A filmnézés sokszor közösségi élmény, de nem mindig kell, hogy az legyen.
Bizonyos filmek annyira intim, felkavaró vagy gondolatébresztő élményt nyújtanak, hogy érdemesebb őket egymagunkban nézni. Íme 5 olyan alkotás, ami jobban üt, ha magányosan csekkoljuk.
5 őrült filmes sztori, ami a valóságban is megtörtént
Néha a valóság is legalább annyira abszurd, mint Hollywood legvadabb forgatókönyvei.
A nő (2013)
Spike Jonze filmjének főhőse egy Theodore (Joaquin Phoenix) nevű magányos férfi, aki a válása után egy mesterséges intelligenciával működő operációs rendszerbe szeret bele. Samantha – akinek hangját Scarlett Johansson adja – nem csupán digitális asszisztens, hanem érzelmi társ is. A film nagyon bensőséges, csendes és érzelmileg mély pillanatokkal dolgozik, miközben a szerelem, a kötődés és az elszigetelődés kérdéseit feszegeti. Az alkotás némely jelenete már-már suttogva szól a nézőhöz, ezek a finom rezdülések pedig kétségtelenül csak akkor mennek át igazán, ha egyedül figyelünk rájuk.
A szürke ötven árnyalata (2015)
A világszerte hatalmas visszhangot kiváltó film Anastasia Steele és Christian Grey kapcsolatát mutatja be, amely a vágy, a hatalom és az intimitás határterületein mozog. A Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével készült alkotás erotikus töltete és a dominancia–alárendeltség dinamikája miatt sok néző számára kényelmetlen lehet közösségben nézni. Persze nem feltétlenül a látottak miatt, hanem mert a film az egyéni vágyakról, határokról és fantáziákról szó. Ezek mind-mind olyan témák, amik egyedül könnyebben feldolgozhatók. Egy pohár borral, nyugodt környezetben sokkal intimebb élményt nyújthat. Mindez amúgy igaz a két folytatásra, A sötét ötven árnyalatára és A szabadság ötven árnyalatára is.
A tetovált lány (2011)
David Fincher thrillerje egyszerre feszült, sötét és sokkoló. A sztori Mikael Blomkvist (Daniel Craig) újságíró nyomozását követi, akit Lisbeth Salander (Rooney Mara) hacker segít egy rejtélyes eltűnés felderítésében. A film tele van elképesztő fordulatokkal, pszichológiai mélységgel és nagyon durva jelentekkel. Ez az alkotás egyértelműen az, ami teljes koncentrációt igényel, a nyomasztó, erőszakos és megrázó jelenetek, valamint a morálisan igencsak összetett karakterek miatt pedig jóval intenzívebb élményt nyújt egyedül. Nem, ez nem lesz könnyed szórakozás, érzelmileg és mentálisan is megterhelő utazás, de pont ezért érdemes inkább csendben, megszakítás nélkül, egyedül végigélni.
A forrás (2006)
Darren Aronofsky vizuálisan lenyűgöző és filozofikus alkotása a szerelemről, halandóságról és az örök élet utáni vágyról mesél. A sztori szerint Hugh Jackman karaktere három különböző idősíkon jelenik meg, miközben ugyanazt az érzelmi utazást járja be. A film képi világa már-már hipnotikus, a zenéje (ami Clint Mansell munkája) pedig szinte meditatív állapotba ringatja a nézőt. Az alkotás nagyon sok kérdést hagy nyitva, és nem kínál egyértelmű válaszokat, viszont ahhoz, hogy igazán működni és hatni tudjon, figyelni kell. Egyedül nézve egy garantáltan sokkal jobban fog menni, mintha társaságban pörgetnénk. Így ugyanis van idő elmélyülni a metaforákban, és lehetőséget kapunk arra, hogy kialakuljon a saját értelmezésünk, anélkül, hogy valaki más rögtön meg akarná magyarázni.
Szerelem (2015)
Gaspar Noé filmje egy kifejezetten megosztó, de közben nagyon személyes alkotás. A történet egy pár szenvedélyes és önpusztító kapcsolatát mutatja be, amibe belép egy harmadik fél is. A produkcióban látható intim jelenetek egyébként valódiak, emiatt az alkotást sokan botrányosnak tartották. A Szerelem azonban nem csupán egy erotikus film, hiszen valójában az intimitás, a birtoklás és az érzelmi függőség kérdéseit vizsgálja. A hosszú, intim pillanatok miatt a néző már-már kukkolónak érzi magát, ezeket a jeleneteket pedig, lássuk be, célszerűbb egyedül nézni. Nem azért, mert ciki, nem azért, mert bűnös élvezet, egyszerűen csak azért, mert ez a film extra személyes élményt kínál, amihez jobban passzol a magány.
via Movieweb