Ambiciózus előadást tartott a német külügyminiszter, Johann Wadephul arról, hogyan szeretné megreformálni az Európai Uniót a versenyképesség megerősítése és a gyorsabb döntéshozatal érdekében. Hatpontos tervezetében hangzatos célokat tűzött ki, de a realitások ezektől még lehet, hogy távol vannak.

A Konrad-Adenauer-Stiftung névadójának 150. születésnapjára szervezett konferenciáján a német külügyminiszter egy hatpontos tervezetet mutatott be az Európai Unió megreformálására.

Johann Wadephul emlékeztetett, hogy az európai integráció gyökere az Európai Szén- és Acélközösség, amely az akkor kulcsfontosságú ipari nyersanyagok körüli együttműködés alapkövét fektette le. Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellára 1951. április 18-án a párizsi szerződés aláírásával az új, demokratikus német államot a nyugati táborba vezette, amelynek köszönhetően az ország a második világháborút követően Európában is az egyenrangú partner szerepébe került. Az együttműködésnek köszönhetően a gazdaság beindult, Európa pedig újra „naggyá és cselekvőképessé” vált.

A német külügyminiszter kiemelte, hogy a stratégiai fontosságú nyersanyagok az idők során megváltoztak: a szén és az acél háttérbe szorult, a helyüket a fejlett és a zöldtechnológiákban fontos kritikus nyersanyagok, például a ritkaföldfémek vették át.

Az európai integráció gazdasági gerincét alkotó nyersanyagok ideje lejárt, így a régi alapokon működő Európai Unióé is.

Mivel a blokk 97 százalékban Kínától függ az említett alapanyagok esetében, illetve az egyre bizonytalanabb globális geopolitikai környezet miatt Európa elveszíti a versenyképességét és a gazdasági erejét, ezért reformokra szorul – szögezte le.

A változásokra az együttműködés, a döntéshozatal, a bővítés, a közös értékek és szabályok betartatásának területén van a legégetőbb szükség, mert a késlekedés vagy a széthúzás a mai világban „élet-halál kérdése” lehet – szögezte le. Kiemelte például a vétójogot mint a közös döntéshozatal egyik legsérülékenyebb pontját, valamint a legfontosabb teendők között a gazdasági és energiapiaci diverzifikációt.

„Az Európai Unió megbízható és állandó, de rugalmasabbá, alkalmazkodóképesebbé és innovatívabbá kell válnia, amihez alapvető változásokra van szükség. Ahogyan annak idején Adenauer és Schumann is – meggyőződéssel és bátorsággal – keresték és megtalálták a választ egy új világrend kihívásaira, magam is szeretnék így tenni. Hiszen ez rajtunk, európaiakon múlik” – vezette fel a hat pontját Wadephul.

Íme Wadephul hat pontja

Először is szorgalmazza a megerősített együttműködést a döntéshozatalban, különösen a közös kül- és biztonságpolitikai ügyekben, mindezt azzal indokolva, hogy az egyhangúság elve veszélybe sodorhatja az uniót, amikor kritikus kérdésekről van szó. Ezért amikor a huszonhét tagország nem tud dűlőre jutni, az egymással egyetértő államok csoportja közösen dolgozhatna tovább egy adott kezdeményezésen, amihez ideális esetben az elsőre kimaradók később csatlakozhatnak, de addig nem akadályozzák azokat, akik előre akarnak lépni.

Természetesen továbbra is mindig megpróbálunk a huszonhét tagállam konszenzusával cselekedni, hiszen éppen ebben rejlik az EU egyik erőssége,

fontos azonban, hogy az unió akkor is pragmatikus módon tudjon előrelépni, ha valamiben nem mind a huszonhét tagállam ért egyet 100 százalékig” – tette hozzá.

A második pont bemutatása előtt kifejezte azon véleményét, hogy az uniós közös kül- és biztonságpolitika rákfenéje az elavult struktúra, amit a minősített többségi döntéshozatal kiterjesztésével oldana meg. (Ez az, amikor egy adott kezdeményezés elfogadásához a tagállamok 55 százalékának, azaz tizenöt országnak a támogatása szükséges, amelyek együttesen az EU népességének 65 százalékát teszik ki.) Ezzel megmaradna a konszenzus esélye, de azt megkönnyítené a blokkolási lehetőségek visszaszorítása. Wadephul itt is hangsúlyozta, hogy a cél továbbra is a huszonhét tagállam közötti lehető legnagyobb egység megteremtése.

Mindezek mellett összevonná és konkrétabban határozná meg a kül- és biztonságpolitikai hatásköröket, amelyeket jelenleg a Bizottság elnöke, az Európai Unió Tanácsának elnöke, a kül- és biztonságpolitikai főképviselő, valamint számos illetékes biztos gyakorol. Csakhogy

ezeknek a jogköröknek a szétaprózódása szintén hátráltatja a gyors, koherens és hatékony külpolitikát.

