A film készítője, Földes András a HVG munkatársa.
A megalakulás után viszonylag hamar kikerültél a Telexből. Mi történt pontosan?
Nehéz erről ennyi évvel később jól beszélni, mert úgy tudom, a Telex közben leküzdötte az alapítás utáni nehézségeket, szóval én az átmeneti időszakot ismerhettem meg. De a nehézségek végét már nem tapasztalhattam meg, mert sokak mellett végül nekem is mennem kellett. Ezt akkoriban nem értettem. Csak azt láttam, hogy nem egyedi esetről volt szó, több alapítót, kulcsembert is elküldtek akkoriban.
Hibáztattad magad?
Azt kerestem, mit kellett volna másként csinálnom. Önmagammal szemben is kritikus voltam, próbáltam megérteni a döntést és azt is, miért nincs már rám szüksége annak a csapatnak, amelyért együtt küzdöttünk. Közben azt láttam, hogy nem egyedi esetről van szó. Munk Vera és több más meghatározó újságíró is távolodni kezdett, majd kulcsszereplőknek – köztük egykori főszerkesztőknek és rovatvezetőknek – is menniük kellett. Amikor ez a folyamat egyértelművé vált, kezdtem el komolyan végiggondolni, mi történik valójában a háttérben.
https://hvg.hu/360/20260415_media-kozmedia-hirdetes-piac-megroggyan-a-mediaszorny-hvg
Ahogy beszélsz róla, ez inkább feldolgozási folyamatnak tűnik. A forgatás közben állt össze benned igazán a történet?
A film elkészítése kellett ahhoz, hogy ezt mélyebben feldolgozzam, és valamilyen magyarázatot találjak rá. A 80 dühös újságíróban adott magyarázat nyilván az én nézőpontom, nem vagyok sem pszichológus, sem a közösség szóvivője, de én arra jutottam, hogy nem kezeltük a traumáinkat. Nem is voltunk tudatában a létezésüknek, ezért belülről feszítették szét a közösséget. És ez nem csak egy szerkesztőség története. A film egy közösségről szól, amelynek a díszlete egy újság. Fontos hangsúlyozni, hogy a fő cél – egy szabad, független médium létrehozása – megvalósult. A belső feszültségek és a siker egyszerre voltak jelen.
A valódi kérdés az, hogy miért nem tudtunk szembenézni ezekkel a sérülésekkel. Nem azért, mert nem akartunk, hanem mert nem is tudtunk róluk.
Az események nagyon gyorsan követték egymást, ráadásul a Covid idején. Volt egyáltalán időtök feldolgozni, amin keresztülmentetek?
Négy hónap alatt létrejött egy új lap és egy vágyott helyzet. Közben sokat tanultunk azoknak a szerkesztőségeknek a példájából, amelyek már hasonló helyzetbe kerültek előttünk. Mire idáig jutottunk, túl voltunk az Origo átalakításán, a Népszabadság megszüntetésén, a Klubrádió ellehetetlenítésén és a Heti Válasz felszámolásán, így pontosan láttuk, mi nem működik. Sem az utcai tiltakozás, sem az, hogy mindenki külön utat keres és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Ezek a reakciók ebben a helyzetben nem vezettek valódi megoldáshoz. Amikor végül a NER ránk támadt, számunkra már világos volt, hogy valami más megoldás kell. Ennek lett az eredménye az a gyors és sikeres felállás, amelyre a magyar közvélemény és a nemzetközi sajtó is felfigyelt.
Az Index szerkesztősége a közös felmondás előtti órákban
80 dühös újságíró film
A Telex teljesen új modellben, kezdetben kizárólag olvasói bevételekre építve működött. Ez gyorsan működőképesnek bizonyult, a közösség mégsem maradt egyben.
Mert nem volt előttünk példa arra, hogyan kezeljük a győzelem utáni helyzetet. Ezért sem akartam a történetet ott lezárni, hogy elindul a Telex, és kész a happy end. Fontos volt megmutatni, hogy a tapasztalataink más közösségeknek is hasznosak lehetnek. Ha elérték a vágyott célt, az még egyáltalán nem az út vége.
A választások után a magyar társadalom is hasonló helyzetben találhatja magát. Mit tanulhatunk ebből a történetből, ha el akarjuk kerülni a NER visszatérését?
Sok minden függ politikai folyamatoktól, de az biztos, hogy ha nem kezeljük az eddigi sérelmeinket, traumáinkat, ha nem tudatosítjuk, hogy mostantól mi is felelősek vagyunk a sorsunkért, akkor az könnyen oda vezethet, hogy visszatér a NER. Az új rendszer felépítése ugyanúgy munkát, önkritikát és szembenézést igényel. Nem lehet hátradőlni, mondván, elértük, amit akartunk, és innentől menjenek a dolgok maguktól.
