A Hokum egy klasszikus kísértetház-sztori, egy kis krimivel fűszerezve.
Ha még nem tettük, jegyezzük meg Damian McCarthy író-rendező nevét: ő készítette a 2024-es év egyik legjobb horrorfilmjét, a Valami különöst, amiért itt lelkendeztem, most pedig új filmmel állt elő, ami stílusában hasonló, mélységében és megvalósításában azonban sajnos már kevésbé. Míg a Valami különösnek már az alapötlete is egyedi volt (egy vak médium, egy életnagyságú fabábu és egy titokzatos gyilkosság alkotja a sztori gerincét), a Hokum a klasszikus kísértethistóriákat veszi alapul. Ohm Bauman (Adam Scott), a sikeres horroríró egy írországi hotelbe utazik, hogy szülei hamvait a szálloda közelében szórja szét, ahol édesanyja és édesapja a nászútjukat töltötték. Kezdetben bunkó a helyiekkel és cinikus az ír legendákkal szemben: csak legyint a boszorkányról szóló történtre, amiben a boszorka láncra veri áldozatait, és lehurcolja őket az alvilágba. Részben erre utal a cím is, a ’hokum” jelentése: halandzsa, badarság, szemfényvesztés, giccs. Ám aki kigúnyolja a legendákat, az a horror szabályai szerint végül a saját bőrén tapasztalja meg azokat.
Ohm egyre furcsább dolgokat tapasztal: kezdetben csak annyit, hogy lezárták a nászutas lakosztályt, és a kulcs a tulajnál van, nehogy valaki bemerészkedjen oda – mert mint kiderül, ott egy boszorkány lakik. Aztán eltűnik a hotel egyik alkalmazottja, Fiona (Florence Ordesh), szóval McCarthy jó szokásához híven ismét egyszerre kapunk egy misztikus és egy krimi szálat.
Ohm minél közelebb kerül az eltűnési rejtély megoldásához, annál jobban belegabalyodik egy természetfeletti titokba, amit a hotel őriz és egy eltemetett emlékbe, ami pedig az ő családi múltját értelmezi újra.
Igazából ezek közül egyik sem valami meglepő, szóval senki se várjon olyan rafinált csavart, mint a Valami különös végén, ennek ellenére a Hokum nagyon is működik.
Ez egyfelől Adam Scottnak köszönhető, aki a Városfejlesztési osztály című szitkom óta jócskán kinőtte magát, és többek közt a Hatalmas kis hazugságok és a Különválás bizonyította, hogy remek drámai színész, aki a mimikájával is tud játszani, sőt, sokkal erősebb, amikor nem beszél, mint a szöveges a jelentekben. Ezt a Hokumban is alaposan kihasználták: rengeteg közelit látunk Scottról, aki a tekintetével képes érzékeltetni, hogy karaktere hogyan csúszik egyre mélyebbre a rettegésben. Colm Hogan operatőr (aki már a Valami különösben is együtt dolgozott McCarth-val) gyakran veszi közelről a színészt, de amúgy is érzékletesek a képkivágatok: mindig a megfelelő pillanatban szűkül össze a tér, vagy tágul ki annyira, hogy önkéntelenül is anomáliákat, kísérteteket, boszorkányokat és kóbor árnyalakokat keresünk a félhomályos szobában, amit egészében mutat a kamera. A film nagy része ugyanis hátborzongató kamaradarab, mivel a játékidő szinte kétharmada a nászutas lakosztályban játszódik.
Forrás: ADS Service
McCarthy rendezése ismét érzékletes és aprólékos, lassan kúszik a bőrünk alá a borzalom, ám ezúttal sajnos a kelleténél gyakrabban támaszkodik a jump scare-ekre, ami kissé elcsépeltté teszi a jeleneteket. Pedig McCarthy amúgy nagyon ért a finom utalásokhoz, apró gesztusokhoz. Érdemes figyelni, amikor kiönti a szülei hamvait egy fa tövébe: édesanyjának földi maradványait gondosan egyengeti, apját viszont úgy szórja ki az urnából, mintha csak holmi szemét lenne. A történet egészére azonban ez már kevésbé igaz: az egész olyan, mintha Stephen King írt volna sebtében egy novellát valami magazinnak, aztán azt másfél órás filmmé duzzasztották volna. McCarthy érezhetően élvezettel használja a mítoszokat és legendákat, ám hiába utazik főhősünk Írországba, annak hangulatából a néző semmit sem tapasztal: valahogy nem sikerül visszaadni sem az ír táj, sem az ír mondák miliőjét. McCarthy akkor erős igazán, ha zárt térben dolgozhat, ahol kevés karaktert kell mozgatni – amúgy sem szokott túl nagy stábbal dolgozni. A Valami különös és a Hokum legerősebb jelenetei azok, amik egyetlen helyiségben játszódnak – esetünkben ez a nászutas lakosztály.
Forrás: Neon
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Hokum ne lenne jó film, pláne jó horror: kifejezetten élvezetes és hátborzongató, tele egyedi ötletekkel és vizuális megoldásokkal. Csak épp McCarthy lőtt most egy kissé a saját szintje alá, de ha valakiről le lehet írni ezt a mondatot, az elért már valamit.
A Hokum május 7-től látható a hazai mozikban.
Bőrünk alá kúszik ez a fordulatos krimi-horror
A Valami különös egyszerre hátborzongató horror és csavaros krimi, a hangulata pedig egy pillanatra sem ereszt.