Május 7-én, csütörtökön tartanak választásokat Észak-Írországon kívül mindenhol az Egyesült Királyságban: Angliában valamennyivel több mint ötezer önkormányzati mandátum sorsáról döntenek a választók, míg Skóciában és Walesben parlamenti választásokat tartanak.
Ugyan az urnákat majd csak helyi idő szerint este tízkor (magyar idő szerint este tizenegykor) zárják le, egy viszont már az első szavazólap megszámlálása előtt is biztos,
Keir Starmer munkáspárti miniszterelnököt karrierje eddigi legnehezebb napjai várják.
A 2024-ben még földcsuszamlásszerű győzelem után nagy elvárásokkal és nagy felhatalmazással kormányt alakító Starmerrel sem a választók, sem pedig párttársai nem elégedettek: előbbit jól mutatja, hogy személyes és pártjának, a Munkáspártnak is a támogatottsága egyre inkább csökken, míg a munkáspárti képviselők közül páran pedig már azután elkezdtek egy új potenciális kormányfő után nézni, amikor Starmer még csak egy éve költözött be a Downing Streetre.
Minden kormányra jellemző, hogy ciklusa közepére a támogatottsága meggyengül, azonban ez Starmernek súlyos árat jelenthet, hiszen
egy rendkívül rossz szereplés után még nehezebb lesz megtartania miniszterelnöki pozícióját, a mostani választásokon pedig egyértelműen a Munkáspárt bukhat a legnagyobbat,
hiszen egyrészt a legtöbb lejárt angliai önkormányzati mandátumból a legtöbbet eddig a munkáspárti politikusok viseltek, emiatt könnyen elképzelhető, hogy történelmi nagyságú mandátumvesztést fog elszenvedni a párt, miközben Skóciában, de leginkább Walesben is komoly vereséget szenvedhetnek.
Egyre nehezebb helyzetben kellene megmentenie pozícióját Keir Starmernek
Starmerről már az első hivatalban töltött éve utáni cikkünkben is megjegyeztük, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet, valamint a toryknak nevezett Konzervatív Párttól megörökölt költségvetés rossz állapota miatt kevés a mozgástere, emiatt pedig a kampány során tett ígéreteit nehéz teljesítenie.
Ráadásul azóta pártját és kormányát is súlyos botrányok érték, miközben a rossz kormányzati struktúra, a kommunikáció elégtelensége, valamint olykor a rossz politikai fókusz – Starmer többet foglalkozik külpolitikával, mint belpolitikával – miatt többször panaszkodtak a brit sajtónak névtelenül tisztségviselők, ami miatt már nagyon korán szárnyra kaptak azok a pletykák a Whitehallban, hogy Starmer idejekorán távozhat posztjáról.
A legnagyobb botrányt ugyanakkor egyértelműen Peter Mandelson amerikai nagykövetté való kinevezése szolgáltatta, miután az Epstein-aktákból kiderült, hogy a 90-es évek óta a Munkáspártban meghatározó posztot betöltő Mandelson szívélyes kapcsolatban állt a szexuális ragadozóval. Ugyan később kiderült, hogy Starmer elől fontos információkat hallgattak el Mandelson kapcsán, de a botrány ráégett kormányára és pártjára.
A rossz gazdasági helyzet, az arra adott elégtelen kormányzati válaszok és a botrányok, valamint a Starmer párton belüli támogatottságáról szóló pletykák miatt pedig egyre több választó elégedetlen a Munkáspárttal, és fordulnak vagy az egész politikai rendszert kritizáló és felelőtlen, egyszerű ígéreteket és valóságértelmezéseket adó, Nigel Farage fémjelezte Reform UK-hoz, vagy a Starmer-féle centrista politika helyett annál baloldalibb válaszokat ígérő Zöld Párthoz, vagy Walesben a függetlenségpárti-baloldali Plaid Cymru felé.
A szemünk láttára széteső kétpárti brit pártrendszer miatt
Starmernek és a Munkáspártnak egyszerre kétfrontos harcot kell folytatnia, mivel balról a Zöld Párt, jobbról pedig a Reform UK szorongatja,
miközben néhány közvélemény-kutatás szerint a Munkáspártot már nem is a Reform UK mögötti második, hanem egyenesen a harmadik vagy negyedik helyre mérik a 2024-ben történelmi vereségbe beleszaladó toryk, valamint a Zöld Párt mögé.