A reformterv alapján az Európai Külügyi Szolgálat még szorosabban együttműködne a Bizottsággal, hiszen az utóbbi rendelkezik azokról az erőforrásokról, amelyek az európai külpolitikát meghatározzák, a kereskedelem, a fejlesztés, a szomszédsági politika, az energia, az éghajlat területén felmerülő kérdésekről és a szankciók végrehajtásáról. Ehhez pedig megfelelő intézményi háttérre és mechanizmusokra van szükség.

A negyedik pont inkább elméleti kitétel. Ez alapján ugyanis a 7. cikkely szerinti eljárások továbbfejlesztésére lenne szükség a „jogállamiság” megerősítése érdekében. „Az uniós források nem juthatnak azokhoz, akik megsértik a közös értékeinket” – vélekedik Wadephul. Erről azonban konkrétabb terveket nem mondott, igaz,

maga a kifejezés is rendszeres viták tárgyát képezi, így nem meglepő, hogy a német külügyminiszter sem mer erősebb követeléseket megfogalmazni ezen a téren.

Az ötödik pontban viszont kitért egy nagyon is aktuális kérdésre, a bővítéssel járó következményekre és az Európai Unióra háruló feladatokra. Szerinte az integráció terjeszkedése miatt intézményi reformokra is szükség lesz, hiszen így is egyre bürokratikusabb mind az egyeztetési fórumok munkája, mind a döntéshozatal. „A cselekvőképesség záloga, hogy az intézmények akkor is működőképesek maradjanak, ha az unió bővül. De egy 33, 34 vagy 35 tagállamból álló EU nem folytathatja ugyanazzal a megközelítéssel, amit egy lényegesen kisebb tagállami csoportra terveztek” – jelentette ki. Ezzel szemben azt javasolja, hogy a Bizottság létszáma a tagállamokénak csupán a kétharmadát tegye ki, emellett az Európai Parlament összetételét és a biztosok számát is „a kibővült unió igényeihez” igazítaná.

Wadephul a csatlakozási folyamatra is kitért. A tagfelvételt szerinte egy fokozatos mechanizmussá kellene alakítani, amelyben az előzetes szakaszokon át a teljes jogú csatlakozásig „kézen fogva” vezetik a tagjelölteket, hogy eloszlassák a fenntartásaikat a teljes jogú tagsággal kapcsolatban. A javaslat alapján a társulási szerződések a jövőben tartalmazhatnának olyan záradékokat, amelyek a források feltételekhez kötését szabályozzák, ezzel tovább erősítve a lojális együttműködés elvét.

Előadásának zárásaként Robert Schuman egykori francia külügyminiszter nyilatkozatából idézett, amely megalapozta az Európai Szén- és Acélközösség létrehozását: „A világbékét nem lehet megőrizni anélkül, hogy a fenyegetés nagyságához méltó kreatív erőfeszítéseket tennénk”. Az ilyen erőfeszítéseket Wadephul szerint az európai integráció megerősítése érdekében kell megtenni, „és mindannyiunknak tudatában kell lennünk: mi magunk írjuk nemzetünk jövőjét, és ezt Brüsszelben is tesszük”.

Van zsákodban minden jó – de negatívumok is…

A reformcsomag szép, cirkalmas és „lánglelkű”, ugyanakkor a realitása kérdéseket vet fel. Ezek közül a leginkább végrehajtható a szorosabb együttműködés,

a kül- és biztonságpolitikai minősített többség kiterjesztése viszont nehezebb, mert az mélyen érinti a tagállamok szuverenitását,

ami igencsak kényes kérdés a legtöbb ország számára.

Az átalakítás viszont gyorsabb, kiszámíthatóbb döntéshozatalt és válságkezelést hozna magával, valamint a bővítés esetén egy várhatóan működőképesebb intézményi gépezetet, ami csökkentheti az új tagok felvételével szembeni félelmeket. Hátrányt jelenthetnek azonban a „többsebességes Európa” mentén kialakuló törésvonalak, amelyek rombolhatják a „mag” és a „periféria” közötti bizalmat, emellett a külpolitikában vitás pont lehet a minősített többségi döntéshozatal.

A vétólehetőség visszaszorításával gyengülhet a kisebb államok, például hazánk alkuereje, a források feltételekhez való kötése pedig erősebb nyomásgyakorló eszközzé válhat. Ugyanakkor hosszabb távon kifizetődő lehet egy gyorsabban reagáló EU az energia, a védelmi ipar, a határvédelem és az ellátásbiztonság terén, emellett a bővítés „lépcsőzetes” modellje a Nyugat-Balkán integrációját is felgyorsíthatja, ami a regionális stabilitás fenntartását segítené.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Konrad-Adenauer-Stiftung