Fontos, hogy kirekesztés, megbélyegzés helyett nyíltan beszéljünk egymással, képesek legyünk önkorrekcióra. Különben ugyanazokat a működéseket termeljük újra, amelyek elől menekültünk. Nekem erről szól a dokumentumfilmünk:
a harc után az őszinteség és a folyamatos munka szükségességéről, hogy elkerüljük az újabb csalódásokat – akár most, a választás után.
https://hvg.hu/360/20260419_karafiath-orsolya-en-hetem-valasztas-ketharmad-tisza-gyozelem
Munk Vera a csendes szerkesztőből a kiállás egyik arcává, majd főszerkesztővé vált, végül mégis eltávolították. Az ő története mennyiben szól egyéni döntésekről, és mennyiben arról, hogyan viszonyulunk a női vezetőkhöz?
Vera története önmagában is beszédes: organikusan, különösebb tervezés nélkül lett szerkesztőből a csapat vezetője, aztán a főszerkesztője, majd került ki viszonylag gyorsan a szervezetből. Sokat elmond a szerepéről, hogy nem előre eldöntött okból lett az egyik főszereplője a filmnek. Úgy kezdtem forgatni, hogy nem tudtam, mi fog történni, csak reagáltam az eseményekre.
Amikor megjelentek a régi, szabad Indexben a kormányhoz köthető figurák, és elkezdték átvenni az irányítást, felkaptam a kamerát, és négy éven át követtem a történéseket. Vera azért volt állandóan a képen, mert ő volt az, aki a belső megbeszéléseken megszólalt, összefogta a folyamatokat, kiállt a sajtó elé, aztán beszélt az újságírókkal a Telex titkos szerveződése során, szóval természetesen vált a történet központi alakjává.
Jelenet a filmből – Munk Veronika ma már Szlovákiában dolgozik a Denník N kiadónál, emellett a HVG rendszeres szerzője. Jobbra Földes András.
80 dühös újságíró film
Az új kormányban láthatóan több női vezető is megjelenik. Mennyire áll készen erre a magyar társadalom?
A magyar társadalom szerintem megérett a női vezetőkre. Azokat a női vezetőket, akik kompetensek, az emberek elfogadják, ezt szélesebb körben is így látom. Inkább arról van szó, hogy azok, akik leosztják a pozíciókat, még mindig macsó, patriarchális reflexből működnek-e, és hajlandók-e nőket engedni ezekbe a pozíciókba.
Egyszerre távozott mintegy 80 kolléga az Indextől, közülük negyven-ötvenen a Telex alapítói lettek, ma viszonylag kevesen maradtak a csapatból. Szerinted mi vezetett végül idáig?
A Telex későbbi sorsáról óvatosan beszélek, mert akkor már nem voltam ott. A film is az ott maradók rövid megszólalásaival zárul, a belső viszonyokat onnantól nem ismerem, ezért nem lenne korrekt részletesen kommentálni. Ami utána történt, számomra inkább epilógus, ráadásul az ott maradt kollégákkal ma is jó a viszonyom.
Ahogy egy korábbi interjúban is fogalmaztál: ez a „kelet-európai happy end”?
A szerkesztőség sokat változott, ami önmagában nem baj.
A »kelet-európai happy enddel« azt a kettősséget akartam megfogni, hogy miközben a közösség komoly sérüléseket szenvedett, a fő cél – egy működő, szabad újság létrehozása – teljesült.
Ez a siker, még ha közben meg is változtunk. Ma már azt látom, hogy nem lehet visszatérni a korábbi állapothoz. Az átalakulás szükségszerű, egy ilyen küzdelem után nem lehet ugyanott folytatni, ahol abbahagytuk. Ahogy az életben sincs visszatérés egy régi közösséghez vagy korszakhoz, az aranykor is csak egyszer van. Ha ezt próbáljuk visszaállítani, abból elkerülhetetlenül csalódás lesz.
A film plakátja
80 dühös újságíró film
A történet egyik kulcsfigurája Bodolai László, aki a hatalom logikáját képviselte a történetben. Nevezhetjük őt a rendszer áldozatának is?
