozzátette, hogy a közelmúlt eseményei csak még élesebben megvilágították ezt a problémát. Elég felidézni a 2021-es texasi áramkimaradás napjait, amikor egy fejlett energiarendszer is váratlanul térdre kényszerült, vagy a 2022-es japán energiatakarékossági kampány időszakát, amikor már előre próbálták kezelni a hiányt.
Ezek a helyzetek egy irányba mutatnak: a villamosenergia-hálózatoknak szükségük van olyan stabil és jól szabályozható kapacitásokra, amelyek nem függnek az időjárástól vagy külső körülményektől, és ilyen például az atomenergia.
És itt lépnek be a képbe az SMR-ek egy kevésbé hangsúlyozott, de kulcsfontosságú tulajdonsággal. Az úgynevezett osztott hálózati működésük nemcsak azt teszi lehetővé, hogy rugalmasan kövessék a fogyasztás ingadozásait, hanem azt is, hogy aktívan hozzájáruljanak a rendszer stabilitásához. Sőt, egy igazán kritikus helyzetben még ennél is többet tudnak, képesek az úgynevezett „black start”-ra. Ez azt jelenti, hogy egy teljes áramszünet után – amikor a hálózat gyakorlatilag „sötétbe borul” – ezek az egységek külső segítség nélkül is újra tudnak indulni, és fokozatosan vissza tudják építeni az ellátást.
Egy ilyen képesség a háttérben dolgozó szakemberek szerint ma már nem extra előny, hanem egyre inkább alapvető elvárás egy modern energiarendszerrel szemben. Ezért nem meglepő, hogy több mint 30 ország áll a kereskedelmi célú atomerőmű-projektjének különböző fejlesztési szakaszaiban. Ezen országok közül soknak nincs meg a szükséges pénzügyi forrása vagy az áramigénye egy hagyományos nagy teljesítményű reaktor fenntartásához, ezért inkább az SMR-ek iránt érdeklődnek. A jövőben atomerőművet építeni tervező államok közül pedig sokan már most atomenergia-együttműködési megállapodásokat kötnek.
Például, ahogy azt Kamocsay-Berta Eszter felsorolta:
Lengyelország 2036-ra tervezi első atomerőművének üzembe helyezését, az ország nukleáris együttműködési megállapodásokat írt alá Kanadával, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal.
2022 májusában Japán és az Egyesült Államok bejelentette, hogy kezdeményezést indít az SMR-ek közös fejlesztésére Észtországgal, Ghánával, Kazahsztánnal, Koreával, Lettországgal, a Fülöp-szigetekkel, Romániával, Ukrajnával és az Egyesült Királysággal.
2025 májusában, délkelet-ázsiai körútja keretében Emmanuel Macron francia elnök megállapodásokat írt alá, illetve tárgyalt az atomenergia terén való együttműködésről Indonéziával, Szingapúrral és Vietnámmal.
A magánszektor oldalán pedig Uganda kötött szerződést a koreai KHNP-vel, hogy az elvégezze a két évig tartó helyszíni tanulmányt az ország első lehetséges SMR-projektjéhez.
Az Orbán-kormány az amerikaiakat akarta itt mozgósítani
Ezek a folyamatok Magyarországot sem kerülték el. Az egyik ilyen, kevésbé reflektorfényben lévő lépés az Orbán Viktor vezette kormányhoz köthető, még az utolsó ciklusuk vége felé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be júliusban, hogy zöld utat kapott a kis moduláris atomreaktorok hazai bevezetését előkészítő munka. A háttér mögötti egyeztetések ennél is messzebbre mutattak. A magyar kormány és az amerikai fél között zajló tárgyalások során – különösen a 2025 végén tartott, Donald Trump és Orbán Viktor találkozói körül – az SMR-ek magyarországi alkalmazása az egyik kiemelt témává vált.
Majd a megállapodás lényege az volt, hogy Egyesült Államok és Magyarország együttműködése túlmutasson a paksi fűtőelemek beszerzésén, a felek a jövő technológiáiban is partnerséget keresnek, beleértve a kis moduláris reaktorok és mikroreaktorok alkalmazását is. A politikai szándékot később jogi szinten is megerősítették. Decemberben az Országgyűlés elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a jövőben Magyarországon is megjelenhessenek a kis moduláris reaktorok. Ez a egyértelművé tette, hogy az atomenergia továbbra is az energiafüggetlenség, a gazdasági versenyképesség és a klímacélok egyik pillére lehet, hiszen stabil, folyamatos villamosenergia-termelést biztosít, ráadásul üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül. A választások óta a Tisza Párt még nem nyilatkozott a témában.
