Jacob Elordi több szempontból is jó választás lehet az új 007-esnek.

Idén öt éve, hogy bemutatták az utolsó Daniel Craig-féle James Bond-filmet, ami jól feladta a leckét a stúdiónak a folytatást illetően. Hiszen a 2021-es Nincs idő meghalni végén a 007-es pont, hogy meghal, bár ez nem akkor nagy gond, mivel minden színésszel kvázi újraindult a franchise. Az viszont már nagyobb kihívás, hogy Craig után újabb méltó színészt találjanak a szerepre, és már jó ideje folyik a casting és a találgatás, hogy ki lesz a következő James Bond. Bár a rajongók nem szeretik, ha kedvenc karakterüket más színész játssza, ez alól talán az egyetlen kivétel a 007-es ügynök, akinek esetében kifejezetten izgalmas, hogy is fogja legközelebb alakítani – hiszen ez azt is mutatja majd, milyen irányba akarják továbbvinni a franchise-t. Nemrég még arról számoltunk be, hogy esetleg Louis Partridge kaphatja a szerepet, most azonban egy újabb név látott napvilágot.



Forrás: Getty Images

Jacob Elordi – aki többek közt a 2026-os Üvöltő szelekből, a netflixes Frankensteinből és az Eufória című sorozatból lehet ismerős – a fogadási esélyek alapján a „pole pozícióba” került a következő 007-es szerepét illetően. Marina Hyde újságíró The Rest Is Entertainment című podcastjében áttekintette a különböző lehetséges Bond-jelöltekre vonatkozó fogadási statisztikákat, valamint azt a lehetőséget is, hogy még senkit sem választottak ki.


„El kell mondanom, már több embertől is hallottam, hogy Jacob Elordi valahogy a pole pozícióba került”

– mondta társműsorvezetőjének, Richard Osmannak. Aztán megvitatták, hogy vajon Elordi „nem túl magas-e” ahhoz, hogy kémet játsszon, és azzal viccelődtek, hogy jó kinézete miatt túl feltűnő lenne. Szerintük az eddigi legjobb választás Daniel Craig volt, Elordi kapcsán pedig Osman hozzátette:


„Huszonnyolc éves, így könnyedén eljátszhatja a szerepet jó tíz évig, ami pontosan az, amit [a stúdió] igazán [akar]. Ők [az Amazon MGM Studios] olyan valakit keresnek, aki egy egész generáció számára a franchise arca lesz.”

 

(via DigitalSpy)