Bodolai László a film egyik legizgalmasabb figurája, szinte krimiszerű szál, noir hangulattal. Kezdetben egyértelműen negatív szereplőnek tűnik, a szerkesztőség tagjából a hatalom embere lett, és döntései az Index széteséséhez vezettek. Ahogy azonban elkezdtem feltárni a történetét – az általa emlegetett titkosszolgálati kapcsolatokkal, fenyegetésekkel és nehéz döntésekkel –, árnyaltabb kép rajzolódott ki. Nem pusztán egy erőpozícióból működő figura, hanem bizonyos értelemben maga is a rendszer áldozata.
A film azt is meg akarja mutatni, hogyan használja, majd dobja el a hatalom a saját embereit,
gyakran rosszabb helyzetben hagyva őket, mint amiben korábban voltak. Hogy ez mennyire ment fel bárkit, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Lehet, hogy több pénzük marad, de valódi nyereségük nincs. Bodolai története is ezt a kérdést veti fel: megérte-e?
Bodolai László, az Index egykori ügyvédje a film animációs betétjében – a történet egyik legellentmondásosabb alakja, aki a szerkesztőség és a hatalom közötti feszültségek középpontjába került
80 dühös újságíró film
Nem is tudsz rá haragudni?
Ez egy szigorúan vett dokumentumfilm, amely nem ítél, hanem kérdez. Bár sokan ma is egyértelműen negatív szereplőként tekintenek rá, a film árnyalja a képet, és gondolkodásra késztet. Fontos hozzátennem, hogy ez a szál nem kizárólag rajtam múlt: a filmbe társrendezőként Kis Anna is bekapcsolódott, aki kívülről, médiás kötődés nélkül tudott ránézni a történetre. Bodolai történetét én korábban lezártam volna, de ő ragaszkodott hozzá, hogy kövessük tovább – és végül ez adott egy új dimenziót az egésznek. Így a film már nemcsak egy szerkesztőségről, hanem egy rendszerről szól, ahol árulók, forradalmárok és nehezen besorolható figurák is megjelennek.
Dull Szabolcsért egykor egy emberként állt ki a szerkesztőség, mégis később kívül került ezen a közegen. Mi történt vele szerinted?
A közösség erősen traumatizált volt, és ezek a feszültségek szükségszerűen Dull Szabolcs pozíciójában csapódtak le, hiszen ő állt a döntéshozatali piramis csúcsán. Sok vita van arról, ki mennyire felelős, de őt nem tartom hibásnak.
A valódi probléma inkább az volt, hogy nem néztünk szembe a meglévő feszültségekkel.
Úgy tettünk, mintha nem léteznének, majd megpróbáltuk ugyanott folytatni, ahol az Indexben abbahagytuk, mintha minden változatlan maradt volna. Pedig a folyamat végén már egy másik közösség voltunk. Számomra is csak a film vágása közben állt össze ez a történet.
Most már a választások után beszélgetünk, évek óta itt dolgozol a HVG-nél, hogy érzed, újra a helyeden vagy?
Nagyon is a helyemen vagyok, mert itt azt csinálhatom, amit szeretek: újságot írhatok, forgathatok, és mindezt egy szuper közösségben. Közben viszont a média egésze átalakul, és nem tudni, merre tartunk. Lehet, hogy az emberek most a választás után tartósan a független sajtó felé fordulnak, de az is elképzelhető, hogy a rég várt kormányváltás után elvesztik az érdeklődésüket. Most kiugróan magas a közéleti tartalmak olvasottsága, de kérdés, ez megmarad-e. Az is nyitott kérdés, mi lesz a közmédiával. Szóval miközben itt azt csinálhatom, amit szeretek, az a közeg, ahol igazán otthon érzem magam, épp átalakul. Pár héttel a választás után átmeneti, bizonytalan helyzetben vagyunk,
remélem, megmarad az a lelkesedés, ami eddig hajtotta a változást.
Nemzetközi vetítéseken a 80 dühös újságíró
Földes András dokumentumfilmjét több rangos európai fesztivál programjába beválogatták: vetítették többek között a koppenhágai CPH:DOX-on, a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon, a Hague Movies that Matter Festivalon és Prágában is, itthon pedig a Budapest International Documentary Festival és a Magyar Filmszemle közönsége láthatta. A fesztiválkörút ráadásul folytatódik: a film meghívást kapott a müncheni Dok.fest Münchenre, és hamarosan Barcelonában, majd Berlinben is bemutatják.
A visszajelzések szerint a történet meglepően könnyen értelmezhető külföldön is: a közösségek széthullásáról, a hatalom természetéről és a közös kiállás utáni belső feszültségekről szóló tapasztalat nem csak magyar jelenség.
Nyitókép: Képkocka a filmben szereplő animációból.