Sztornó: Wáberer György milliárdos üzletember, exkormánybiztos egy interjúban azt mondta, hogy több mint 100 millió forintot adott a választások előtt a Tisza Pártnak. Magyar Péterék ellenőrizték, és a választás előtt öt nappal találtak Wáberertől öt húszmilliós adományt, amelyet hétfőn visszautalnak, mert a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzájuk.

Vulgárkritika: „A kurva anyátokat, mégis mit képzeltek?” – így fejtette ki véleményét a vagyonvisszaszerzési hivatal ötletéről Bencsik András. A Demokrata főszerkesztője kommunista időket emlegetett, és azt mondta, hogy a NER-es gazdasági szereplők nem menekítik ki a vagyonukat az országból, amely „egy szép, kövér, jól meghizlalt malacka lett” Orbán Viktor kormányzása alatt.

Tisztaságkommandó: Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter harcot hirdet a kórházi fertőzések ellen és a tiszta mellékhelységekért. A Semmelweis rend néven külön csoportot szervezne, amelynek tagjai figyelnek arra, hogy a kórházakban legyen vécépapír, kézmosó folyadék és tisztaság.

Szívesség: Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa légimentős szolgálata közben a nyílt utcán végzett el egy ritkaságszámba menő sürgősségi beavatkozást egy életveszélyesen megsérült, szíven szúrt, 30 év körüli férfin, steril műtői háttér és modern gépek nélkül megnyitva a férfi mellkasát, mindössze percek alatt.

Vacsoraterror: Két éven belül harmadszor törtek Donald Trump életére. A 31 éves Cole Tomas Allen alaposan felfegyverkezve a Fehér Házi Tudósítók Szervezetének vacsoráján próbált meg az emelvényen ülő amerikai elnök és kormánya tagjainak életére törni, de a titkosügynökök még időben leteperték, ártalmatlanították és megbilincselték.

1.

Orgona ága, barackfa virága. Lassan tényleg minden új ruhába öltözik, nem győzöm nézni a frissülést, az új színeket. Ahogy a kivetkőzéseket sem. Tényleg ennyien éltek jelmezben körülöttünk? Ennyi volt az álca, amit végre el lehet hajítani és a viselője végre felöltheti magára igaz valóját? Nem hiszek az „igaz valóban”. A szeretet: cselekedet. És láttam jó pár cselekedetet az elmúlt 16 évben. És az elmúlt alig néhány hétben is.

Sosem tudtam vakon hinni, talán utoljára 1988-ban, az NDK-ban, a Fal utolsó nagy ünnepén. Október 7-e volt, szokatlan meleg napra emlékszem, a képeken is csak egy kötött kis semmiben feszítek. A Papával érkeztem, ő pedig a MÁV különítménnyel. Unter den Linden, én tudom az mit jelent, hencegek mindenkinek, és azt is tudom kicsoda Eric Honecker. De amúgy semmit sem tudunk, a Papa a zavargásokról hallott ugyan, derült ki legutóbb, de mi zászlót lobogtatunk, és én kiabálok és ragyogok. Életem első és utolsó közösségi eufóriája – mert alig egy hónap múlva közösen nézzük már otthon a Fal leomlását, és hallom a Papa hogy beszél a szerencsétlenekről, magukat is ebbe a halmazba sorolva. Ki voltam ott a kukák tetején, lelkes kis verébként, ki a nappaliban, összezavarodva és ki utána? Csodás apukáink voltak. Hány nemzedékben van ott még a szocializmus impaktja is – és a furcsa érzés, hogy a mozgalmi daloktól azért kicsit dobban az a szív…

„Édesanyám, te meg fényes nap voltál, napkeltétől napnyugtáig ragyogtál.” Amikor Észak-Koreában jártam, nem tudtam betelni azzal, hogy a vezetőkről készült, mindenhol uralkodó szobrok és festmények teli szájjal vigyorognak. Jól néznek ki? Nem. Az ábrázolt fogak, a tátott szájak számomra félelmetesek: hamm, bekaplak. De ők ezt vonzónak látják, naparcnak mondják, és ha nézik, azt érzik, a csontocskák nem marcangolnak. Vagy ha igen, azt az ő érdekükben teszik.