Észak-Olaszországban, Emilia‑Romagna szívében különleges kincstár rejtőzik hatalmas, klimatizált raktárak formájában, amelyek polcain több százezer kerék Parmigiano Reggiano, vagyis eredeti parmezán érlelődik szépen, csendben. Ezek a sajtok ugyanis nemcsak gasztronómiai értéket képviselnek, hanem szó szerint pénzügyi fedezetként is szolgálnak. Nem véletlen, hogy ezt a rendszert sokan egyszerűen sajtbankként emlegetik.
A kívülállók számára ezek a raktárak inkább hasonlítanak egy monumentális székesegyházra, mint pénzügyi intézményre, a több méter magas polcokon sorakozó sajtkerekek azonban komoly gazdasági jelentőséggel bírnak. Az olasz Credem Bank több mint egy évszázada kínál különleges megoldást a tejtermelők számára, ugyanis olyan hitelt nyújt, amelynek a fedezete maga a sajt.
A rendszer lényege, hogy amíg a Parmigiano Reggiano hosszú hónapokon – gyakran éveken – keresztül érlelődik, addig a termelők már előre pénzhez juthatnak.
Euró százmilliók sajtban
Giancarlo Ravanetti, a bank sajtraktári üzletágának vezetője szerint évente mintegy 4 millió sajtkereket gyártanak, amelyek közül körülbelül 500 ezret tárolnak ezekben a „pénzügyi raktárakban”. A bent tárolt készlet értéke elérheti a 325 millió eurót is – derül ki a raktárba bejutó CNN cikkéből.
A Parmigiano Reggiano előállítása egy szigorúan szabályozott folyamat. Csak egy meghatározott földrajzi területen készülhet, mindössze három alapanyagból: tejből, sóból és oltóból.
Az érlelési idő minimum 12 hónap, de gyakran 24, 36 vagy akár 40 hónapig is eltart. ez pedig már magában komoly pénzügyi kihívást jelent.
A gazdákat ugyanis havonta ki kell fizetni, a takarmány, energia és munkaerő költsége pedig folyamatosan jelentkezik – miközben a bevétel csak jóval később érkezik meg. Itt lép be a sajtbank, ahol a még érlelődő sajt fedezetként szolgál a hitelekhez. A Credem koncepciója egyszerű, hiszen első osztályú, kiváló minőségű parmezán sajtot vesznek át a termelőktől olcsó (általában 3-6 százalékos kamatú, két éves lejáratú) hitelért cserébe.
Szigorú ellenőrzés minden egyes keréknél
Amikor egy sajtkorong megérkezik a raktárba, azonnal bekerül egy precíz digitális nyilvántartásba. Minden darab saját „útlevelet” kap, amely tartalmazza a gyártás dátumát, az eredeti tejüzemet és az aktuális állapotát is. A raktárakban folyamatos a felügyelet, a hőmérsékletet, a páratartalmat és a légáramlást is folyamatosan és szigorúan szabályozzák, a dolgozók pedig naponta ellenőrzik a sajtokat, hiszen a legkisebb repedést vagy hibát is azonnal jelezniük kell. Egy év után aztán a Parmigiano Reggiano Consortium szakemberei végzik el a híres „kopogtatásos” vizsgálatot, és végül csak azok a sajtok kapják meg a védjegyet, amelyek hibátlan belső szerkezettel rendelkeznek.
Miután a sajt bekerül a rendszerbe, hivatalosan is fedezetként használható. A bank számára a raktár garantálja, hogy a termék valóban létezik, megfelelő minőségű, és megfelel a nyilvántartásnak.
Ez a modell már több mint 100 éve működik, és ez idő alatt a bank egyetlen eurót sem veszített az ilyen típusú hiteleken, ami kifejezetten ritka stabilitást jelent a bankok világában.
A Parmigiano Reggiano mögött persze egy komplex ökoszisztéma áll, hiszen mintegy 300 sajtüzem és több mint 2000 tejtermelő gazda dolgozik együtt azért, hogy a sehol máshol nem készülő sajtot elénk tegyék. Nem véletlen, hogy az ágazat éves forgalma meghaladja a 4 milliárd eurót is.
Az elmúlt években persze jelentősen megemelkedtek a termelési költségek. Az energia, a takarmány és a szállítás ára egyaránt nőtt, ami az egész ellátási láncra hatással van. Eközben viszont a nemzetközi kereslet folyamatosan bővül, és 2025-ben fordult elő először, hogy az export meghaladta az összértékesítés felét. Az Egyesült Államok a legnagyobb külföldi piac, ugyanakkor a legkiszámíthatatlanabb is a vámok és gazdasági bizonytalanság miatt. Olaszországban ezzel szemben csökkent a fogyasztás, és a magas árak miatt a vásárlók ritkábban és kisebb mennyiségben vásárolnak.
És hogy mi a siker titka azon kívül, hogy finom? A Parmigiano Reggiano természetes módon laktózmentes, magas fehérjetartalmú, és nem tartalmaz adalékanyagokat, ezért egyre gyakrabban tekintenek rá szuperélelmiszerként. Ugyanakkor az árak emelkedése miatt fennáll a veszély, hogy a fogyasztók olcsóbb alternatívák, például a Grana Padano felé fordulnak.
Olyan rosszul, mondjuk, ők sem járnak…
(Borítókép: Illusztráció, Parmigiano Reggiano üzem Parmában. Fotó: Bravo / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!