Magyar és európai uniós zászló lobog a Magyar Tudományos Akadémia díszes székházán, miközben alatta hatalmas tömeg gyűlt össze kedd délután. Az ünnepi sokaság az MTA 200. közgyűlésének kiemelt eseményére, az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László köszöntésére érkezett a székház elé. Az esemény apropóját a Határtalan történet című köztéri műalkotás bővítése adta. A fal mentén futó idővonal egy újabb tardosi mészkőlappal gazdagodott, amely az 1985-ös évet, Krasznahorkai első regénye, a Sátántangó megjelenését örökíti meg.
Nem akarhat megfelelni
Kollár László, az MTA főtitkára avatóbeszédében nem elégedett meg a protokolláris köszöntéssel. Beszéde egyszerre volt hitvallás a szellemi autonómia mellett és látlelet a magyar tudomány és kultúra jelenlegi állapotáról. A főtitkár szerint a hiteles alkotót egyetlen dolog emeli ki a tömegből, ez pedig a szellemi függetlenség, amely nem ismer politikai alkut. „A hiteles tudóst és a művészt egyaránt az autonómia jellemzi. A kritikus gondolkodás, a kíváncsiság, az igazság keresése, hogy nem akar megfelelni sem politikai, sem társadalmi elvárásoknak. Ez számos esetben konfliktus forrása lehet. A tudós nem képviselhet mást, mint amit legjobb tudása szerint igaznak vél.”
Számos költőnket és írónkat bélyegezték nemzetgyalázónak, istentagadónak vagy hazaárulónak. Ady Endrétől Babits Mihályig, József Attilától Krasznahorkai Lászlóig. Nincs új a nap alatt. Íróink, költőink nem szorulnak védelemre, védi őket életművük
– fogalmazott Kollár László, aki nyíltan beszélt arról, hogy az Akadémia az elmúlt évtizedben tudatosan vállalta a konfrontációt a hatalommal, amikor szakmai vagy etikai kérdésekről volt szó. Szerinte az értelmiségi lét alapvető felelőssége a megszólalás.
„Az írónak és tudósnak erkölcsi kötelessége, hogy egyes társadalmi kérdésekben véleményt nyilvánítson. Hisz akadémiánk tagja, Babits Mihály szavaival: »Vétkesek közt cinkos, aki néma.«
Kollár szerint az Akadémia számos kérdésben megszólalt korábban és az elmúlt évtizedben is: a CEU elüldözéséről, a pedagóguslét méltatlan voltáról, az egyetemek átalakításáról, a tudomány teljesítményének méréséről, az akkumulátorgyárak létesítésének jelentős kockázatáról. „Kár, hogy javaslatainkat ritkán fogadták meg, de örülünk annak, hogy az Akadémiát ért számos támadás ellenére egy 2026-os közvélemény-kutatás szerint a társadalom változatlanul az MTA-t tekinti hazánk leghitelesebb intézményének” – jegyezte meg.
Szembenézés a múlt bűneivel
Az avatóbeszéd egyik legerősebb pontja az volt, amikor a főtitkár kijelentette: az idővonal nemcsak a dicsőségről szól, hanem a mulasztásokról és az elkövetett bűnökről is számot kell adnia. „Az idővonal felvállalja, hogy miközben sok mindenre büszkék vagyunk, szembenézünk azzal, hogy mi minden kapcsán hallgattunk, amikor szólni kellett volna. Ezekről is számot adnak a kövek.”
Az alapszabályba való császári beavatkozásról még Széchenyi életében, a politikai okból kizárt akadémikusokról, a zsidó származásuk miatt üldözött magyar tudósokról, a kommunista átszervezés miatt tagságuktól megfosztott akadémikusokról. Az idővonal egyszerre lehet forrása a büszkeségnek, a szembenézésnek és a bocsánatkérésnek is.
A beszéd zárásaként a főtitkár Bibó Istvánt idézve vonta le a következtetést: a fejlődés legnagyobb gátja a félelem.
Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni. Nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész életdemokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.
A beszédet követően Krasznahorkai László és Freund Tamás, az MTA elnöke közösen avatták fel az 1985-ös emlékkövet, amely mostantól hirdeti az író helyét a magyar kultúra kétszáz éves történetében.
(Borítókép: Kollár László Péter beszédet mond az Akadémia székháza előtt. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!