Starmer helyzetét az sem könnyíti, hogy a Munkáspárt skót, illetve walesi pártjainak a vezetői nyíltan fordulnak vele szembe: a skót Munkáspárt elnöke, Anas Sarwar már lemondásra is felszólította a miniszterelnököt, míg a választások előtt két nappal a párt walesi elnöke, Mair Eluned Morgan a konzervatív The Telegraphnak beszélt arról, hogy Starmer okozhatja a párt vesztét Walesben. Emellett Morgan nem volt hajlandó nyíltan kiállni a pártelnöke mellett sem.
A mostani választás emellett látványos vereség is lehet a Munkáspárt számára: a most lejárt önkormányzati mandátumok közel fele az elmúlt négy évben munkáspárti képviselőké volt (az 5066 mandátumból 2196 munkáspárti mandátum volt), miközben
az 1999 óta létező walesi parlamentben, a Seneddben először fordulhat elő, hogy nem a pártnak lesz a legtöbb mandátuma,
és az első minisztert nem a Munkáspárt fogja adni, hanem a walesi függetlenségpárti Plaid Cymru (az Egyesült Királyságnak csak egy miniszterelnöke van, Keir Starmer, a skót és walesi kormányfőt első miniszternek nevezik).
A Munkáspárt képviselőjelöltjei Skóciában és Walesben, de adott esetben még Angliában is próbálnak a lehető legnagyobb távolságot tartani a brit kormánytól, és leginkább helyi ügyekkel próbálnak kampányolni, abban reménykedve, hogy ezzel tudják ellensúlyozni a Starmer-kormány népszerűtlenségét, de ez nem sokat segít az újraválasztásukban.
A Munkáspárt helyzetét jól illusztrálja, hogy a 2024-es országos parlamenti választáson Skócia legtöbb körzetében győztek (az 57 skót körzetből 37-ben), most pedig úgy fognak alulmaradni a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párttal (SNP) szemben, hogy Nicola Sturgeon lemondása óta a párt válságban van, és a Sturgeon 2023-as távozása óta eltelt időben már két pártelnököt és első minisztert elfogyasztott a párt.
Ráadásul a skót parlamenti választásokon a főtéma nem a függetlenség kérdése, hanem a megélhetési válság, ami szintén nehezíti az SNP-s John Swinney első miniszter dolgát – a közvélemény-kutatások szerint az SNP úgy nyerheti meg a skót választásokat, hogy közben elveszítheti a parlamenti többségét.
Áttörheti-e az üvegplafont végre Nigel Farage?
A Nigel Farage vezette Reform UK már a tavalyi önkormányzati választásokon is jól szerepelt, és az összes szavazat közel 30 százalékát szerezte meg, miközben a brit politika jobboldalát évtizedek óta domináló toryk mindössze a szavazatok 15 százalékát kapták.
A párt azóta is lendületben van, és a mostani választásokon is szeretnék megismételni a tavalyi eredményeket, amivel elkezdte lebontani az addigi brit pártrendszert. Ehhez pedig minden esélyük megvan, hiszen a nagy-britanniai közvélemény-kutatásokat már régóta vezetik, miközben Skóciában és Walesben is megerősödött a párt a toryk és részint a Munkáspárt kárára.
Farage-ék a mostani választáson azt szeretnék bizonyítani a választóknak, hogy képesek lehetnek a legkésőbb 2029-ben esedékes országos parlamenti választáson legyőzni a Munkáspártot és átvenni a kormányrudat, emiatt a kampányuk is inkább az országos, mintsem a helyi politikáról szólt:
Farage-ék az egész szavazást egy Starmer és a Munkáspárttal szembeni népszavazásként keretezik.
A párt szlogenje is az, hogy Vote Reform to get Starmer out, azaz Szavazzanak a Reform UK-ra, hogy leváltsuk Starmert.
Ugyan a Konzervatív Párt az utóbbi időben Kemi Badenoch vezetésével megállította a párt támogatottságának a csökkenését, de a legerősebb párt a jobboldalon még mindig a Reform UK, annak ellenére, hogy egyetlen üzenetük továbbra is az, hogy minden problémáért a migráció a felelős, a tavaly mandátumokat szerző polgármestereik pedig megszegték választási ígéretüket, miszerint nem fognak adót emelni, és a választások előtt több botrány is érte a pártot: a The Guardian derítette ki, hogy
Farage még 2024-es megválasztása előtt 5 millió fontot (jelenlegi árfolyamon 2,06 milliárd forint) kapott a párt egyik támogatójától ajándékként.
