A sajtó munkatársainak üzent Magyar Péter édesapja a fia beiktatási ceremóniája után. Amikor távozott a Parlamentből, azt mondta, a megalakuló Tisza-kormányt is kritizálják kíméletlenül.

Az elmúlt két évben sokat aggódtunk, hiszen Kelet-Európában élünk, ahol olykor magasföldszinti ablakból is zuhannak ki emberek. Mondjuk, most is aggódunk, de immár azért, hogy Péternek, kormányának, frakciójának sikerüljön megvalósítani mindazt, amit eltervezett

– nyilatkozta a 24.hu-nak Magyar István.

Szerinte fontos az elfogulatlanság, objektívan álljanak az új kormányhoz, a döntéseket pedig kritikus szemmel kezeljék.

Izgalmas nap volt május 9-e

Magyar Pétert május 9-én az új Országgyűlés alakuló ülésén megválasztották Magyarország miniszterelnökének. A politikus eskütétele után beszédet mondott, amelyben a Fidesz kormányzásáról, a Tisza Párt terveiről és a korábbi ellenzékről is beszélt. A miniszterelnök lemondásra szólította fel a teremben ülő Sulyok Tamást, valamint bocsánatot kért többek között a bicskei áldozatoktól.

A Kossuth Lajos térre, a beszédét váró tömeg elé már miniszterelnökként vonult ki. Szerinte most kezdődik igazán a munka, közösségeket kell építeni, vitatkozni, segíteni egymásnak és újra megtanulni, egymásnak is megmutatni, hogy a politika lehet tisztességes, emberi, bátor, őszinte, szép és hasznos dolog.

A hajnalig tartó népünnepélyről helyszíni riportot is készítettünk, ezt ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Magyar Péter 2026. május 9-én. Fotó: Németh Kata / Index) 


Inda Press Kiadó

Becsomagolt titkok szentestére

Lépjen be a házasság legnagyobb dilemmájába!
A döntés az Ön kezében van!

MEGVESZEM

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!