Magyar Péter eddigi megszólalásai alapján árnyalt álláspont rajzolódik ki a kérdésében. Korábbi nyilatkozatai és az április 13-i nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint úgy látja, a magyar energiamixben szükség lehet a Paks II. projektre, tehát nem atomenergia-ellenes álláspontot képviselnek. Ugyanakkor a beruházást jelentősen túlárazottnak tartja, ezért minden kapcsolódó szerződés alapos átvizsgálását sürgeti, és csak ezek ismeretében hozna végleges döntést. (Alekszandr Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója egyébként erre azt mondta, hogy bízik a pragmatikus együttműködésben.) És a teljesség kedvéért idézzük fel azt is, ami a Tisza Párt hivatalos honlapján is olvasható a kérdésben: „elkötelezettek vagyunk a villamosenergia-ellátás biztonsága mellett: átlátható nukleáris stratégiát alakítunk ki, felülvizsgáljuk a Paks II projektet, és modern, ellenálló hálózatot építünk.”
Így írják át az SMR-ek a nukleáris gazdasági logikát
A gazdasági logika mentén nézve is érdekes fordulat rajzolódik ki. A hagyományos, nagy reaktorok esetében eddig a méret volt az egyik legfőbb előny, minél nagyobb az egység, annál jobban érvényesül a méretgazdaságosság. Az SMR-ek viszont egészen más irányból közelítik meg ugyanezt a kérdést. Itt nem az egyes blokkok növelése a cél, hanem az, hogy ugyanazt a bevált, szabványosított tervet újra és újra megvalósítsák.
A háttérben dolgozó szakemberek ezt gyakran „többszörös gazdaságosságnak” nevezik, a hatékonyság nem egyetlen nagy beruházásból, hanem az ismétlésből épül fel.
A sorozatgyártás ebben kulcsszerepet kap. Ha egy adott konstrukció változatlan formában készül el több példányban, idővel egyre kiszámíthatóbbá válik a kivitelezés, javul a minőség-ellenőrzés, és csökkennek a kockázatok. Még viszonylag alacsony darabszám mellett is megfigyelhető ez a hatás: minden egyes újabb egységgel nő a tapasztalat, finomodnak a folyamatok, és egyre kevesebb a bizonytalansági tényező. Ez a fajta tanulási görbe az, ami hosszabb távon valódi versenyelőnyt adhat ennek a modellnek – még akkor is, ha első ránézésre kisebb léptékben gondolkodik.
A kis moduláris reaktorok (SMR-ek) globális térnyerése látványosan felgyorsult. 2025 februárjáig már három SMR működik, köztük a kínai HTR-PM. Emellett három új terv kapott építési engedélyt 2024 óta, kiegészítve a korábban jóváhagyott négy projektet. A koreai SMART100 típus is friss típusjóváhagyást kapott. Jelenleg további hét terv vár építési vagy tervezési engedélyre, többek közt Kanadában, Kínában és az Egyesült Királyságban. Az engedélyezés előtti szakasz is felpörgött: 33 terv tart ott, ami 65 százalékos növekedést jelent 2024 óta. Ugyanakkor 23 tervről még nem áll rendelkezésre ellenőrizhető nyilvános információ
– mondta az Indexnek Kamocsay-Berta Eszter.
Tehát ha jobban megnézzük, gyorsan kiderül: az SMR-ek jövője korántsem csak technológiai kérdés. A szakértők szerint legalább ennyire múlik azon is, hogy milyen környezetet teremtenek köréjük a döntéshozók. A kormányok, a nemzetközi szervezetek és az iparági szereplők szerepe itt megkerülhetetlen – elsősorban abban, hogy létrejöjjenek azok a kiszámítható, támogató szabályozási és jogi keretek, amelyek nélkül egyetlen projekt sem tud igazán lendületet venni.
De ez csak az egyik réteg. Ugyanilyen fontos a háttér-infrastruktúra kiépítése: stabil ellátási láncok, megfelelő műszaki és logisztikai háttér, valamint jól képzett szakemberek nélkül ezek a rendszerek nem működnek. És van még egy tényező, amiről a zárt ajtók mögött legalább annyit beszélnek, mint a technológiáról: a közbizalom. Enélkül ugyanis bármilyen fejlesztés könnyen megakadhat.
A végső mérleg meglehetősen prózai, az SMR-ek csak akkor válhatnak valódi alternatívává, ha gazdaságilag is megállják a helyüket, vagyis költséghatékonyan működnek, és képesek hozzáférni azokhoz a finanszírozási forrásokhoz, amelyek lehetővé teszik a szélesebb körű elterjedésüket. Minden más, bármennyire ígéretes is, csak erre épülhet rá.
(Borítókép: Kapitány István 2026. március 11-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!