Farage azzal védekezett, hogy az ajándék, és jogilag is megvizsgálták, hogy be kell-e jelentenie, és arra jutottak, hogy nem, mivel azért cserébe nem kért Christopher Harborne semmilyen ellentételezést, ezt az összeget pedig a személyi védelmére fordítja, mivel szerinte a brit rendőrség ezt nem hajlandó ellátni – a BBC ugyanakkor rámutatott, hogy Farage érvelése amiatt nem állja meg a helyét, mert képviselőként jogosult lenne rendőri védelemre.
Emellett a párt kapcsán ismét felmerült a rasszizmus és xenofób vád is: az Essexben induló Stuart Priorról a The Mirror derítette ki, hogy korábban azt állította, hogy a fehér emberek felsőbbrendűek másoknál, valamint a közösségi oldalán ünnepelte azt a hírt, amikor két szikh származású nőt megerőszakoltak. De voltak olyan régebbi bejegyzései is, ahol azt állította, hogy a fekete embereknek kisebb az agyuk, míg a muszlimokat patkánynak nevezte, a migránsokat pedig a brit társadalom rákos megbetegedésének.
Ugyan ezek a botrányok a Reform magszavazóit nem fogják eltántorítani, hogy a szélsőjobboldali pártra szavazzon, azonban a jobbközép-konzervatív, korábbi tory szavazók kapcsán ez már elképzelhető.
Ennek ellenére a csütörtöki szavazásoknak Angliában továbbra is a Reform a legnagyobb esélyese, és nemcsak a Konzervatív Párttól, hanem a Munkáspárttól is szerezhet új önkormányzati székeket, míg Skóciában és Walesben akár a második helyet is megszerezhetik, ami nagy eredmény lenne, és megszilárdítaná a Reform helyét a brit politika jobboldalán annak ellenére, hogy a legtöbben az eddigi két nagy párttal szembeni elégedetlenség miatt protestszavazóként teszik majd az ikszet Farage jelöltjei mellé.
A szemünk láttára esik szét a brit pártrendszer
A brit politikát évtizedekig a Munkáspárt és a Konzervatív Párt harca határozta meg, és a választási rendszer – First past the post, azaz amelyik jelölt a legtöbb szavazatot szerzi, az nyer mandátumot – is e két párt váltógazdaságát segítette, ugyanakkor 2024 óta a toryk visszaesése és a Munkáspárttal szembeni elégedetlenség új helyzetet teremtett:
A brit politikát ugyanis már nem két nagypárt dominálja, hanem több, egymással versengő középpárt jelent meg.
A jobboldalon a torykat, úgy tűnik, Farage-ék már legyőzték, míg a brit politika baloldalán a Munkáspártnak a kihívója a Zöld Párt, akik Starmer centrista politikája helyett egy hangsúlyosabban baloldalibb és progresszívebb ajánlattal álltak elő, és sok korábbi, nagyvárosi munkáspárti szavazó dönt úgy, hogy a Zack Polanski vezette pártra voksol inkább, miközben örök alternatívaként még mindig ott van a leginkább jómódú, külvárosi briteket és középkorúakat megszólító Ed Davey vezette Liberális Demokraták.
A közvélemény-kutatásokat már több mint egy éve a Reform UK vezeti, a kutatások átlaga szerint a britek 25 százaléka szavazna a pártra, majd a toryk, a zöldek és a Munkáspárt hibahatáron belül 17–18 százalékpontos támogatottsággal bírnak, míg a Liberális Demokraták már évek óta tartja stabilan a 10–14 százalékpontos támogatottságát.
A választási rendszer miatt ugyanakkor ez a népszerűség nem feltétlenül jelent mandátumszerzést is a nemrég berobbanó pártoknak, hiszen a választók sokszor arra a jelöltre szavaznak, akit esélyesebbnek tartanak, nem pedig arra, akivel ideológiailag egyetértenek. Azonban az időközi választásokon az utóbbi időben nem sok babér termett a toryknak és a Munkáspártnak sem.
A töredezett, többpárti pártrendszer miatt szükség lenne egy választási reformra, hiszen az jobban tükrözné a választói akaratot, és ha a következő években továbbra is rosszul fog szerepelni a westminsteri parlament két legnagyobb frakcióval rendelkező pártja, a Munkáspárt és a Konzervatív Párt, akkor elképzelhető, hogy azok vezetői is belátják ezt.
(Borítókép: Keir Starmer miniszterelnök párttámogatókkal találkozik egy közösségi központban, miközben a helyhatósági választási kampány az utolsó szakaszába ér 2026. május 5-én Londonban. Fotó: Carl Court / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!