Nem Tarantino vagy a Coen fivérek, egy sokkal meglepőbb rendezőt választott.
A legendás Marty Scorsese se lesz fiatalabb, úgyhogy akár fel is lehetne tenni a kérdés: ki lehetne a Mester utóda? Erre maga Scorsese válaszolt 26 éve, az Esquire magazin 2000. márciusi számában. Nem olyan kézenfekvő neveket dobott be, mint Quentin Tarantino vagy a Coen fivérek, helyettük meglepő módon Wes Andersont nevezte meg mint „a következő Scorsese”-t. Ez meglehetősen bátor állítás volt, hiszen Anderson addigra mindössze két filmet tett le az asztalra, de Scorsese részletesen megindokolta a döntését.
A cikk nagy részében Anderson első játékfilmjét, a Petárdát (1996) méltatta. Scorsese így fogalmazott: „Itt egy film a cinizmus legkisebb jele nélkül, amely nyilvánvalóan a rendezőnek a karakterei, és általában az emberek iránt érzett szeretetéből fakad. Ritkaság.” Szerinte fiatal kollégája „annyira jól és olyan gazdagon tudja közvetíteni az emberek közötti egyszerű örömöket és interakciókat”. Scorsese szerint ez ritka tehetség, amelyet korábban az őt inspiráló rendezők, például Jean Renoir műveiben fedezett fel.
Hogyan lett a világ egyik legjobb rendezőjéből olcsó poén?
Az utóbbi pár hónapban sáskaként lepték el a netet a Wes Andersont utánzó rövid videók, amelyek elsőre viccesnek és frappánsnak tűnnek – de vajon másodjára is azok? Megmutatjuk, miért tévednek hatalmasat a direktoron élcelődő mémgyárosok.
Emlékszem, gyerekként néztem Renoir filmjeit, és a karakterek iránt érzett szeretetén keresztül azonnal kapcsolódni tudtam hozzájuk… Andersonnal ugyanez a helyzet.”
A rendező az írás utolsó bekezdését Wes Anderson zeneválasztásainak szentelte. Említést tett az Okostojás (1998) végének ikonikus jelenetéről, ahol Max Fischer az „Ooh La La” című dalra táncol a tanárnőjével, de valójában a Petárda egy konkrét zenei pillanata nyűgözte le igazán. Scorsese imádta, ahogy a filmben megszólal a Rolling Stones „2000 Man” című száma, mert ez tökéletesen ábrázolta a karakter ártatlan természetét. A lehető legmagasabb polcra helyezte a jelenetet: „Számomra ez egy transzcendens pillanat. Transzcendens pillanatokból pedig manapság hiány van.”
5 rendező, akivel pokolian nehéz együtt dolgozni
Legalábbis a színészek nagyon utálták a közös munkát.
Első blikkre furcsának tűnhet, hogy Scorsese éppen Wes Andersont választotta utódjául. Míg Scorsesét az olyan sötét, nyers és kíméletlen filmjeiről ismerjük, mint a Taxisofőr, addig Anderson a különc, pasztellszínű és szimmetrikus világairól híres. Ugyanakkor már az a tény, hogy az átlagközönségnek ennyire határozott elképzelése van arról, mit jelent egy „Wes Anderson-film” vagy egy „Martin Scorsese-film”, önmagában bizonyítja, hogy a két alkotó közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Mindketten sikeres rendezők, akik pályafutásuk során végig megőrizték egyedi tematikus és vizuális stílusukat. Mindkét rendező állandó munkatársakat, amolyan filmes családot gyűjtött maga köré, és filmográfiájuk is hasonló ívet írt le, aminek koronájaként eddig mindketten egy-egy Oscar-díjat vihettek haza.
A két életmű korai darabjai is jól mutatják a kapcsolódási pontokat. A Petárda sokban rokonítható Scorsese harmadik filmjével, az Aljas utcákkal (1973). Mindkét film egy alapvetően jóindulatú karakterre fókuszál, aki egy zűrös barátja miatt sodródik bele a bűnözésbe. A két alkotót a zene iránti rajongásuk is szorosan összeköti, mindketten előszeretettel válogatnak a 60-as és 70-es évek dalaiból a soundtrackjeikhez. Közös kedvencük a Rolling Stones, akiktől mindketten többször is kölcsönöztek már számokat.
Via: Movieweb