„Mintha csak azért született volna, hogy általa életre keljenek a csodálatos Gárdonyi-, Mikszáth-, Móricz- és Jókai-hősnők, az írói képzelet szivárványfátylából szőtt idealizált nőalakok, amilyenek a valóságban nincsenek is talán, vagy olyan ritkán születnek meg. Törékeny, filigrán, légies tünemény. Ilyen csoda minden évszázadban csak egyszer születik!” – ezekkel a szavakkal emlékezett Venczel Verára Felvidéki Judit tévéfilmrendező, akinek több filmjében is szerepelt.
Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. Gyermekkora óta tudatosan készült a színészi pályára. A családi háttér, a szülői indíttatás mellett meghatározó pedagógusok, művészek készítették fel a mesterségre: érdekesség, hogy a gimnáziumi éveiben beiratkozott egy önképzőkörbe, amit Heller Ágnes tartott.
Vígszínházi kezdetek
A Színművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza lett, aki a Madách Színház rendezője volt, tanítványait is szívesen látta volna ott. Venczel Verának azonban Várkonyi Zoltán színigazgató már másodév végén szerepet adott a Vígszínházban, ettől kezdve ott is játszott, például Heltai A néma levente (1966) című művében.
A főiskola harmadik-negyedik évében már rendszeresen szerepelt a Vígben, forgatott a filmgyárban, és egymás után kapta a szerepeket a televízióban.
Együtt dolgozhattam a kor szinte minden jelentős magyar rendezőjével Makktól Fábryig, Várkonyitól Keleti Mártonig, együtt játszhattam olyan kolosszális művészekkel, mint Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Latinovits
– emlékezett erre az időszakra. A színházi és filmes alakításainak köszönhetően Várkonyi azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz. Kezdetben – megjelenése, törékeny alkata miatt – naiva szerepek egész sorát osztották rá. Később is a tiszta női, lírai alakok találták meg, de játéka mélyebbé, drámaibbá vált.
Önként vonta magát kínpadra
Veczel Verát mégis a mozi tette országosan ismertté, olyan filmekkel, mint a Kárpáthy Zoltán (1966), az Egy szerelem három éjszakája (1967), a Tanulmány a nőkről (1967), az Egri csillagok (1968) és a protekció bírálatával vígjátéki formában némi óvatos társadalomkritikát megfogalmazó Csak egy telefon (1970).
A színház és a film mellett a szinkron és a rádió is foglalkoztatta. Szinkronszerepet kapott Franco Zeffirelli Rómeó és Júlia című Shakespeare-adaptációjának Júliájaként, de Vivien Leigh-nek, Geraldine Chaplinnek és Audrey Hepburnnek is kölcsönözhette a hangját.
Egy rádiós szerepéről megható emlék maradt fent. Zolnay Vilmos kritikus, dramaturg így írt róla az Effi Briest című hangjáték felvételét látva:
Effi – Venczel Vera – harmadik részbeli monológjának felvételén jelen voltam, s nem tudom, kiért akart jobban megszakadni a szívem, Effiért-e, vagy magáért a színésznőért, aki holtfáradtan, éjfél volt már, színpadról jött – bár a rendező az első felvételt is elfogadta – még egyszer, önként kínpadra vonta magát, hogy tökéletesebb legyen, mi is? Effi (és az ő) szenvedése. Nem csak Venczel Vera, mi is nehezen tértünk magunkhoz a jelenet után.
Venczel Vera számos kitüntetése között kétszer is megkapta a Ruttkai Éva-emlékdíjat, 2020-ban pedig a Roboz Imre Művészeti díjat: utóbbit az érdemelheti ki, aki a Vígszínház hírét öregbíti.
A Jászai Mari- és Arany Nimfa-díjas, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja 2021. október 22-én budapesti otthonában halt meg, 75 éves korában. Egy évre rá második férje, Czapp György a Vígszínházzal közösen megalapította a Venczel Vera Emlékdíjat, amelyet minden évben kiosztanak.
Kovács István, akivel többször alakítottak szerelmespárt, így emlékezett rá: „Fantasztikus ember volt, egy aggódó, kedves, csupaszív teremtés, aki mindenkivel nyitott és barátságos volt. A halál megszépíti az emlékeket, de Veráról soha semmi rosszat nem lehetne mondani, mivel valóban egy csodás ember volt.”
Most pedig tesztelje, mennyit tud Venczel Vera életéről és munkásságáról!
(Borítókép: Venczel Vera 2016. szeptember 17-én. Fotó: Komka Péter / MTI)
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!